Köznyelv

Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi (vagy extrém esetben a szócikk szövegében elhelyezett, kikommentelt szövegrészek). Ha nincs indoklás a vitalapon (vagy szerkesztési módban a szövegközben), bátran távolítsd el a sablont! Csak akkor tedd a lap tetejére ezt a sablont, ha az egész cikk megszövegezése hibás. Ha nem, az adott szakaszba tedd, így segítve a lektorok munkáját!

Ez a szócikk feltüntet forrásokat, de azonosíthatatlan, hol használták fel őket a szövegben. Önmagában ez nem minősíti a szócikk tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segíts lábjegyzetekkel ellátni az állításokat! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye

A köznyelv (németül Gemeinsprache) az igényes nyelvi érintkezés eszköze. Általában az irodalmi nyelvhez képest határozzák meg, vagy mint az irodalmi nyelv beszélt változataként, vagy mint az irodalmi nyelv alatt elhelyezkedő, annál alacsonyabb szintű rétegnyelvet. Főleg beszélt, közösségi célú nyelv. Olyan előfordulásaival lehet találkozni, mint a színpadi nyelv, pódiumnyelv (szónoki nyelv), katedranyelv (tanári beszéd) stb. (Területenként különböző, a nyelvjárásokkal átmeneti formáit regionális köznyelveknek nevezik.)

A köznyelv vagy nyelvi standard olyan összefoglaló fogalom, amely az írott és a beszélt köznyelvet egyaránt magába foglalja. A nyelvi egységesítés a magyar nyelv esetében is először az írott nyelv szintjén valósult meg, ennek elterjedése hatott a beszélt nyelvi egységesülési folyamatokra.

Minden nyelv a különböző nyelvváltozatok összességének tekinthető. Az egyes nyelvváltozatok kisebb-nagyobb eltéréseket mutatnak egymáshoz képest (pl. elterjedtségükben, presztízsükben).

A köznyelv az a nyelvváltozat, amely

• használatában sem területi, sem társadalmi szempontból nem korlátozott,
• sokfunkciós, változatos kommunikációs helyzetekben alkalmazott,
• a legkiműveltebb nyelvváltozat,
• a nyilvános nyelvhasználat tipikus formája írásban és szóban egyaránt (pl. a hivatalos tömegtájékoztatás, a közigazgatás, az oktatás, a tudományok, a szépirodalom, a választékos, ünnepélyes közlések nyelvváltozata),
• általában mintának tekintett minden társadalmi szinten, magasabb presztízzsel rendelkezik,
• az anyanyelvi beszélők többségének, legalább passzívan, a nyelvtudásának része.

Egyesek a köznyelvet a sztenderd nyelvváltozattal azonosítják. A sztenderd nyelvváltozat mint szociolingvisztikai kifejezés nem feleltethető meg sem az „irodalmi nyelv”, sem az (igényes) „köznyelv” fogalmának (ugyanis ez utóbbiakkal szemben a sztenderd egy létező nyelvváltozat neve), bár a hétköznapi nyelvhasználatban és a hagyományos nyelvészetben újabban ^[2] – szinonimaként használják ezeket.

Kiss Jenő, Pusztai Ferenc (szerk.): A magyar nyelvtörténet kézikönyve. 2018. = A magyar nyelv kézikönyvei, ISBN 978-963-409-118-9 Hozzáférés: 2025. február 7.  

• A magyar stilisztika útja. Sajtó alá rendezte, a lexikont írta és a bibliográfiát összeállította Szathmári István. Budapest, 1961
• Jakab István: Az irodalmi nyelv, köznyelv, nyelvjárások rendszerezési és terminológiai kérdéséhez. Irodalmi Szemle 17 (1974): 431–42.
• Károly Sándor: Az irodalmi nyelv , köznyelv, írott nyelv elnevezésekről. Magyar Nyelvőr, 85: 385–99.
• Martinkó András: Köznyelv. In: Világirodalmi lexikon. VI. kötet. Főszerk. Király István. Budapest, 1979. 648.
• Nyirkos István: Irodalmi nyelv – köznyelv – népnyelv. Magyar Nyelvjárások, 24 (1982): 19–30.
• Sebestyén Árpád, „A nyelv területi tagolódása és társadalmi rétegződése” témakör tantervi helyzetéről. Magyar Nyelvőr, 105: 319–28.
• Tompa József (szerk.): A mai magyar nyelv rendszere I. Budapest, 1961

Nézd meg a köznyelv címszót a Wikiszótárban!