A land art a természeti környezet formavilágát és kellékeit (térszínformák, sziklák, kövek, növényzet stb.) monumentális szabadtéri installációk létrehozásához alkalmazó művészeti irányzat. Angolszász nyelvterületen a különösen nagy kiterjedésű alkotások elnevezése earthwork, az ezeket létrehozó irányzat pedig az earth art.
A land art az 1960-as évek végén, az 1970-es években indult hódító útjára, elsődlegesen az USA-ból majd Nagy-Britanniából. A művészeti irányzat részben a művészet kereskedelmi termékké válásával való szembefordulás is egyben, kapcsolódva ugyanakkor a természetvédő mozgalmakhoz is, hangsúlyozva a Földnek, mint az emberiség otthonának, jelentőségét is.
A landart-alkotások rendszerint kérészéletűek annak következményeként, hogy elkészültüket követően a természet kegyére vagy dühére bízzák őket, így például az első, úttörő alkotások mára jelentősen erodálódtak, mint például Robert Smithson Utah állam északi részén fekvő Nagy-sóstó felszínén kövekből, talajból és algából formált 500 m nagyságú Spiral Jettyje, amely mára csupán néhány évente bukkan elő a víz alól, bár Utah állam Szépművészeti Múzeuma rendszeresen szervez programokat a Spiral Jetty körül.
A land art korai előzményeként szokás számon tartani az amerikai Isamu Noguchi 1941-es, Contoured Playground című munkáját. Bár ő alkotásait szobornak tekintette, hatása a tájépítészetre és a land artra elvitathatatlan. A későbbi évtizedekben olyan modern, egyszerre minimalista és konceptuális művészeti irányzatok kelléktárában jelent meg e korai land art, mint a De Stijl, a kubizmus, vagy olyan művészek munkásságára hatott, mint Brâncuşi és Beuys. Az amerikai Alan Sonfist 1965-ben indított mozgalmat annak érdekében, hogy a rég letűnt természeti környezetet ismét New York City saját közegévé tegyék. Első installációja azonban, Time Landscape címen, csak 1978-ban valósulhatott meg a New York-i Greenwich Village-ben.
Politikailag is aktív fiatal képzőművészek azonban úgy vélték, az így formát kapott land art, vagyis a „természet felszabadítása” hatékony utalásrendszerként használható egyéb szabadságmozgalmak, jelesül a nők és a feketék emancipációja kapcsán. Előbb 1968 októberében a New York-i Dwan Gallery adott otthont bemutatkozásuknak, majd 1969 februárjában a Cornell Egyetemen nyílt meg kiállításuk Earth Art címen, amelyen a land art korai képviselői szinte teljes számban megjelentek (Robert Smithson, Walter De Maria, Hans Haacke, Michael Heizer stb.).
Noha a land art alapvetően a természeti környezet ihletett átformálásáról szól, a művészek esetenként kiállítótermekben is megjelentek konceptuális installációikkal, de egyre jellemzőbben a lakatlan természet felé fordultak figyelmükkel. A döntően amerikai művészek számos alkotást hoztak létre utahi és nevadai sivatagokban, a minden bizonnyal legmonumentálisabb mű pedig James Turrell nevéhez fűződik, aki 1972 óta a kialudt arizonai Roden-tűzhányó kráterét alakítja át földmunkagépeivel.
A kezdeti és bátortalan lépések e monumentális művészeti forma felé irányították művészek sokaságának figyelmét, akik a vizuális kultúra új lehetőségeit itt kezdték keresni. A térszínformák, a horizont, az időjárási jelenségek, az erózió, valamint a tér kiterjedései mint valóságos „anyagok” léptek be a modern amerikai művészek immár kitágított falu műtermeibe. A land art mint tájléptékű művészet nemcsak erőteljes beavatkozás volt a nyugati művészet adott állapotába, s nem csupán a művészet fennmaradásával kapcsolatos reményt sugárzott, hanem tiltakozásul is szolgált a természet elidegenedett szemléletével szemben. Talán a környezet általános állapotával kapcsolatos aggodalom elemei is megtalálhatók voltak az erőteljes „menekülési” folyamatban.
A land art a posztmodern fejlődés részeként jelent meg, erre utal a galériatérből való kivonulás (racionális, steril, „white-cube”), a hagyományos galériaszisztémával, a mű fizikai és szellemi dimenzióinak lehatároltságával való szembehelyezkedés, és a természet szerephez juttatása. Mindez jelen volt már a process artban is, de a land artban először a minimal art geometrikus formái, alapjelei jelentek meg hatalmas méretekben (a természet romboló ereinek kitéve).
A minimal artnak a művészet eltűnéséről és anyagtalanná válásáról próféciáló filozofikus meghatározásai és következtetései előjelezték a „társadalmi determináció” szorításából szabadulás kísérleteit. A sivatagi jelek, kőspirálok, ősi kultúrák emlékeit idéző technikák azonban nem csak egy művészeti irányzat váratlan és népszerű elterjedésének a dokumentumai voltak. Az embertől még nagymértékben függetlennek látszó természet kísértetiesen életszerűvé tett újra egy romantikus világfelfogást, melynek projekciója testet ölthetett az atmoszférában, a nagy léptékű táj és égitestek kapcsolatában, az érintetlen „helyek" misztikumában, kultikus cselekményeket sejtető titkos formációiban.
Mick Petts Sultan the Pit Pony, Caerphilly, (Wales, Egyesült Királyság)A land art teljesen különböző formát nyert Amerikában és Európában. Az amerikaiak a tájban az emberi tevékenységtől érintetlen, utolsó tiszta anyagot vélték megtalálni. Az érzékenyebb, a talajban és a növényzetben is nyomot hagyó tájátalakítás az európai érzékenységhez kötődik, s különösen az angol művészetben jelentkezik (Richard Long).
A land art meghatározó alakjai, Michael Heizer, Robert Smithson, Robert Morris és James Turell elsősorban a monumentális hatású földfelszín-alakításban voltak jelentősek. Az általuk „bekeretezett” látvány legfőbb tartalma a földfelszín különböző minőségének megmutatása, a geológiai rendezettség esztétikai értékének kiemelése, az erózió erejének, az időjárás következményeinek feldolgozása volt, miközben érzékenyen ügyeltek arra, hogy műveikben, mesterségesen kialakított mélységekben s magasságokban az ember léptéke, alakja felidézhető legyen. A természetrajz és a művészet eltérő perspektívái az ember fogalmában és fizikai tényében erednek – sejtetik a munkák:
Az 1970-es évektől megjelenő magyarországi landart-alkotások egy része spontán, kísérleti jellegű volt, a Pécsi Műhely 1970–73 között végzett kísérleteket természetmódosításokkal a tájban. Pauer Gyula Villányi Pszeudoreliefjén a kőbánya sziklafalának egy részletét fémre kopírozta és az eredeti részlet mellé helyezte, további alkotások Konkoly Gyula Tűz a hóban, Halász Károly Smithson emlékére keletkezett 30 m átmérőjű spirálja a Duna-part homokjában, amelyben olaj égett, további alkotások között megemlíthető a szentendrei Vajda Lajos Stúdió szabadidő-művészete, pl. a Duna-parti Föveny-grafikák.
Nemzetközi katalógusok |
---|