Kunhalom

Megjelenés áthelyezés az oldalsávba elrejtés A Szálka-halom a Hortobágyi Nemzeti Parkban

A kunhalom a Kárpát-medence alföldi területein található mesterségesen létrehozott jellegzetes földhalmok elnevezése, amelyek igen régről, többségükben a Kárpát-medencei honfoglalás előtti térből és időkből származnak. A kunhalom „olyan 5-10 m magas, 20-50 m átmérőjű kúp, vagy félgömb alakú képződmény, amely legtöbbször víz mellett, de vízmentes helyen terült el, s nagy százalékban temetkezőhely, sírdomb, őr- vagy határhalom volt.” (Györffy István néprajzkutató)

Oleg kijevi fejedelem halomsírja
a Sztaraja Ladoga mellett

A szó eredete

Nemcsak a régészeti szakirodalom, hanem a népnyelv is megkülönbözteti a természetes és mesterséges kiemelkedéseket. A Nagykunságban és a Jászságban a tájból kiemelkedő képződményeket halomnak nevezik, a Kiskunságban hegynek, és elsősorban szőlőhegyet értenek alatta. (Hegynek a Nagykunságban a hegyes végű dűlőt nevezik.)

A kunhalom elnevezést a szakirodalomban Horvát István használta először a 19. század elején, mivel ezeket a képződményeket a letelepedő kunok művének tulajdonította. Ezzel szemben Ipolyi Arnold hunhalmokat említ. Jerney János őskutató szerint a kunhalom elnevezés a nép számára eredetileg ismeretlen volt, és az irodalomból terjedt el.

Keletkezésük

A hajdanvolt mintegy 40 000 alföldi kunhalom keletkezése különböző korokra vezethető vissza. A legkorábbi leletek szerint a tellek (lakódombok) egy része már az újkőkorszakban is lakott volt. A rézkorban a halmok kihaltak, de a bronzkorban újra benépesedtek. Ebben az időben jelentek meg a temetkezés céljára szolgáló halmok. A későbbiekben a már meglévő halmokat az itt letelepedett lovasnomád népek (szkíták, szarmaták) tovább használták. A szerepük idővel megváltozott, és már nem lakóhelyként, temetkezési helyeként, hanem őrhelyként és határjelzésként használták őket.

A kunhalmok Magyarországon a legnagyobb számban a Hortobágyon, a Nagykunságban, Csongrád-Csanád vármegye tiszántúli területein, a Jászságban, Békés vármegye északi részein és a Hajdúháton fordulnak elő, de ma még megtalálhatóak Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács-Kiskun, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Pest és Fejér vármegyében is. Romániában elsősorban Arad és Temes megyében, Szerbiában pedig a Bánátban és Bácskában tűnnek fel.

Hasonló eredetű földhalmok ugyanakkor Közép-Európa északabbi területein, Lengyelországban és Németországban, sőt Nyugat-Európában, például Hollandiában is előfordulnak. Érdekes, hogy helyenként „hun halmoknak” nevezik őket. A kunhalmokhoz hasonló mesterséges dombok ezenkívül nagy számban találhatók az egész eurázsiai sztyeppevidéken, a szkíták és hunok hajdani területén. Ezek az úgynevezett kurgánok. Ukrajnában és Oroszország déli részén igen sok található belőlük.

Típusaik

A kunhalmokat csoportosítják méretük vagy alakjuk szerint is, de a leggyakoribb az elsődleges funkció szerinti besorolás.

Kurgán Lengyelországban, Suwałki közelében

A kunhalmok értékei

Az alföldi táj egyhangúságát megtörő kunhalmok tájképi értékeik mellett régészeti értékeikkel, valamint állat- és növényviláguk egyediségével tűnnek ki környezetükből. Magyarországon a kunhalmok természetvédelmi oltalom alatt állnak.

A halmok növény- és állatvilága

A legutóbbi jégkorszak során keletkezett löszt a szelek és a folyók szállították az Alföldre, ahol vastag rétegben lerakódott, és fekete, humuszos csernozjom talajjá alakult. A halmok építésénél a legfelső talajréteget használták fel, így a halomtest ebből a löszös talajból épült fel. Az alföldi löszterületek feltörésével az eredeti löszvegetáció nagy része eltűnt, de a halmokat sokáig megkímélte a földművelő, és csak a nagyüzemi gazdálkodás elterjedésével vonták művelés alá a területeiket.

Ennek ellenére még néhány kunhalmon megmaradt a közel eredeti növényzet, amelynek vezető növényei a taréjos búzafű és a heverő seprűfű. Értékesek a cickafark—sziki csenkesz vagy az ürmös—sziki csenkesz társulások. Sok kunhalmon megtalálható a kunkorgó árvalányhaj és a pusztai csenkesz, de többek között olyan ritkaságokkal is találkozhatunk, mint a magyar szegfű, magyar zsálya és a Sadler-imola; gyakori a közönséges kakukkfű.

A halmok állatvilága is sajátos. A száraz, meleg mikroklímán sok faj találja meg életfeltételeit, így sáskák közül megtalálható az olasz, az imádkozó és a sisakos sáska és sok más rovar, például a mezei és a fekete tücsök, a különböző kabócák és cincérek. A puhatestűeket többek között a tányércsiga és a zebracsiga képviseli, a kétéltűek és a hüllők közül említésre méltó a barna varangy és barna ásóbéka, illetve a fürge gyík. A kunhalmokon élő ürgék és hörcsögök vonzzák a ragadozó madarakat. Az énekesmadarak közül szívesen fészkel a halmok környékén a mezei pacsirta, a fürj és a fogoly. A védett molnárgörény is a halmok lakója.

Régészet a kunhalmokon

Régészeti szempontból a lakódombok és a sírhalmok keltenek érdeklődést. A telleken az újkőkortól a népvándorlás koráig találhatóak leletek. A halommá emelkedett telephelyek kultúrrétegeiben az ott élt emberek házainak omladékát, edénytörmelékeket, tűzhelyek maradványait, állati csontokat, kagylóhéjakat találtak a kutatók.

A sírhalmos temetkezés alkalmával a halottat a talajszinten szabályos gödörbe temették el, amelyet tölgyfagerendával fedtek, esetleg egy sírkamrát emeltek farönkökből. A halottat általában zsugorított helyzetben helyezték a gödörbe, s különböző használati tárgyakat tettek mellé: kést, kardot, lándzsát, lószerszámot, edényeket. A bronzkori sírokban rendszeresen tettek a halott feje mellé vörös színű okkerrögöt, amelyhez vallási képzetek társultak, hiszen a vörös az élet színe volt. Erre a gödörre emelték a halmot, amelynek földanyagát a környékről szállították oda. Ezek a halmok gyakran az Árpád-korban is temetkezési helyként szolgáltak.

Egy országos felmérés alapján, amelyben 1649 halmot vizsgáltak meg, kiderült, hogy a halmok mindössze 4%-a régészetileg feltárt, 94%-a nem volt feltárva. A maradék 2%-ról a kutatóknak nincs adata.

Jelentősebb lelőhelyek A Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely madártávlatból

Pusztulásuk okai és törvényi védelmük

A halmok károsodásának, pusztulásának okai

A Nagykerti-halom Kisújszállás határában, a 4-es főút szélesítésekor kettévágták A törökszentmiklósi Pozderka-halomból a fásítás miatt csak ennyi látható a 46-os főútról A Pozderka-halom látványa a fák közül

A 19. század első felében az Alföld még Európa egyik legnagyobb vízjárta területe volt. A folyószabályozások és a lecsapolások következtében megnőtt a mezőgazdasági területek aránya, de ezzel együtt felgyorsult a kunhalmok pusztulása is, s ennek elsődleges oka a mezőgazdasági tevékenység volt. Az alacsonyabb halmokat felszántották, s ezáltal tönkrementek a löszgyepek, ritka növények tűntek el. A magasabb halmokat, amelyeknek meredek oldala nem volt alkalmas a szántásra, befásították, legtöbbször a tájidegen, de gyorsan terjedő akácfával, amely hatására a talajban feldúsult a nitrogén, s megjelentek a löszgyepektől idegen gyomok, amelyek az eredeti növényzetet kiszorították. A löszgyepek túllegeltetés, túlkaszálás hatására, vagy monokultúrás nagyüzemi környezetben a kiszórt vegyszerektől is károsodhatnak. Nagyon sok halomnak ma már csak a hűlt helyét találjuk, mert anyagát elhordták útépítéshez, vagy éppen homokbányát nyitottak rajta. Más halmokra ráépítettek, s ezáltal elveszítették eredeti jellegüket, tájképi értéküket.

A már említett felmérés szerint a kunhalmok megoszlása vegetációtípus szerint a következő:

Vegetációtípus Aránya
Ősgyep 7%
Bolygatott, gyomos gyep 23%
Fa, cserje 3%
Erdő 7%
Szántó 47%
Kert 1%
Kultúr jellegű 3%
Ismeretlen 9%

A kunhalmok védelme Magyarországon

A kunhalmok törvényi védettségét már a 19. század végétől sürgették a szakemberek, amióta bebizonyosodott ezen halmok mesterséges eredete. Ezt részlegesen az 1963. évi 9. számú törvény biztosította, de csak kevés halomnak adott védettséget, és ezek közül is a legtöbbnek csak ideiglenesen. Kissé javult a helyzet a Hortobágyi Nemzeti Park megalakításakor és a tájvédelmi körzetek kialakításakor, hiszen a területükön álló halmok területi védettséget kaptak. Más halmoknak (régészeti lelőhelyeknek) a múzeumok biztosíthattak védettséget.

Az 1990-es években néhány város a közigazgatási területén található kunhalmoknak helyi védettséget adott, de ezek a határozatok feleslegessé váltak, miután az 1996. évi LIII. törvény a természet védelméről már nevesítve is ex lege védettségben részesíti a kunhalmokat. Ekkor megindult a kunhalmok kataszterének, nyilvántartásának elkészítése. A kutatók elkezdték a még fellelhető halmok botanikai, zoológiai, talajtani felmérését és régészeti feltárását. Ezek alapján megkezdődhet egyes halmok botanikai rekonstrukciója.

Kiemelten védett halmok A kengyeli Szélmalom-domb. é. sz. 47° 03′ 42″, k. h. 20° 19′ 06″47.061638888889, 20.31832222222247.061639°N 20.318322°E …és ugyanaz madártávlatból A Sáp-halom Szentes és Szegvár határánál, az egykori Sáp falu helyénél áll. A tetején tszf. 97 méteres magasságú földmérési alappont található.

é. sz. 47° 29′ 09″, k. h. 19° 56′ 54″47.485711111111, 19.94840277777847.485711°N 19.948403°E,

é. sz. 47° 04′ 27″, k. h. 20° 19′ 51″47.074208333333, 20.33082777777847.074208°N 20.330828°E

é. sz. 46° 56′ 59″, k. h. 20° 23′ 14″46.949855555556, 20.38709166666746.949856°N 20.387092°E, é. sz. 46° 57′ 39″, k. h. 20° 24′ 24″46.960919444444, 20.40661111111146.960919°N 20.406611°E

é. sz. 47° 06′ 01″, k. h. 20° 08′ 22″47.100377777778, 20.13938611111147.100378°N 20.139386°E

Egyéb halmok

é. sz. 47° 11′ 45″, k. h. 18° 11′ 06″47.195877777778, 18.18509722222247.195878°N 18.185097°E,

é. sz. 47° 11′ 43″, k. h. 18° 11′ 08″47.195397222222, 18.18562222222247.195397°N 18.185622°E

é. sz. 47° 03′ 09″, k. h. 17° 53′ 12″47.052563888889, 17.88676944444447.052564°N 17.886769°E

é. sz. 47° 12′ 03″, k. h. 19° 57′ 08″47.200786111111, 19.95235555555647.200786°N 19.952356°E

Mindszenti kunhalmok

Szentesi kunhalmok

Szapárfalu kunhalom

Kapcsolódó cikkek

Jegyzetek

  1. ↑ Sír a halom alatt. MMO A Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület Online Magazinja. 2013-09-03.
  2. ↑ Kunhalmok. Szerk.: Tóth Albert. Alföldkutatásért Alapítvány. Kisújszállás, 1999.
  3. ↑ 1996. ÉVI LIII. törvény a természet védelméről; Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium
  4. ↑ a b Adatok

Források

További információk