Homonnay Zsolt

Homonnay Zsolt
Sárosi Zoltán felvételén
Sárosi Zoltán felvételén
Született1971. február 28. (53 éves)
Kaposvár
Állampolgárságamagyar
HázastársaPolyák Lilla (2000–2016)
Foglalkozásaszínész
Iskolái
KitüntetéseiJászai Mari-díj (2021)
Színészi pályafutása
ÜgynökségGradus Művészügynökség
Díjai
Jászai Mari-díj
2021
A Wikimédia Commons tartalmaz Homonnay Zsolt témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Homonnay Zsolt (Kaposvár, 1971. február 28. –) Jászai Mari-díjas magyar színész, énekes, dalszövegíró.

Életpályája

1989-ben érettségizett a zalaegerszegi Ságvári Endre (ma Kölcsey Ferenc) Gimnáziumban. 1990 és 1993 között a Hevesi Sándor Színház stúdiósa volt.

1993-ban felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakára. Szinetár Miklós osztályába járt, 1997-ben végzett. Ebben az évben epizódszerepet játszott a Csinibaba című játékfilmben.

Főiskolás évei alatt is játszott. Több musical- és operettszerepet eljátszott. 2000-ben megkapta az Év Bonvivánja kitüntetést a Budapesti Tavaszi Fesztiválon.

Ugyancsak 2000-ben szerződtették Berlinbe, a A Notre Dame-i toronyőr című musicalben Quasimodót és Phoebust alakította.

2002-ben tért haza. Itthon számos musicalben és operettben játszott Budapesten és vidéken egyaránt.

2005-ben alapította Balczó Péterrel és Nagy Sándorral együtt az Adagio énekegyüttest. Négy nagy lemezük és egy DVD koncert felvételük jelent meg; mindegyik platinalemez lett. Emellett minden lemez többszörös aranylemez is.

Volt feleségével, Polyák Lillával eddig két duett albumot jelentettek meg; a Ketten és a Két szív is aranylemez lett.

A Budapesti Operettszínház társulatával Németországban turnézik 2010 óta. A Szépség és a Szörnyeteg című musicalt adják elő. Magyarországon is játszik az Operettszínház darabjaiban.

2012-ben megkapta Az Év Musical színésze címet.

Zenei érzékenységét a dalszövegírásban és- fordításban is hasznosítja. Több magyar slágert jegyez szövegíróként, valamint számos népszerű külföldi dal szövegének fordítója. Polyák Lillával két közös lemezük is megjelent, 2009-ben a Ketten és 2010-ben a Két szív címmel.

2020-ban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen színházrendező szakán diplomázott. 2021-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.

Magánélete

Feleségével, Polyák Lilla színésznővel 2016-ig házasok, kettő gyermekük van. 2016-ban elváltak.

Díjai

Színházi szerepei

Darab Szerep Színház Premier
Szabadság, szerelem Budapesti Operettszínház 2022
Jekyll és Hyde Jekyll és Hyde Budapesti Operettszínház 2022
Hegedűs a háztetőn Tevje Budapesti Operettszínház 2021
A mosoly országa Szu-Csong herceg Budapesti Operettszínház 2021
Nine Guido Contini Budapesti Operettszínház 2021
Marica grófnő Tasziló gróf Budapesti Operettszínház 2020
La Mancha lovagja Don Quijote / Cervantes Budapesti Operettszínház 2020
Gutenberg! Bud Davenport Karinthy Színház 2020
Csárdáskirálynő Edwin Ronald Budapesti Operettszínház 2019
Párizsi randevú Jigger Craigin Budapesti Operettszínház 2019
Carousel – Liliom Közreműködő Budapesti Operettszínház 2019
Párizsi randevú Közreműködő Budapesti Operettszínház 2019
István a király Asztrik Budapesti Operettszínház 2018
Lord Henry Wotton Lord Henry Wotton Budapesti Operettszínház 2018
A Macskadémon Macskadémon Budapesti Operettszínház 2018
A víg özvegy Gr. Daniló Danilovics Budapesti Operettszínház 2017
A Notre Dame-i toronyőr Clopin Trouillefou Budapesti Operettszínház 2017
A chicagói hercegnő Borisz Budapesti Operettszínház 2016
Marie Antoinette Orleans-i Lajos Fülöp Budapesti Operettszínház 2014
Én és a kisöcsém Dr. Sas Budapesti Operettszínház 2015
A denevér Eisenstein Budapesti Operettszínház 2014
Háry János Háry János Szegedi Szabadtéri Játékok 2014
Mária Evangéliuma Jézus Máriaremete 2014
Lehár Ferenc: A víg özvegy Daniló Danilovics gróf Csokonai Színház 2013
Lévay Szilveszter – Michael Kunze: Marie Antoinette Orleans-i Lajos Fülöp Budapesti Operettszínház 2016
Kálmán Imre: A chicagói hercegnő Borisz Budapesti Operettszínház 2016
Eisemann Mihály – Szilágyi László: Én és a kisöcsém Dr. Sas Budapesti Operettszínház 2016
ifj. Johann Strauss: A denevér Eisenstein Budapesti Operettszínház 2016
Ábrahám Pál: Viktória Koltay István, huszárkapitány Budapesti Operettszínház 2016
Bársony-Lőrinczyː Amerikai komédia Frank Anderson Budapesti Operettszínház 2015
Lévay Szilveszter-Michael Kuncze: Elisabeth A Halál Budapesti Operettszínház 1996
Lévay Szilveszter-Michael Kuncze: Rebecca-A Manderley-ház asszonya Maxim de Winter Budapesti Operettszínház 2010
Dubrovayː A váltságdíj Közoktatási Miniszter Budapesti Operettszínház 2016
Victor Hugo: Nyomorultak Jean Valjean Miskolci Nemzeti Színház 2012
Szörényi Levente-Bródy János: Veled, Uram! Orseolo Péter Thália Színház 2012
ifj. Johann Strauss: Egy éj Velencében Caramello Budapesti Operettszínház 2011
Operett! Ez Hungaricum! narrátor, nagy operett szerzők Budapesti Operettszínház 2016
A bajadér Radjami, indiai herceg Budapesti Operettszínház 2009
Shakespeare: Szentivánéji álom Oberon Budapesti Operettszínház 2008
Szabó Magda: Abigél Kalmár Péter, osztályfőnök Budapesti Operettszínház 2008
Rudolf Taaffe gróf, miniszterelnök Budapesti Operettszínház 2006
Csókos asszony Dorozsmay Pista Thália Színház 2006
Alan Menken: A Szépség és a Szörnyeteg Szörnyeteg Budapesti Operettszínház 2005
Andrew Lloyd Webber: Az Operaház fantomja Raoul, Vicomte de Chagny Madách Színház 2005
Andrew Lloyd Webber: Jézus Krisztus szupersztár Jézus Pécsi Nemzeti Színház 2000
Andrew Lloyd Webber: Jézus Krisztus szupersztár Júdás Budapesti Operettszínház 2010
Rómeó és Júlia Paris Budapesti Operettszínház 2008
Claude-Michel Schönberg: Miss Saigon Professzor, Thuy Szegedi Szabadtéri Játékok, Dóm tér 2011
Kodályː Háry János Háry János Szegedi Szabadtéri Játékok, Dóm tér 2016
Ludovic Halévy – Henri Meilhac: Párizsi élet Gardfeu, párizsi aranyifjú Budapesti Operettszínház 2007
Leonard Bernstein-Stephen Sondheim: West Side Story Tony Szolnoki Szigligeti Színház 2016
Kocsák Tibor-Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig Török János József Attila Színház 2016
Kocsák Tibor-Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig Török János Móricz Zsigmond Színház 2010
Kocsák Tibor-Miklós Tibor: Anna Karenina Sztyíva Madách Színház 2002
Várkonyi-Braunke: Dorian Gray Dorian Gray Madách Színház 2000
Ábrahám Pál: Bál a Savoyban Arisztid Budapesti Operettszínház 2010
Victor Hugo: Nyomorultak Enjolras Madách Színház 2016
Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma Tarnóczi Laci Madách Színház 1999
Kálmán Imre: A cirkuszhercegnő Mister X. Pécsi Nemzeti Színház 2000
Huszka Jenő: Gül Baba Gábor diák Győri Nemzeti Színház 2000
Huszka – Martosː Lili bárónő Illésházy László gróf Miskolci Nemzeti Színház 2013
Kálmán Imre: Marica grófnő Erdődi Török Péter Győri Nemzeti Színház 2008
Lehárː Cigányszerelem Józsi, a cigányprímás Budapesti Operettszínház 2011
Terence McNally: Mesterkurzus Anthony Candeno, tenor Pesti Színház 1996
Leonard Bernstein: Mise Művészetek Palotája 2016
Koltai János: A primadonna Aranyos Edvin-Lajos, Stachó Ákos Madách Színház 2002
Jimmy Roberts: Te édes, de jó vagy, légy más Madách Színház 2016
Jacobi Viktor: Leányvásár Tom Miggles Szolnoki Szigligeti Színház 2010
Andrew Lloyd Webber: A szerelem arcai Alex Madách Színház 1996
Bródy János-Várkonyi Mátyás: Will Shakespeare, vagy akit akartok Lord Seal Madách Színház 2008
Andrew Lloyd Webber: Evita Che Guevara Miskolci Nemzeti Színház 2008
Michael John-LaChiusa: Helló!Igen? Az író Budapesti Operettszínház 2004
Günwald-Brammer: Marica grófnő Erdődi Török Péter Győri Nemzeti Színház 2016
Lehár Ferenc: A víg özvegy gróf Danilovics Daniló Csiky Gergely Színház, Kaposvár 2010
Presser Gábor-Sztevanovity Dusán: A padlás Rádiós Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg 1995
Hervé-Meilhac-Millaud: Nebáncsvirág ( Mam'zelle Nitouche) Champlatreux József Attila Színház 2003
Bertolt Brecht: Koldusopera Bicska Maxi Ódry Színpad 2008

Filmjei

Források

Jegyzetek

  1. https://telex.hu/belfold/2021/03/15/kivalo-muvesz-dijak-emmi-kasler
  2. Életrajz - Homonnay Zsolt (magyar nyelven). www.homonnayzsolt.hu. (Hozzáférés: 2022. március 20.)
  3. Dávid, Kovács Ferenc: Nem nullázzák le a félévet az SZFE-n, megvannak az új tanárok (magyar nyelven). index.hu, 2021. január 16. (Hozzáférés: 2021. január 16.)
  4. Itt van, kiket tüntetett ki Kásler március 15. alkalmából! mandiner.hu

További információk