Ivan Perišić
Ivan Perišić (Split, 1989. február 2. –) világbajnoki ezüst- és bronzérmes horvát válogatott labdarúgó, a Tottenham Hotspur játékosa, de kölcsönben a horvát Hajduk Split csapatában szerepel. Posztját tekintve támadó középpályás, de szélsőként is szokott szerepelni.
Pályafutása
|
Ez a szakasz tartalmában elavult, korszerűtlen, frissítésre szorul. Frissítsd időszerű tartalommal, munkád végeztével pedig távolítsd el ezt a sablont! |
|
Klubcsapatokban
Pályafutását szülővárosa csapatában a Hajduk Split utánpótláscsapataiban kezdte. 2006-ban Franciaországba a Sochauxhoz igazolt. 2007 és 2009 között volt a Sochaux játékosa, de egyetlen mérkőzést sem játszott. 2009-ben a belga Roeselare csapatánál volt kölcsönben.
2009. augusztus 26-án a szintén belga Club Brugge együtteséhez írt alá 3 évre 250000 € értékében. A Jupiler League 2010–2011-es idényében gólkirályi címet szerzett 22 találattal és az év játékosává választották Belgiumban.
2011. május 23-án 5 évre a német Borussia Dortmund szerződtette 5 millió €-ért. Bemutatkozómérkőzésére augusztus 5-én a Hamburg ellen aratott 3–1-es hazai győzelem alkalmával került sor. Szeptember 13-án a bajnokok ligájában az Arsenal ellen volt eredményes. Első bajnoki gólját a Werder Bremennek lőtte október 14-én. A 2–0-ra megnyert mérkőzésen ő szerezte az első gólt és a mérkőzés végén kiállították.
2012. április 21-én az ő góljával szereztek vezetést a Borussia Mönchengladbach ellen, amivel megnyílt az út a Dortmund nyolcadik bajnoki címe előtt.
Válogatottban
Utánpótlásszinten szerepelt a horvát U17-es, U19-es és U21-es válogatottbanis. A felnőtt nemzeti csapatban 2011. március 29-én debütálhatott egy Franciaország elleni barátságos mérkőzésen, ami 0–0-val ért véget.
Az Európa-bajnoki keretszűkítést követően a szövetségi kapitány Slaven Bilić nevezte őt a 2012-es Eb-re készülő 23 fős keretébe.
Sikerei, díjai
Borussia Dortmund
VfL Wolfsburg
Bayern München
Internazionale
Statisztikái
Klubcsapatokban
Legutóbb frissítve: 2022. május 22-én lett.
- ↑ a b c d Pályára lépései az Európa-ligában
- ↑ a b c d e Pályára lépései a Bajnokok ligájában
- ↑ a b c Pályára lépései a Német szuperkupán
- ↑ Hat pályára lépése a Bajnokok ligájában, négy pályára lépése és egy gólja az Európa-ligában
- ↑ Pályára lépése az Olasz szuperkupán
A válogatottban
Legutóbb frissítve: 2022. december 17-én lett.
Nemzeti csapat |
Évek |
Pályára lépései |
Gólok
|
Horvátország
|
2011 |
7 |
0
|
2012 |
11 |
1
|
2013 |
8 |
0
|
2014 |
9 |
7
|
2015 |
8 |
3
|
2016 |
12 |
5
|
2017 |
8 |
1
|
2018 |
15 |
5
|
2019 |
10 |
4
|
2020 |
8 |
0
|
2021 |
15 |
6
|
2022 |
12 |
1
|
Összesen |
123 |
33
|
Góljai a válogatottban
# |
Dátum |
Helyszín |
Válogatottság száma |
Ellenfél |
Gól |
Végeredmény |
Verseny
|
1
|
2012. szeptember 11. |
Baldvin király Stadion, Brüsszel, Belgium |
11 |
Belgium |
1–0 |
1–1 |
2014-es világbajnokság-selejtező
|
2
|
2014. május 31. |
Stadion Gradski vrt, Eszék, Horvátország |
28 |
Mali |
1–0 |
2–1 |
Barátságos mérkőzés
|
3
|
2–0
|
4
|
2014. június 18. |
Arena Amazônia, Manaus, Brazília |
31 |
Kamerun |
2–0 |
4–0 |
2014-es világbajnokság
|
5
|
2014. június 23. |
Arena Pernambuco, Recife, Brazília |
32 |
Mexikó |
1–3 |
1–3
|
6
|
2014. október 13. |
Stadion Gradski vrt, Eszék, Horvátország |
34 |
Azerbajdzsán |
2–0 |
6–0 |
2016-os Európa-bajnokság-selejtező
|
7
|
3–0
|
8
|
2014. november 16. |
San Siro, Milanó, Olaszország |
35 |
Olaszország |
1–1 |
1–1
|
9
|
2015. március 28. |
Maksimir Stadion, Zágráb, Horvátország |
36 |
Norvégia |
2–0 |
5–1
|
10
|
2015. október 10. |
41 |
Bulgária |
1–0 |
3–0
|
11
|
2015. október 13. |
Nemzeti Stadion, Ta' Qali, Málta |
42 |
Málta |
1–0 |
1–0
|
12
|
2016. március 23. |
Stadion Gradski vrt, Eszék, Horvátország |
44 |
Izrael |
1–0 |
2–0 |
Barátságos mérkőzés
|
13
|
2016. június 4. |
Rujevica Stadion, Fiume, Horvátország |
47 |
San Marino |
6–0 |
10–0
|
14
|
2016. június 17. |
Stade Geoffroy-Guichard, Saint-Étienne, Franciaország |
49 |
Csehország |
1–0 |
2–2 |
2016-os Európa-bajnokság
|
15
|
2016. június 21. |
Stade Bordeaux-Atlantique, Bordeaux, Franciaország |
50 |
ESP}} |
2–1 |
2–1
|
16
|
2016. október 6. |
Loro Boriçi Stadion, Shkodra, Albánia |
53 |
Koszovó |
5–0 |
6–0 |
2018-as világbajnokság-selejtező
|
17
|
2017. november 9. |
Maksimir Stadion, Zágráb, Horvátország |
62 |
Görögország |
3–1 |
4–1 |
2018-as világbajnokság-selejtező
|
18
|
2018. június 8. |
Stadion Gradski vrt, Eszék, Horvátország |
66 |
Szenegál |
1–1 |
2–1 |
Barátságos mérkőzés
|
19
|
2018. június 26. |
Rosztov Aréna, Rosztov-na-Donu, Oroszország |
69 |
Izland |
2–1 |
2–1 |
2018-as világbajnokság
|
20
|
2018. július 11. |
Luzsnyiki Stadion, Moszkva, Oroszország |
72 |
Anglia |
1–1 |
2–1
|
21
|
2018. július 15. |
73 |
Franciaország |
1–1 |
1–4 |
2018-as világbajnokság-döntő
|
22
|
2018. szeptember 6. |
Algarve Stadion, Faro/Loulé, Portugália |
74 |
Portugália |
1–0 |
1–1 |
Barátságos mérkőzés
|
23
|
2019. június 8. |
Stadion Gradski vrt, Osijek, Horvátország |
81 |
Wales |
2–0 |
2–1 |
2020-as Európa-bajnokság-selejtező
|
24
|
2019. szeptember 6. |
Anton Malatinský Stadion, Nagyszombat, Szlovákia |
83 |
Szlovákia |
2–0 |
4–0
|
25
|
2019. november 16. |
Rujevica Stadion, Fiume, Horvátország |
87 |
Szlovákia |
3–1 |
3–1
|
26
|
2019. november 19. |
Stadion Aldo Drosina, Pula, Horvátország |
88 |
Grúzia |
3–1 |
3–1 |
Barátságos
|
27
|
2021. március 30. |
Rujevica Stadion, Fiume, Horvátország |
99 |
Málta |
1–0 |
3–0 |
2022-es világbajnokság-selejtező
|
28
|
2021. június 1. |
Radnik Stadion, Nagygorica, Horvátország |
100 |
Örményország |
1–0 |
1–1 |
Barátságos mérkőzés
|
29
|
2021. június 18. |
Hampden Park, Glasgow, Skócia |
103 |
Csehország |
1–1 |
1–1 |
2020-as Európa-bajnokság
|
30
|
2021. június 22. |
104 |
Skócia |
3–1 |
3–1
|
31
|
2021. október 8. |
AEK Arena – Georgios Karapatakis, Larnaca, Ciprus |
108 |
Ciprus |
1–0 |
3–0 |
2022-es világbajnokság-selejtező
|
32
|
2021. november 11. |
Nemzeti Stadion, Ta' Qali, Málta |
110 |
Málta |
1–0 |
7–1
|
Jegyzetek
- ↑ PL: Ivan Perisic a Tottenhamnél folytatja – hivatalos (magyar nyelven). Nemzeti Sport Online, 2022. május 31.
- ↑ Perisic completes move (angol nyelven). tottenhamhotspur.com, 2022. május 31.
- ↑ DOŠLO JE VRIME: IVAN PERIŠIĆ NOVO JE POJAČANJE HAJDUKA! (angol nyelven). hajduk.hr, 2024. január 19.
- ↑ Player to Watch :: Ivan Perisic - IM Scouting.c om. . (Hozzáférés: 2020. szeptember 22.)
- ↑ Officiel : Perisic et Ten Heuvel à Roulers. . (Hozzáférés: 2012. július 18.)
- ↑ Ivan Perisic tekent bij Club voor drie seizoenen !. . (Hozzáférés: 2009. augusztus 27.)
- ↑ Perišić was named the best player in Belgium by Berend Scholten on UEFA.com
- ↑ BVB verpflichtet kroatischen Nationalspieler Ivan Perisic (német nyelven). Borussia Dortmund, 2011. május 30. (Hozzáférés: 2011. május 30.)
- ↑ Archivált másolat. . (Hozzáférés: 2012. július 18.)
- ↑ I. Perišić. Soccerway
Források
Horvát válogatott keretek |
---|
|