Ebben a cikkben a Heinrich von Treitschke lenyűgöző világát fogjuk felfedezni, amely téma minden korosztály és érdeklődési köre felkeltette az emberek figyelmét. A társadalomra és a kultúrára gyakorolt hatásáról ismert Heinrich von Treitschke számos területen vita és elemzés tárgya volt. A Heinrich von Treitschke megjelenésétől napjainkig jelentős nyomot hagyott a történelemben, és hatása továbbra is érezhető a mai világban. Ebben a cikkben a Heinrich von Treitschke legrelevánsabb aspektusaiba fogunk beleásni, elemezve jelentőségét, következményeit és a jövőre való kivetítését. Készítse fel elméjét egy felfedező és önvizsgálati utazásra a Heinrich von Treitschke csodálatos univerzumában.
Heinrich von Teritschke | |
![]() | |
Arcképe | |
Született | Heinrich Gotthard von Treitschke 1834. szeptember 15.[1][2][3][4][5] Drezda[6][5] |
Elhunyt | 1896. április 28. (61 évesen)[1][2][3][4] Berlin[7] |
Állampolgársága | Szász Királyság[5] |
Házastársa | Emma von Treitschke (1867. március 18. – )[8] |
Gyermekei | három gyermek:
|
Szülei | Eduard Heinrich von Treitschke |
Foglalkozása |
|
Tisztsége |
|
Iskolái |
|
Kitüntetései |
|
Sírhelye | Alter St.-Matthäus-Kirchhof Berlin |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Heinrich von Teritschke témájú médiaállományokat. | |
Heinrich Gotthard von Treitschke (Drezda, 1834. szeptember 15. – Berlin, 1896. április 28.) német történész és politikai író. Az akkori Németország egyik legismertebb és legolvasottabb történésze és politikai publicistája volt.
Szélsőségesen nacionalista volt,[10] aki utálta a lengyeleket, a zsidókat, a katolikusokat és a németországi szocialistákat is.
Esszéiben egy porosz vezetésű, nemzeti-liberális német nemzetállamért szállt síkra. Németország poroszosításáért és militarizálásáért állt ki. Agitált a német gyarmatosítás mellett.[11]
Egy 1879-ben megjelent esszével a berlini egyetemen elindított egy antiszemita, a zsidók megbízhatóságáról és a német nemzethez való kulturális hovatartozásáról szóló vitát.[12] Az esszéje a következő állítást tartalmazta: „A zsidók a mi szerencsétlenségünk”! Ez lett később a Der Stürmer nemzetiszocialista propagandalap mottója.
A lipcsei egyetemen tanított történelmet és politikát (1859), majd Freiburgban (1863).[13] Az 1866-os osztrák-porosz háború kitörésekor Freiburgot elhagyni kényszerült és először a kieli egyetemen, majd 1867-ben a heidelbergi, majd 1874-ben a berlini egyetemen lett professzor, de e kinevezéseket inkább politikai nézetei, mint tudományos teljesítménye miatt kapta.[14]
Berlinben megindította és 1866-tól 1889-ig szerkesztette a Preussische Jahrbüchert („Porosz Évkönyvek”).[13]
Az 1860-as évek elején a német egyesülés liberális támogatói mellé állt, de alapvetően mindig is konzervatív volt, különösen társadalmi nézeteit illetően. Az egyesülés után (1871) politikailag is egyre konzervatívabb lett.[14]
1871 és 1888 között német birodalmi gyűlési képviselő, a Reichstag tagja volt.[13] A tekintélyelvű hatalmi politika híve volt.[13] Úgy vélte, hogy Németország a Szent Római Birodalom igazi örököse; így szorgalmazta annak az imperialista nagyhatalom státuszára való emelkedését.[13] Becsmérelte a nyugat-európai liberalizmust, és ugyanilyen szkeptikusan nézett az észak-amerikai demokráciára.[13]
Ranke halála (1886) után a porosz állam történetírójává nevezték ki.[15][16] 1895-ben a Historische Zeitschrift („Történelmi folyóirat”) szerkesztője lett.[13] 1896-ban, Berlinben halt meg.