2. szimfónia (Beethoven)

A mai világban a 2. szimfónia (Beethoven) egyre nagyobb jelentőséggel bír a társadalom különböző területein. A politikától a technológiáig, a kultúrán és a gazdaságon keresztül a 2. szimfónia (Beethoven) állandó vita és általános érdeklődés tárgyává vált. Következményei és következményei sokrétűek, hatása minden szinten észrevehető, közvetlenül és közvetve hatással van az emberek életére. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a 2. szimfónia (Beethoven) különböző aspektusait, és elemezzük a kortárs társadalomra gyakorolt ​​hatását, valamint a kihívások kezelésének lehetséges megoldásait és alternatíváit.

Beethoven: 2. szimfónia
szimfónia
Beethoven 1803-ban
Beethoven 1803-ban
ZeneszerzőLudwig van Beethoven
Opusszámop. 36.
Keletkezés1801–1802
AjánlásKarl Lichnowsky
Ősbemutató1803. április 5.
Megjelenés1804 – Zenekari szólamok
1820 – Partitúra
HangnemD-dúr
Hangszerelésszimfonikus zenekar
Időtartamkb. 30 perc
Tételek1. tétel - Adagio molto — Allegro con brio

2. tétel - Larghetto
3. tétel - Scherzo: Allegro

4. tétel - Allegro molto
A Wikimédia Commons tartalmaz 2. szimfónia témájú médiaállományokat.

A 2. szimfóniát Ludwig van Beethoven 1801 és 1802 között komponálta, és az ősbemutatója 1803. április 5-én volt a Theater an der Wienben.[1] A mű keletkezésének éve egy időbe esik a heiligenstadti végrendelet megírásával. Beethoven ekkor már tudta, hogy teljes süketség vár rá, és a társadalmon kívül fog élni, és ebben a vigasztalhatatlan lelkiállapotban írta meg ezt a szimfóniát, ami teljesen ellentmond a külső világnak, és egy igazán derűs, fiatalos tüzes erő jellemzi.[2]

A 2. szimfónia keletkezéséről jóval többet tudunk, mint az elsőről. Beethoven a következőket mondta a szimfónia kapcsán: „Rossz szokásom szerint e szimfóniámat sem a kabátom ujjából ráztam ki”.[3] Lassú és gondos munkával készült a szimfónia, aprólékos módon csiszolgatta minden témáját, míg azok tökéletesek nem lettek.[3] Három partitúrát írt, és Cipriani Potter szerint a harmadik egészen más volt, mint az első.[3] A szimfónia még a régi keretek között íródott, mintegy betetőzése a régi iránynak, az Eroica pedig kiindulópontja lesz az újnak.[4]

Keletkezés, háttér

A Heiligenstadti-testamentum kézirata

A 2. szimfónia munkamenetéről már többet tudunk, mint az 1. szimfóniáéról. A munka fő része az 1801–1802-es években zajlott. Beethoven egyik vázlatkönyvében a Prométheusz-baletthez készült zenei jegyzetek mellett találjuk meg az első tételhez készült zenei vázlatokat.[J 1] Egy másik vázlatkönyvében a fináléhoz találunk jegyzeteket. Erről Nottenbohm kimutatta, hogy Beethoven 1801 októberétől 1802 májusáig használta, és ebbe a vázlatkönyvben a finálé majdnem teljes alakját találjuk.[2] Beethoven még a bemutató idején is több változtatást hajtott végre a kéziraton. Állítólag három különböző változat volt, ám ezek nem maradtak fenn, csak a végleges partitúrát ismerjük.[2]

A szimfónia keletkezésének ideje egybeesik az 1802. október 6-án kelt Heiligenstadti-testamentummal. Alig találunk olyan Beethoven-művet, ami ennyire ellentmond a külső életviszonyoknak.[1] Egyes kutatók szerint ez a tragikus lelkiállapot Beethovennél csak múló, futó dolog volt.[5] Azzal támasztják alá hogy Beethoven a zene nyelvén sokkal őszintén tudott kommunikálni, mint írásbeli fogalmazásban, és az ebben az időben keletkezett művei, többek között a 2. szimfónia is, az élni akarását támasztják alá, szemben a Heiligenstadti-végrendelet szövegével, ami az élettől búcsúzó ember hangja volt.[5]

Lichnowsky herceg, akinek a 2. szimfóniát ajánlotta, hatszáz forint évjáradékot fizetett neki, Lobkowitz Ferdinánd herceg pedig házi zenekarát bocsátotta rendelkezésére.[6]

Tételek

1. tétel – Adagio molto — Allegro con brio

2. tétel – Larghetto

3. tétel – Scherzo: Allegro

4. tétel – Allegro molto

Hangszerelés

[7]

A mű hatása

A második mérete és kidolgozási módja messze maga mögött hagyja elődei szimfóniáit. Különösen a második és a negyedik tétel széles formája, ötletes és színes szólamjátéka viszi előbbre a szimfóniát.[8] A kortársak egy része elragadtatással írt a szimfóniáról. Különösen az I. tételt és a Scherzót nevezték „hatalmas”-nak, „kolosszális”-nak. A második Larghetto tétel hatástalan maradt, míg az utolsó tételt túl bizarrnak találták. Beethoven nagyra tartotta ezt a művét, annak ellenére, hogy tudjuk, önmaga legszigorúbb kritikusa volt.[9]

Beethoven a művet második szerzői estjén, 1803. április 5-én mutatta be.

Források

  • Demény Dezső. Hangverseny kalauz (Szinfóniák, Szinfónikus költemények, Nyitányok), 4. kiadás, Rózsavölgyi és Társa 
  • Falk Géza. Beethoven összes szimfóniája. Szöllősy Könyvkiadó (1975) 
  • Bartha Dénes: Beethoven és kilenc szimfóniája. Budapest: Zeneműkiadó. 1975. ISBN 9633300401  
  • Tóth Dénes. Hangversenykalauz I. Klasszikus Zene. Zeneműkiadó (1956) 

Jegyzetek

  1. ↑ a b Tóth Dénes 1956, 141. o.
  2. ↑ a b c Bartha 1975, 203. o.
  3. ↑ a b c Demény, 64. o.
  4. ↑ Demény, 65. o.
  5. ↑ a b Bartha 1975, 204. o.
  6. ↑ Tóth Dénes 1956, 143. o.
  7. ↑ Symphony No.2, Op.36 (Beethoven, Ludwig van) (angol nyelven). imslp.org. (Hozzáférés: 2011. július 11.)
  8. ↑ Falk 1943, 56. o.
  9. ↑ Demény, 68. o.

Megjegyzések

  1. ↑ A Prométheusz teremtményei balett bemutatója 1801. március 28-án volt. Beethoven később nyitány formájában is feldolgozta, ami a Prométheusz-nyitány (op. 43) nevet viseli.

További információk