Ebben a cikkben a Abdul-Aziz oszmán szultán kérdésével foglalkozunk, amely mára nagyon aktuálissá vált. A Abdul-Aziz oszmán szultán olyan téma, amely különböző szektorok érdeklődését keltette fel hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Az évek során a Abdul-Aziz oszmán szultán olyan tanulmányok és kutatások tárgya volt, amelyek meglepő eredményeket hoztak. Ebben az értelemben helyénvaló megvizsgálni a Abdul-Aziz oszmán szultán-et körülvevő különböző szempontokat, valamint annak implikációit és következményeit. Multidiszciplináris megközelítésből megvizsgáljuk a Abdul-Aziz oszmán szultán által kínált különböző szempontokat, azzal a céllal, hogy elmélyítsük a megértésünket, és átfogó képet adjunk erről a nagyon releváns témáról.
Abdul-Aziz | |
![]() | |
Oszmán szultán | |
Uralkodási ideje | |
1861. június 25. – 1876. május 30. | |
Elődje | I. Abdul-Medzsid |
Utódja | V. Murád |
Életrajzi adatok | |
Uralkodóház | Oszmán-ház |
Született | 1830. február 9. Isztambul |
Elhunyt | 1876. június 4. (46 évesen) Isztambul |
Nyughelye | Mausoleum of Mahmud II |
Édesapja | II. Mahmud |
Édesanyja | Pertevniyal szultána |
Testvére(i) |
|
Házastársa |
|
Gyermekei |
|
Abdul-Aziz aláírása | |
![]() | |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Abdul-Aziz témájú médiaállományokat. | |
Abdul-Aziz (Isztambul, 1830. február 9. – Isztambul, 1876. június 4.) oszmán szultán 1861-től 1876-os trónfosztásáig.
Abdul-Aziz 1830. február 9-én született II. Mahmud fiaként (és I. Abdul-Medzsid testvéreként).
Bátyja halála után, 1861-ben lépett trónra. A régi szokás ellenére nem ölette meg elődjének fiait, és abban is szakított az oszmán hagyománnyal, hogy azoknál sokkal fiatalabb fiát, Izzeddint szánta utódjául.[1]
Uralkodóként nem igazolta a belé helyezett várakozásokat.[1] Tanácsában és palotájában élesen szembenállottak egymással az ó-török és a nyugathoz hajló új-török párt; kormánya pedig angol, majd orosz befolyás alá került – anélkül, hogy a szultán iránytani bírta volna a politikát.[1] Nem nagyon avatkozott be a kormányzás dolgaiba, egyedüli elfoglaltsága az volt, hogy az államot egyre nagyobb adósságokba verte, ami végül is hihetetlenül nagy inflációhoz vezetett.
1867-es Párizsba utazása nem a reformok kezdetét jelezte – mint remélték –, hanem a szultán tékozlási hajlamának erősödése még jobban elősegítette az állam pénzügyi helyzetének romlását.[1] Emellett sem a közigazgatás, sem a keresztények és a muszlimok között való viszony nem javult.[1] Az állam pedig egy idő után már nem bírta fizetni adósságainak kamatait és a helyzet egyre veszedelmesebb lett, mivel még a – z Abdul-Aziz által jelentős támogatásban részesített – hadsereg és tengerészet terén is csak külső eredmények mutatkoztak.[1]
Az 1868-as krétai, majd az 1875-ös boszniai és hercegovinai lázadás világosan mutatta a birodalom gyöngeségét.[1] Mindenütt anarchia volt, a szultán pedig egészen Ignatyevnek, az orosz követnek befolyása alá került.[1]
A török hazafias párt csak a szultán bukásában látta a helyzet megoldását, és miután a szofták felkelése 1876. május 11-én új kormány kinevezésére bírta Azizt, maguk a kormány fejei kényszerítették lemondásra a szultánt május 30-án.[1] A birodalom élére unokaöccsét, Murádot kiáltották ki utódjául.[1]
A szerencsétlen Abdul-Aziz néhány nap múlva, június 4-én – mint akkor állították – maga vetett véget életének:[1] felvágta az ereit.[2] Öt évvel később Midhát és Nuri pasákat a volt szultánon elkövetett gyilkosság vádjával halálra ítélték, de kivégzés helyett csak száműzték őket Arábiába.[1]
Halálakor Abdul-Aziz 46 éves volt.
Nyolc gyermeke volt:
Elődje: I. Abdul-Medzsid |
Utódja: V. Murád |
Elődje: I. Abdul-Medzsid |
Utódja: V. Murád |