Nacsinák Gergely András (Budapest, 1977. október 29.) görög ortodox pap, vallástörténész, író, dalszövegíró, tanár.
Élete
Nem vallásos családba született. Egy évig a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán tanult, majd az A Tan Kapuja Buddhista Főiskola vallásbölcselet szakirányán szerzett diplomát. Egy főiskolai feladat során kezdte kutatni a görög ortodox ikonokat és ennek során került kapcsolatba a keleti kereszténység spiritualitásával. 2001-ben megkeresztelkedett.[1][2]
2004-2005-ben ösztöndíjjal a kilkíszi teológiai iskolán tanult. 2004-ben Mihaíl Sztáikosz bécsi metropolita diakónussá, majd 2005-ben pappá szentelte. 2006-tól a Thesszaloniki Arisztotelész Egyetem Teológiai Karán tanult.[1][3]
A Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusának papja.[3]
Munkássága
Író
Számos kötete jelent meg. Rendszeresen szerzője több folyóiratnak, így például a Ligetnek, Pannonhalmi Szemlének, és a Vigiliának.[1]
Több alkalommal beutazta a Közel-Kelet keresztény helyszíneit a szíriai polgárháborút megelőzően, így tanúja lett a régió kulturális sokszínűségének, konfliktusainak és keresztény hagyományának, illetve az ott élő több ezer éves keresztény közösségek eltűnésének, amit a A Tigris tíz szeme című kötetében írt meg.[4][5]
Dalszövegíró, előadó
Dalszövegeket ír Vedres Csabának, Heinczinger Miklósnak,[1] és a Misztrál együttesnek.[6]
Művei
Önálló kötetek
- A szem böjtje – 2003, Kairosz
- Áthosz, a Szent Hegy – 2004, Kairosz (Soós Sándorral közösen)
- Útra hullt gyümölcs – Kulturális barangolások görög földön – 2007, Kairosz
- Fragmenta Christiana – 2009, L’Harmattan
- Oszlop a hegyen – Stylita Szt. Simeon életrajza (bevezető tanulmány), – 2009, L’Harmattan (a forrásszöveg fordítása: dr. Bugár M. István)
- Jóga a középkori Európában? – A Jézus-ima története és a hészükhazmus keleti kapcsolatainak kérései – 2010, Kairosz
- Prokatekészisz – 2011, Editura Reintregiera, Gyulafehérvár
- A könyv és a sivatag – válogatott tanulmányok, 2013, Bizantinológiai Intézeti Alapítvány
- A másik útvesztő – válogatott esszék, Liget Kiadó, Bp., 2015.
- A Tigris tíz szeme, Kairosz, Bp., 2016.
- Széltornya – három emeletnyi esszé, Liget Kiadó, Bp., 2019.
- KopóNapok – válogatott esszék, Bp., 2022.
- A lélek határai, 2023, Vigilia Kiadó, Budapest, ISBN 978-963-9920-88-0
E-könyvek
- Óda Árkádiához – Liget Műhely, 2018[7]
- Éjszakai vadászat – Liget Műhely, 2020[8]
Fordításkötetek
- Vasziliosz Gondikakisz archim.: A Bemenet Himnusza – Az egység misztériumának liturgikus tapasztalata az Ortodox Egyházban, Bizantinológiai Intézeti Alapítvány, 2005.
- Adj áldást, atya! – Találkozások huszadik századi görög atyákkal – 2007., L’Harmattan
- Haralambosz Papadópulosz: A kereszténység öröme. Szemelvények Haralambosz Papadópulosz atya írásaiból. Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusának Szent Hierotheosz és Szent István Egyházközsége, 2019., Budapest
- Khrisztosz Jannarasz: Az ortodox keresztény hit alapjai, Bizantinológiai Intézeti Alapítvány, 2021.[9]
- Szimonoszpetraszi Emiliánosz archimandrita: Jelenlét és kegyelem – egy áthoszi lelkiatya beszédei, Aposztoliki Diakonia, Athén, 2023.
- Nikólaosz Ludovikosz: Az isteni szeretet története, Aposztoliki Diakonia, Athén, 2023.
Magánélete
Két gyermek édesapja.[1]
Jegyzetek
Források
- ↑ Történet hangszerelve, 2016.12.13.: Nacsinák, Gergely András. Csűrös Csilla interjúja.. Nacsinák Gergely András története, hangszerelve. 2016. december 13. (Hozzáférés ideje: 2017. szeptember 19.)
- ↑ Patriarchátus, papok: Papok. Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Orthodox Exarchátusa. . (Hozzáférés: 2017. szeptember 19.)
- ↑ Magyar Kurír, 2017.01.29.: Baranyai Béla: „Sors szánt feletted” – A szír kereszténység szent helyeit bemutató kötetről. Magyar Kurír, 2017. január 29. (Hozzáférés: 2017. szeptember 19.)
- ↑ 24, 2017.07.19.: Jászberényi Sándor: Magyar pap mondja: Orbán korunk egyik nagy keresztényüldözőjével pózolt. 24.hu, 2017. július 19. (Hozzáférés: 2017. szeptember 19.)
- ↑ Misztrál, Vers: Vers. Misztrál együttes. (Hozzáférés: 2017. szeptember 20.)
- ↑ Óda Árkádiához: Nacsinák, Gergely András. Óda Árkádiháoz. Liget Műhely Alapítvány (2018). ISBN 978-615-5419-29-4. Hozzáférés ideje: 2018. március 12.
- ↑ Éjszakai vadászat: Nacsinák Gergely András: Éjszakai vadászat. Három reneneszánsz történet.. Liget Műhely. (Hozzáférés: 2020. szeptember 19.)
- ↑ moly.hu: Az ortodox keresztény hit alapjai. moly.hu. (Hozzáférés: 2022. március 5.)
- ↑ Hit és kultúra, 2025.04.01.: Nacsinák Gergely András, Grecsó Krisztián, Görföl Tibor. (2025. 2025-04-01). HIT ÉS KULTÚRA - GRECSÓ Krisztián és NACSINÁK Gergely a Pécsi Egyházmegye szabadegyetemén. Pécsi Egyházmegye. (Hozzáférés ideje: 2025-04-02.)