Üdvözöljük a Rábold Gusztáv-ről szóló cikkben, amely téma ma rendkívül fontos. A Rábold Gusztáv egy releváns téma, amelyet érdemes alaposan megvizsgálni, hogy megértsük következményeit és a mindennapi élet különböző aspektusaira gyakorolt hatását. Ebben a cikkben különböző perspektívákat és megközelítéseket fogunk megvizsgálni a Rábold Gusztáv körül, elemezve annak relevanciáját a különböző kontextusokban és a társadalom különböző területein. A személyes életre gyakorolt hatásától a szakmai téren gyakorolt hatásáig a Rábold Gusztáv olyan téma, amely továbbra is vitákat és vitákat generál, ezért ebben a cikkben ennek tanulmányozásába fogunk elmélyülni, hogy bővítsük ismereteinket és megértését.
Rábold Gusztáv | |
![]() | |
Született | 1873. június 4. Szombathely |
Elhunyt | 1949. június 21. (76 évesen) Debrecen |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Iskolái | Budapesti Tudományegyetem (–1900) |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Rábold Gusztáv témájú médiaállományokat. | |
Rábold Gusztáv (Szombathely, 1873. június 4. – Debrecen, 1949. június 21.) klasszika-filológus, a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma tudós tanára, a legjelentősebb magyar Kálvin-fordító.
Középiskolai tanulmányait a szombathelyi Premontrei Gimnáziumban végezte. 1896-ban felvételt nyert a budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Bölcsészeti Karára. Ugyanezen év novemberében mint csorna-premontrei kanonokot áldozópappá szentelték Budapesten az angol kisasszonyok templomában.
1900-ban, diplomája kézhezvétele után, a Hajdúböszörményi Református Főgimnáziumban elnyert tanári állást elfogadva, írásban jelentette be a premontrei rendből történő azonnali távozását, valamint a Keszthelyi Főgimnáziumban tanári állásának felmondását. Még szintén ez évben áttért a református vallásra.
1901-ben lelkipásztori hivatalra is alkalmasnak találták. 1901 júliusában már mint református főgimnáziumi tanár megnősült. Felesége Sperl Ludmilla (szül. Pécs, 1875). Fiaik: Rábold Elek (1903-1980) jogász és Rábold Gábor (1911-1998) református főgimnáziumi tanár, a Magyar Cserkészszövetség IX. (tiszántúli) kerületének vezetőtisztje.
Hajdúböszörményben napilapszerkesztő, majd főszerkesztő.
1913-ban megválasztották a Debreceni Református Dóczi Leánynevelő Intézet klasszika-filológia tanszékére, a latin és görög nyelvek oktatására.
1935-ig, nyugdíjazásáig rendes, majd ezt követően óraadó tanárként dolgozott az intézményben.
Szabadelvű politikusként a Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselőjelöltje 1939-ben.