Mai cikkünkben a Alekszej Grigorjevics Scserbatov témával foglalkozunk, amely témában különböző területeken váltott ki érdeklődést és vitát. A Alekszej Grigorjevics Scserbatov egy olyan téma, amely nem korlátozódik egyetlen fókuszra, hiszen személyes, szakmai, kulturális, történelmi, társadalmi vagy politikai vonatkozásai is lehetnek. Ez egy olyan téma, amely sokak figyelmét felkeltette, és fontos, hogy különböző nézőpontokból megvitassuk, hogy jobban megértsük hatókörét és hatását. Ebben a cikkben a Alekszej Grigorjevics Scserbatov-hez kapcsolódó különböző szempontokat elemezzük, feltárjuk következményeit és lehetséges megoldásait.
Alekszej Grigorjevics Scserbatov | |
![]() | |
Alekszej Grigorjevics Scserbatov herceg | |
Született | 1776. február 23. Moszkva |
Meghalt | 1848. december 15. (72 évesen) Moszkva |
Sírhely | Cemetery in Donskoy Monastery |
Állampolgársága | orosz |
Nemzetisége | ![]() ![]() |
Fegyvernem | gyalogság |
Szolgálati ideje | 1792–1848 |
Rendfokozata | tábornok, főhadsegéd |
Csatái | napóleoni háborúk |
Kitüntetései |
|
Házastársa | Sophie Stepanovna Chtcherbatova |
Gyermekei |
|
Szülei | Anastasiya Dolgorukova Grigory Shcherbatov |
Civilben | Moszkva főkormányzója |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Alekszej Grigorjevics Scserbatov témájú médiaállományokat. |
Alekszej Grigorjevics Scserbatov orosz gyalogsági tábornok, főhadsegéd, a napóleoni háborúk egyik szereplője, Moszkva főkormányzója.
Moszkvai hercegi családból származott. 1782. április 10-én a Szemjonovszkojei testőrezredben kezdte katonai pályáját, 1792-ben zászlós lett. 1799. április 5-én ezredessé léptették elő, 1800. október 27-én Tyenginszki muskétás ezred vezérőrnagyává nevezték ki, de 1804. szeptember 23-án belpolitikai okok miatt visszavonult.
Az aktív katonai szolgálatba 1805. szeptember 4-én tért vissza, ekkor kinevezték a Kosztromai muskétás ezred élére. Részt vett a franciák elleni hadműveletekben 1806-1807-ben és a Gołyminért folytatott harcokban tüntette ki magát, ezért 1807. január 29-én megkapta a Szent György-rend negyedik fokozatát.
1807 márciusában, egy tartalék csapattal Danzigba érkezett, és segített megvédeni a várost a franciák ellen. 1809-ben és 1810-ben a törökök ellen harcolt a Dunánál, és itt súlyosan megsebesült a mellkasán Sumla ostroma alatt. 1812-ben a 18. hadosztály parancsnoka a 3. tartalék hadseregből (1812. szeptember 18-án, az egyesülés után a dunai hadsereg néven vált ismertté). Részt vett a harcokban a Bresztnél, Kobrynnál és Gorodecsnónál. A boriszovi és sztugyenkai csatában tanúsított kiemelkedő teljesítményéért 1812. november 22-én megkapta a Szent György rend harmadik fokozatát. 1813. május 23-án előléptették altábornaggyá. 1813. tavaszán részt vett Thorn ostrománál vívott harcokban, később Königswartnál és Bautzennél, az utóbbiban súlyosan megsebesült.
Az 1813-as hadjárat második felében a sziléziai hadsereg 6. gyalogsági hadtestét vezette, és kitüntette magát a harcokban Katzbachnál és Levenbergnél, amely szétzúzta Jacques Pierre Louis Puthod francia tábornok hadosztályát, ezért a Szent Alekszandr Nyevszkij-érdemrendet érdemelte ki. A lipcsei csatáért arany kardot kapott gyémánttal díszítve. 1814-ben, Brienne-nél 28 ellenséges ágyút ejtett zsákmányul és 3000 foglyot, ezért 1814. január 17-én megkapta Szent György rend második fokozatát. Részt vett Soissons ostromában és a Párizsért folyó harcokban. A napóleoni háborúk után a 18. hadosztályt vezette, 1816. április 9-én a 6. gyalogsági hadtest parancsnokává nevezték ki.
Különböző pozíciókat töltött be a gyalogságnál: 1816. augusztus 30-án főhadsegéd lett, 1823. december 12-én gyalogsági tábornok, 1824. november 25-én kinevezett parancsnoka 4. gyalogsági hadtestnek, majd 1826. szeptember 16-án a 2. gyalogsági hadtest élére került. 1831-ben kinevezték a Kosztromai gyalogezred vezetőjének.