Ebben a cikkben a Pin-up girl-et különböző nézőpontokból elemezzük, hogy átfogó és részletes képet adjunk erről a témáról. A Pin-up girl-hez kapcsolódó történelmi, kulturális, társadalmi, politikai és gazdasági vonatkozásaival foglalkozunk, azzal a céllal, hogy megértsük a jelenlegi társadalomra gyakorolt hatását. Friss kutatások, szakértői vélemények és olyan emberek tanúvallomásai kerülnek bemutatásra, akiknek volt tapasztalatuk a Pin-up girl-el kapcsolatban. Ezzel a kimerítő elemzéssel arra törekszünk, hogy az olvasó mélyen és teljes mértékben megértse a Pin-up girl-et, lehetővé téve számukra, hogy megalapozott véleményt alkossanak és gazdagítsák tudásukat ebben a témában.
A pin-up girl, vagy pin-up modell (címlaplány) kifejezés azokra a vonzó modellekre értendő, akiknek a tömeggyártásban megjelenő képeivel szinte mindenütt találkozhatunk, és akik valóságos szexszimbólumokká lettek.
Pin-up kifejezés ugyancsak vonatkozik rajzokra, festményekre, egyéb illusztrációkra, melyek a fent említett fotókat emulálják. A képeket magazinokból, napilapokból, képeslapokról, kromo-litográfiákról, ezer egyéb helyről a lelkes rajongók kivágták, és felrajzszögezték a falra. Kész naptárakat is találni róluk.
A kifejezést először 1941-ben használták az angolban, jóllehet a gyakorlat legalább 1890-ig megy vissza.
1942-ben Hartzell Spence, az újonnan megjelenő Yank magazin szerkesztője határozta el: minden kiadás címlapján jelenjen meg egy modellkép, amit az olvasók kiszögezhetnek a falra. Ettől kezdve a fotósokkal folyamatosan éreztették: pin-up fotó kell.
A kultusz 1941-ben a Life (és az amerikai katonai barakkok) első számú címlaplányával, Dorothy Lamourral kezdődött el igazán.[1] Vera Lynn lett az angol "haderők szíve hölgye",[2] Betty Grable az amerikai hadseregé.[3] Rita Hayworth képét ragasztották Little Boyra, a hirosimai atombombára 1945-ben.[4] Említésre méltók még a Gibson lányok - Charles Dana Gibson művei.[5] Hazai vonatkozásban a magyar származású Bánky Vilma neve emlékezetes.[6]
A műfajhoz kapcsolódó pin-up művészek: Alberto Vargas,[7] Gil Elvgren,[8] George Petty,[9] Art Frahm.[10]