WTA Finals
A WTA Finals (korábbi elnevezése: WTA Tour Championships) a WTA által évente megrendezett tenisztorna, ahol az aktuális WTA-világranglista legjobb helyezettjei vehetnek részt. Nem hivatalosan a WTA világbajnokságának is nevezik.
A tornán az egyéni világranglista első nyolc helyezettje vesz részt, sérülés vagy egyéb okból távolmaradás esetén a ranglista következő helyezettje szerez jogot a részvételre. Párosban 2014-ig a négy legtöbb ranglistapontot szerzett páros indulhatott, 2014 óta a nyolc legtöbb pontot szerzett páros szerez kvalifikációt a részvételre.
A tornának 2014–2018 között Singapore adott otthont, 2019-től 10 évre a kínai Sencsen városa kapta meg a rendezés jogát. 2020-ban a koronavírus-járvány miatt a torna elmaradt, és a járvány negyedik hulláma miatt Sencsen 2021-ben sem vállalta a rendezést, ezért a 2021-es WTA Finalst a mexikói Guadalajarában rendezték meg. Sencsen 2022–2030 között adhatott volna otthont a világbajnokságnak tekintett tornának. 2022-ben az amerikai Fort Worth, 2033-ban a mexikói Cancún volt a torna helyszíne.
Történet
Tér és idő
A bajnokságot először 1972 októberében a floridai Boca Ratonban rendezték meg, hogy a szezon mintegy fénypontként lezárja a sorozatot. 1975-től, az 1976-os augusztusi rendezés kivételével, mindig tavasszal, többnyire márciusban tartották meg az eseményt. Ez az időszak 1986–ban zárult le, amikor a WTA is áttért a januártól novemberig tartó szezonra, és ekkor a tornát is visszahelyezték az idény végére. Ennek következményeként 1986–ban két WTA-bajnokságot rendeztek.
1974-től 1976–ig a tornának Los Angeles adott helyet, amit 1977–től – egy év kivételével – egészen 2000-ig a New York-i Madison Square Garden vett át. A kivétel az 1978-as esztendő volt, amikor is a helyszín a kaliforniai Oakland lett.
2001-ben a torna elhagyta az Egyesült Államokat: Münchenben tartották meg, de a kis kitérő után ismételten az egyesült államokbeli Los Angeles következett 2002-től 2005-ig. 2006 és 2007 újra Európa éve lett, mivel ezekben az években a spanyol főváros, Madrid rendezhette meg a tornát. Ezt követően 2008-tól három évig Katar fővárosa, Doha adott otthont az eseménynek, 2011-től újabb három éven át Törökország legnagyobb városa, Isztambul rendezte. 2014–2018 között Singapore volt a rendezvény házigazdája. 2014-től az egyéni győztes a Billie Jean King trófeát kapja. 2019-től 10 évre a kínai Sencsen városa kapta meg a rendezés jogát, amely a koronavírus-járvány miatt a 2022–2030-as időszakra módosult. A 2021-es torna rendezését a mexikói Guadalajara vállalta el. 2021 decemberében a WTA 2022-től felfüggesztette az összes Kínában és Hongkongban megrendezésre kerülő versenyt a Peng Suajt ért retorzió miatt, amely a Kínai Kommunista Párt magas rangú tagjától elszenvedett szexuális zaklatás nyilvánosságra hozatala után érte a kínai teniszezőnőt. 2022-ben ezért a tornát a texasi Fort Worth-ben rendezték meg. 2023-ban a mexikói Cancún adott helyet a világbajnoki cím eldöntését biztosító versenyen. 2024 áprilisában a WTA bejelentette, hogy a következő három alkalommal Rijád lesz a rendező. Az összdíjazás 15,25 millió dollár lesz, ami 70%-os emelkedés.
Névhasználat
Mivel a sorozat neve egybeforrt a főszponzor nevével, így számtalan névvel illették az idők során eme rangos eseményt. 1972 és 1978 között a legelső szponzor neve fémjelezte a sorozatot, amit ekkor Virginia Slims Championshipsnek hívtak. Tőle a stafétát az Avon cég vette át, akiről az 1979–82-es bajnokságokat Avon Championshipsre nevezték át. 1983-ban győzött a tradíció, és újra Virginia Slims Championships lett a sorozat hivatalos megnevezése. Ez az időszak egészen 1994-ig tartott, amikor is a szponzor kiszállt a WTA támogatásából. Emiatt 1995-ben főszponzor nélküli sorozatot WTA Tour Championshipsre keresztelték át. Ezután a szponzorok szinte évente adták át egymásnak a sorozat névhasználati jogát.
- 1996–2000: Chase Championships
- 2001: Sanex Championships
- 2002: Home Depot Championships.
2003–04-ben ismét szponzor nélkül maradt, így újra a WTA Tour Championships név fémjelezte a sorozatot.
- 2005-ben a Sony Ericsson cég vette kézbe a szponzori feladatokat, így a sorozat új névhez jutott: Sony Ericsson Championships.
- 2011-től a főszponzor a BNP Paribas, illetve törökországi leánycége, a Türk Ekonomi Bankasý, így a torna neve TEB BNP Paribas WTA Championships lett.
- 2014-ben a BNP Paribas újabb öt évre meghosszabbította a torna szponzorálását, amelyet a szingapúri helyszín következtében már nem a török leánycég szponzorál, így a torna elnevezése BNP Paribas WTA Finals Singapore Presented by SCglobal lett.
- 2019-től 10 évre Sencsen városa kapta meg a rendezés jogát, amely a 2019-es megrendezést követően a Covid-19 koronavírus-járvány okozta kétéves kihagyás miatt a 2022–2030-as időszakra módosult. A torna hivatalos elnevezése Shiseido WTA Finals Shenzhen.
- A 2021-es tornát a koronavírus-járvány miatt a mexikói Guadalajara rendezte meg, szponzorált elnevezése ekkor Akron WTA Finals Guadalajara volt.
Rang
A WTA Finals mára az ötödik legfontosabb tornává nőtte ki magát: rang tekintetében közvetlenül a négy Grand Slam-torna mögött helyezkedik el.
Magyar részvételek
Egyéniben Temesvári Andrea jutott be az év végi világbajnokságra 1984-ben és 1985-ben. Az akkor még egyenes kieséses rendszerben rendezett tornán mindkét alkalommal az első körben búcsúzott. Párosban Babos Tímea először 2015-ben szerzett jogot az indulásra, akkor, és a következő évben a körmrkőzéses szakaszban esett ki. 2017-ben cseh partnerével Andrea Hlaváčkovával tornagyőzelmet szerzett, ezzel első magyarként érte el az év végi világbajnoki címet. 2018-ban a francia Kristina Mladenovic párjaként megvédte világbajnoki címét. Babos Tímea 2019-ben sorban harmadszor is megszerezte a trófeát, amikor Kristina Mladenoviccsal megvédték előző évben szerzett címüket.
Eredmények
Egyéni
Év
|
Helyszín
|
Győztes
|
Ellenfél a döntőben
|
Döntő eredménye
|
1972
|
Boca Raton
|
Chris Evert
|
Kerry Melville
|
7–5, 6–4
|
1973
|
Boca Raton
|
Chris Evert
|
Nancy Richey-Gunter
|
6–3, 6–3
|
1974
|
Los Angeles
|
Evonne Goolagong
|
Chris Evert
|
6–3, 6–4
|
1975
|
Los Angeles
|
Chris Evert
|
Martina Navrátilová
|
6–4, 6–2
|
1976
|
Los Angeles
|
Evonne Goolagong-Cawley
|
Chris Evert
|
6–3, 5–7, 6–3
|
1977
|
New York
|
Chris Evert
|
Sue Barker
|
2–6, 6–1, 6–1
|
1978
|
Oakland
|
Martina Navrátilová
|
Evonne Goolagong-Cawley
|
7–6(0), 6–4
|
1979
|
New York
|
Martina Navrátilová
|
Tracy Austin
|
6–3, 3–6, 6–2
|
1980
|
New York
|
Tracy Austin
|
Martina Navrátilová
|
6–2, 2–6, 6–2
|
1981
|
New York
|
Martina Navratilova
|
Andrea Jaeger
|
6–3, 7–6(3)
|
1982
|
New York
|
Sylvia Hanika
|
Martina Navratilova
|
1–6, 6–3, 6–4
|
1983
|
New York
|
Martina Navratilova
|
Chris Evert-Lloyd
|
6–2, 6–0
|
1984
|
New York
|
Martina Navratilova
|
Chris Evert-Lloyd
|
6–3, 7–5, 6–1
|
1985
|
New York
|
Martina Navratilova
|
Helena Suková
|
6–3, 7–5, 6–4
|
1986 (1)
|
New York
|
Martina Navratilova
|
Hana Mandlíková
|
6–2, 6–0, 3–6, 6–1
|
1986 (2)
|
New York
|
Martina Navratilova
|
Steffi Graf
|
7–6(6), 6–3, 6–2
|
1987
|
New York
|
Steffi Graf
|
Gabriela Sabatini
|
4–6, 6–4, 6–0, 6–4
|
1988
|
New York
|
Gabriela Sabatini
|
Pam Shriver
|
7–5, 6–2, 6–2
|
1989
|
New York
|
Steffi Graf
|
Martina Navratilova
|
6–4, 7–5, 2–6, 6–2
|
1990
|
New York
|
Szeles Mónika
|
Gabriela Sabatini
|
6–4, 5–7, 3–6, 6–4, 6–2
|
1991
|
New York
|
Szeles Mónika
|
Martina Navratilova
|
6–4, 3–6, 7–5, 6–0
|
1992
|
New York
|
Szeles Mónika
|
Martina Navratilova
|
7–5, 6–3, 6–1
|
1993
|
New York
|
Steffi Graf
|
Arantxa Sánchez Vicario
|
6–1, 6–4, 3–6, 6–1
|
1994
|
New York
|
Gabriela Sabatini
|
Lindsay Davenport
|
6–3, 6–2, 6–4
|
1995
|
New York
|
Steffi Graf
|
Anke Huber
|
6–1, 2–6, 6–1, 4–6, 6–3
|
1996
|
New York
|
Steffi Graf
|
Martina Hingis
|
6–3, 4–6, 6–0, 4–6, 6–0
|
1997
|
New York
|
Jana Novotná
|
Mary Pierce
|
7–6(4), 6–2, 6–3
|
1998
|
New York
|
Martina Hingis
|
Lindsay Davenport
|
7–5, 6–4, 4–6, 6–2
|
1999
|
New York
|
Lindsay Davenport
|
Martina Hingis
|
6–4, 6–2
|
2000
|
New York
|
Martina Hingis
|
Szeles Mónika
|
6–7(5), 6–4, 6–4
|
2001
|
München
|
Serena Williams
|
Lindsay Davenport
|
játék nélkül
|
2002
|
Los Angeles
|
Kim Clijsters
|
Serena Williams
|
7–5, 6–3
|
2003
|
Los Angeles
|
Kim Clijsters
|
Amélie Mauresmo
|
6–2, 6–0
|
2004
|
Los Angeles
|
Marija Sarapova
|
Serena Williams
|
4–6, 6–2, 6–4
|
2005
|
Los Angeles
|
Amélie Mauresmo
|
Mary Pierce
|
5–7, 7–6(3), 6–4
|
2006
|
Madrid
|
Justine Henin-Hardenne
|
Amélie Mauresmo
|
6–4, 6–3
|
2007
|
Madrid
|
Justine Henin-Hardenne
|
Marija Sarapova
|
5–7, 7–5, 6–3
|
2008
|
Doha
|
Venus Williams
|
Vera Zvonarjova
|
6–7(5), 6–0, 6–2
|
2009
|
Doha
|
Serena Williams
|
Venus Williams
|
6–2, 7–6(4)
|
2010
|
Doha
|
Kim Clijsters
|
Caroline Wozniacki
|
6–3, 5–7, 6–3
|
2011
|
Isztambul
|
Petra Kvitová
|
Viktorija Azaranka
|
7–5, 4–6, 6–3
|
2012
|
Isztambul
|
Serena Williams
|
Marija Sarapova
|
6–4, 6–3
|
2013
|
Isztambul
|
Serena Williams
|
Li Na
|
2–6, 6–3, 6–0
|
2014
|
Szingapúr
|
Serena Williams
|
Simona Halep
|
6–3, 6–0
|
2015
|
Szingapúr
|
Agnieszka Radwańska
|
Petra Kvitová
|
6–3, 4–6, 6–3
|
2016
|
Szingapúr
|
Dominika Cibulková
|
Angelique Kerber
|
6–3, 6–4
|
2017
|
Szingapúr
|
Caroline Wozniacki
|
Venus Williams
|
6–4, 6–4
|
2018
|
Szingapúr
|
Elina Szvitolina
|
Sloane Stephens
|
3–6, 6–2, 6–2
|
2019
|
Sencsen
|
Ashleigh Barty
|
Elina Szvitolina
|
6–4, 6–3
|
2020
|
A koronavírus-járvány miatt elmaradt
|
2021
|
Guadalajara
|
Garbiñe Muguruza
|
Anett Kontaveit
|
6–3, 7–5
|
2022
|
Fort Worth
|
Caroline Garcia
|
Arina Szabalenka
|
7–6(4), 6–4
|
2023
|
Cancún
|
Iga Świątek
|
Jessica Pegula
|
6–1, 6–0
|
2024
|
Rijád
|
|
|
|
2025
|
Rijád
|
|
|
|
2026
|
Rijád
|
|
|
|
Páros
Év
|
Győztesek
|
Ellenfelek a döntőben
|
Döntő eredménye
|
1972
|
Nem rendeztek páros versenyt.
|
1973
|
Rosemary Casals Margaret Court
|
Françoise Durr Betty Stöve
|
6–2, 6–4
|
1974
|
Rosemary Casals Billie Jean King
|
Françoise Durr Betty Stöve
|
6–1, 6–7(2-5), 7–5
|
1975
|
Nem rendeztek páros versenyt.
|
1976
|
Nem rendeztek páros versenyt.
|
1977
|
Nem rendeztek páros versenyt.
|
1978
|
Nem rendeztek páros versenyt.
|
1979
|
Françoise Durr Betty Stöve
|
Sue Barker Ann Kiyomura
|
7–6, 7–6
|
1980
|
Billie Jean King Martina Navrátilová
|
Rosemary Casals Wendy Turnbull
|
6–3, 4–6, 6–3
|
1981
|
Martina Navratilova Pam Shriver
|
Barbara Potter Sharon Walsh
|
6–0, 7–6(6)
|
1982
|
Martina Navratilova Pam Shriver
|
Kathy Jordan Anne Smith
|
6–4, 6–3
|
1983
|
Martina Navratilova Pam Shriver
|
Claudia Kohde-Kilsch Eva Pfaff
|
7–5, 6–2
|
1984
|
Martina Navratilova Pam Shriver
|
Jo Durie Ann Kiyomura
|
6–3, 6–1
|
1985
|
Martina Navratilova Pam Shriver
|
Claudia Kohde-Kilsch Helena Suková
|
6–7(4), 6–4, 7–6(5)
|
1986 (1)
|
Hana Mandlíková Wendy Turnbull
|
Claudia Kohde-Kilsch Helena Suková
|
6–4, 6–7(4), 6–3
|
1986 (2)
|
Martina Navratilova Pam Shriver
|
Claudia Kohde-Kilsch Helena Suková
|
1–6, 6–1, 6–1
|
1987
|
Martina Navratilova Pam Shriver
|
Claudia Kohde-Kilsch Helena Suková
|
6–1, 6–1
|
1988
|
Martina Navratilova Pam Shriver
|
Larisa Neiland Natasha Zvereva
|
6–3, 6–4
|
1989
|
Martina Navratilova Pam Shriver
|
Larisa Neiland Natasha Zvereva
|
6–3, 6–2
|
1990
|
Kathy Jordan Elizabeth Smylie
|
Mercedes Paz Arantxa Sánchez Vicario
|
7–6(4), 6–4
|
1991
|
Martina Navratilova Pam Shriver
|
Gigi Fernández Jana Novotná
|
4–6, 7–5, 6–4
|
1992
|
Arantxa Sánchez Vicario Helena Suková
|
Jana Novotná Larisa Savchenko-Neiland
|
7–6(4), 6–1
|
1993
|
Gigi Fernández Natasha Zvereva
|
Jana Novotná Larisa Savchenko-Neiland
|
6–3, 7–5
|
1994
|
Gigi Fernández Natasha Zvereva
|
Jana Novotná Arantxa Sánchez Vicario
|
6–3, 6–7(4), 6–3
|
1995
|
Jana Novotná Arantxa Sánchez Vicario
|
Gigi Fernández Natasha Zvereva
|
6–2, 6–1
|
1996
|
Lindsay Davenport Mary Joe Fernández
|
Jana Novotná Arantxa Sánchez Vicario
|
6–3, 6–2
|
1997
|
Lindsay Davenport Jana Novotná
|
Alexandra Fusai Nathalie Tauziat
|
6–7(5), 6–3, 6–2
|
1998
|
Lindsay Davenport Natasha Zvereva
|
Alexandra Fusai Nathalie Tauziat
|
6–7(6), 7–5, 6–3
|
1999
|
Martina Hingis Anna Kurnyikova
|
Arantxa Sánchez Vicario Larisa Savchenko-Neiland
|
6–4, 6–4
|
2000
|
Martina Hingis Anna Kurnyikova
|
Nicole Arendt Manon Bollegraf
|
6–2, 6–3
|
2001
|
Lisa Raymond Rennae Stubbs
|
Cara Black Jelena Lihovceva
|
7–5, 3–6, 6–3
|
2002
|
Jelena Gyementyjeva Janette Husárová
|
Cara Black Jelena Lihovceva
|
4–6, 6–4, 6–3
|
2003
|
Virginia Ruano Pascual Paola Suárez
|
Kim Clijsters Szugijama Ai
|
6–4, 3–6, 6–3
|
2004
|
Nagyja Petrova Meghann Shaughnessy
|
Cara Black Rennae Stubbs
|
7–5, 6–2
|
2005
|
Lisa Raymond Samantha Stosur
|
Cara Black Rennae Stubbs
|
6–7(5), 7–5, 6–4
|
2006
|
Lisa Raymond Samantha Stosur
|
Cara Black Liezel Huber
|
3–6, 6–3, 6–3
|
2007
|
Cara Black Liezel Huber
|
Katarina Srebotnik Szugijama Ai
|
5–7, 6–3, 10-8
|
2008
|
Cara Black Liezel Huber
|
Květa Peschke Rennae Stubbs
|
6–1, 7–5
|
2009
|
Nuria Llagostera Vives María José Martínez Sánchez
|
Cara Black Liezel Huber
|
7–6(0), 5–7,
|
2010
|
Gisela Dulko Flavia Pennetta
|
Květa Peschke Katarina Srebotnik
|
7–5, 6–4
|
2011
|
Liezel Huber Lisa Raymond
|
Květa Peschke Katarina Srebotnik
|
6–4, 6–4
|
2012
|
Marija Kirilenko Nagyja Petrova
|
Andrea Hlaváčková Lucie Hradecká
|
6–1, 6–4
|
2013
|
Hszie Su-vej Peng Suaj
|
Jekatyerina Makarova Jelena Vesznyina
|
6–4, 7–5
|
2014
|
Cara Black Szánija Mirza
|
Hszie Su-vej Peng Suaj
|
6–1, 6–0
|
2015
|
Martina Hingis Szánija Mirza
|
Garbiñe Muguruza Carla Suárez Navarro
|
6–0, 6–3
|
2016
|
Jekatyerina Makarova Jelena Vesznyina
|
Bethanie Mattek-Sands Lucie Šafářová
|
7–6(5), 6–3
|
2017
|
Babos Tímea Andrea Hlaváčková
|
Kiki Bertens Johanna Larsson
|
4–6, 6–4,
|
2018
|
Babos Tímea Kristina Mladenovic
|
Barbora Krejčíková Kateřina Siniaková
|
6–4, 7–5
|
2019
|
Babos Tímea Kristina Mladenovic
|
Hszie Su-vej Barbora Strýcová
|
6–1, 6–3
|
2020
|
A koronavírus-járvány miatt elmaradt
|
2021
|
Barbora Krejčíková Kateřina Siniaková
|
Hszie Su-vej Elise Mertens
|
6–3, 6–4
|
2022
|
Veronyika Kugyermetova Elise Mertens
|
Barbora Krejčíková Kateřina Siniaková
|
6–2, 4–6,
|
2023
|
Laura Siegemund Vera Zvonarjova
|
Nicole Melichar-Martinez Ellen Perez
|
6–4, 6–4
|
Jegyzetek
- ↑ WTA Championships Awarded to Singapore (angol nyelven). WTA Tour, Inc., 2013. május 8.
- ↑ a b WTA officially launches WTA Finals Shenzhen (angol nyelven). WTA Tour, Inc., 2019. március 9. (Hozzáférés: 2019. március 11.)
- ↑ a b 2021 WTA Finals to be held in Guadalajara, Mexico (angol nyelven). WTA, 2021. szeptember 13. (Hozzáférés: 2021. szeptember 13.)
- ↑ a b c d Tournament History. TEB BNP Paribas WTA Tour Championships. (Hozzáférés: 2011. október 30.)
- ↑ Billie Jean King Named Official Ambassador of WTA Finals in Singapore (angol nyelven). WTA, 2014. június 30. . (Hozzáférés: 2015. október 20.)
- ↑ Megvan, hol rendezik a következő három WTA-vb-t. sportal.blikk.hu (2024. április 4.) (Hozzáférés: 2024. április 4.)
- ↑ „Tennis-BNP Paribas extends WTA Championship sponsorship”, Reuters, 2014. március 11.. (Hozzáférés: 2015. október 20.)
- ↑ WTA-vb: Babos Tímea az első magyar világbajnok!. Nemzeti Sport, 2017. október 29. (Hozzáférés: 2017. október 29.)
- ↑ Babos Tímea másodszor világbajnok párosban. index.hu, 2018. október 28. (Hozzáférés: 2018. október 28.)
- ↑ SOROZATBAN HARMADSZOR VILÁGBAJNOK BABOS TÍMEA PÁROSBAN. origo.hu, 2019. november 3. (Hozzáférés: 2019. november 3.)
Források
Kapcsolódó szócikkek
WTA Finals |
---|
Virginia Slims Championships |
|
---|
Avon Championships |
|
---|
Virginia Slims Championships |
|
---|
WTA Tour Championships |
|
---|
Chase Championships |
|
---|
WTA Tour Championships |
|
---|
WTA Finals |
|
---|