Im Wartesaal zum großen Glück
A mai cikkben mindent megvizsgálunk, ami a Im Wartesaal zum großen Glück-hez kapcsolódik. Akár a történetéről, akár a mai társadalomra gyakorolt hatásáról, akár a kapcsolódó trendekről keres információt, vagy egyszerűen csak szeretne többet megtudni funkcióiról és előnyeiről, ebben a cikkben mindent megtalál, amire szüksége van. A keletkezésétől az idő múlásával kialakuló fejlődéséig, a mindennapi életünkben alkalmazott különféle alkalmazásain és felhasználásán keresztül elmerülünk egy teljes elemzésben, amely segít jobban megérteni a Im Wartesaal zum großen Glück-et és annak mai relevanciáját. Ne hagyd ki!
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
| Im Wartesaal zum großen Glück | |
| Adatok | |
| Év | 1956-os Eurovíziós Dalfesztivál |
| Ország |  Németország |
| Előadó(k) | Walter Andreas Schwarz |
| Nyelv | német |
| Dalszerző | Walter Andreas Schwarz |
| Szövegíró | Walter Andreas Schwarz |
| Karmester | Fernando Paggi |
| Dalszöveg | diggiloo.net |
| Eredmények | |
| Döntő | nincs adat |
| Kronológia | |
| Következő | So geht das jede Nacht (1956) ► |
Az Im Wartesaal zum großen Glück (magyarul: A nagy boldogságra várva) egy dal, amely Németországot képviselte az 1956-os Eurovíziós Dalfesztiválon. A dalt Walter Andreas Schwarz adta elő német nyelven. Ez volt Németország első szereplése a versenyen.
A dal a május 1-jén tartott német nemzeti döntőn nyerte el az indulás jogát. Az 1956-os versenyen rendhagyó módon mindegyik ország két dallal vett részt. A másik német induló Freddy Quinn So geht das jede Nacht című dala volt.
A dal egy ballada, amiben az énekes az emberek tragédiájáról énekel, hogy a múltban elvesztek, és várják a boldogságot, ami viszont már túljutott rajtuk.
A május 24-én rendezett döntőben a fellépési sorrendben negyedikként adták elő, a belga Fud Leclerc Messieurs les noyés de la Seine című dala után és a francia Mathé Altéry Le temps perdu című dala előtt.
Az 1956-os verseny volt az egyetlen, ahol nem tartottak nyílt szavazást, hanem a szavazatok összesítése utána a zsűri elnöke bejelentette, hogy melyik dal végzett az első helyen. Így nem lehet tudni, hogy milyen eredményt ért el a dal a szavazás során, azon kívül, hogy nem nyert.
