Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk a Kistorony témáját, amely téma akadémikusok, szakértők és amatőrök figyelmét egyaránt felkeltette. Mélyreható megközelítéssel elemezzük a Kistorony-hez kapcsolódó különböző aspektusokat, az eredetétől a mai társadalomra gyakorolt hatásáig. Ezeken az oldalakon végig fogjuk vizsgálni a Kistorony-re vonatkozó különböző nézőpontokat és véleményeket, valamint annak időbeli alakulását. Kimerítő kutatások és releváns adatok gyűjtése révén elmélyülünk a Kistorony csínján-bínján azzal a céllal, hogy olvasóinknak teljes és gazdagító betekintést nyújtsunk ebbe a témába.
Kistorony | |
![]() | |
Alkonyati látkép a faluról | |
Közigazgatás | |
Ország | ![]() |
Népesség | |
Népesség | ismeretlen |
Földrajzi adatok | |
Időzóna | EET, UTC+2 |
Elhelyezkedése | |
![]() | |
![]() | |
![]() | |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Kistorony témájú médiaállományokat. | |
Kistorony (románul: Turnișor, németül: Neppendorf, szászul Neppenderf) egykor önálló falu Romániában, Erdélyben, Szeben megyében. Ma Nagyszeben városhoz tartozik.
A település ma Nagyszebennel egybeolvadva a város délnyugati negyedét alkotja, 412 méteres tengerszint feletti magasságban.
Magyar nevét először Inczédi Pál említi, 1686-ban: Kis-Toronyhoz (Dobó Ferenc másolatában).[1] Vsz. a falu határában egykor állt őrtoronyról kapta, amelynek nyomait 1874-ben tárták föl a Bei der Turm dűlőben. Német neve szóhatár-eltolódással keletkezett, az Eppendorf alakból („in Eppendorf”), amely maga személynévi eredetű (Eppo – vsz. egykori gerébjéről). Első említései: villa Epponis (1327), Opponis (1332), Epindorf (1336), Eppendorf (1339), Oppendorph (1382), Neppendorf (1468). Román neve a magyarral azonos jelentésű.
Szebenszéki szász szabadfalu volt. 1493-ban a törökök elpusztították. Lakossága 1536-ban tért át az evangélikus hitre. 1658-ban itt táborozott a Nagyszebent ostromló II. Rákóczi György. 1708-ban a kurucok fölgyújtották. 1721-ben 25 szász és 24 román család lakta.
1734–1735-ben 301 salzkammerguti evangélikust (landlert) költöztettek be. Ezzel ők kerültek többségbe a falu német lakosságán belül. A nyelvjárás és az ünneplő ruha különbségei egészen a 20. század végéig megkülönböztették a landlereket és a szászokat, a vegyes házasságokat pedig szigorú jogszokások szabályozták.
1929-től villamosjárat kötötte össze Nagyszeben központjával. 1945-ben 597 lakosát deportálták a Szovjetunióba, a kiszabadult 518 fő kb. egynegyede egyenesen Németországba távozott.
1949. július 24-én itt alakult meg az öt első romániai szocialista termelőszövetkezet egyike.[2]
1954-ben csatolták Nagyszebenhez. Az 1980-as években egy részét lakóteleppel építették be.
1900-ban 2629 lakosából 2083 volt német, 430 román és 110 magyar anyanyelvű; 2083 evangélikus, 413 ortodox, 69 római katolikus és 47 református vallású.