Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Wellisch Sándor hatását a mai társadalom különböző aspektusaira. A Wellisch Sándor az elmúlt években érdekes és vitatéma lett, ellentmondó véleményeket generálva és különféle reakciókat váltva ki a közvéleményben. Mélyreható elemzéssel megvizsgáljuk, hogy a Wellisch Sándor hogyan hatott a kultúrára, a gazdaságra, a politikára és más releváns területekre. Ezenkívül megvitatjuk a Wellisch Sándor rövid és hosszú távú hatásait, valamint a lehetséges jövőbeli kilátásokat. Ennek a cikknek az a célja, hogy átfogó és részletes képet adjon a Wellisch Sándor-ről, kiemelve annak jelentőségét a mai társadalomban.
Wellisch Sándor | |
Született | 1855. január 22. Pest |
Elhunyt | 1931. november 20. (76 évesen)[1] Budapest |
Foglalkozása | |
Sírhelye | Kozma utcai izraelita temető[1] |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Wellisch Sándor témájú médiaállományokat. | |
Wellisch Sándor (Pest, 1855. január 22.[2] – Budapest, 1931. november 20.)[3] zsidó származású magyar építész és építőmester.
Wellisch Fülöp (1823–1893)[4] és Tedeskó Rozália (1828–1915)[5] fiaként született zsidó vallású családban.[2] Fivérével, Wellisch Gyulával (1859–1940) számos budapesti épület kivitelezését vezette, de több önálló épületük is megvalósult. Másik fivére, Wellisch Hugó (1860–1918) szintén az építőiparban dolgozott.[6][7] Felesége Maler Hermina.[3]
Tizenhat éves korában Kéler Napóleon építőmesternél munkába szegődött. Rendkívül eszes fiú volt és különösen jó matematikus, aki az építőmesterséghez tisztára autodidaktikus uton jutott el. Testvéröccsével, Wellisch Gyula okleveles építészmérnökkel 26 éves korában társult és megalapította a Wellisch Sándor és Gyula építőmesteri céget, amely szervesen tartozott hozzá Budapest építészeti és ipari fejlődéséhez. Legelső munkája az Erzsébet szeretetház kibővítése volt. Ezt követték nagy számban különböző állami és városi középületek. Ez a cég végezte el a Poliklinika építőmesteri munkáit, az Iparművészeti Múzeumot, sok bankpalota, áruház, gyártelepek és bérházak végnélküli építőmunkáit. Puritán jellemét, nemes gondolkodását kortársai mindvégig szeretettel ismerték el: több, mint 50 évig volt az Építőmesterek Ipartestületének tagja. Az utóbbi éveket visszavonultságban töltötte, de ekkor is minden tehetségével segítségére volt a segítségre szorulók sajnálatosan nagy számának. Temetésén pályatársai és különösen volt alkalmazottai közül igen sokan jelentek meg, hogy tiszteletük és hálájuk adóját lerójják az őszinte jóbarát és a tanítómester iránt.[8]
Az építészpáros síremlékeket is tervezett, ezek beazonosítása azonban még várat magára.[6]