F–14 Tomcat

F–14 Tomcat
A VF–84 Jolly Rogers repülőszázad F–14A-ja
A VF–84 Jolly Rogers repülőszázad F–14A-ja
FunkcióHarcászati vadász-elfogó repülőgép (A), és többcélú vadászbombázó (B–D)
GyártóGrumman
Gyártási darabszám712
Ár38 millió USD (1998)
Fő üzemeltetőkIráni Légierő
RendszeresítőkAz Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete Az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete
Iráni Légierő Iráni Légierő
Személyzet2 fő
TípusváltozatokF–14A
F–14B
F–14D
Első felszállás1970. december 21.
Szolgálatba állítás1974. szeptember
Szolgálatból kivonva2006. szeptember 22. (USN)
Légi győzelem>60 darab
USN 5 db: 1981 (2), 1989 (2), 1991 (1)
IIRAF 50-60 db: 1980–1988
Légiharc-veszteség1 darab (IIRAF)
Méretek
Hossz19,12 m
Fesztáv19,50 m
11,58 m hátranyilazva m
Magasság4,87 m
Szárnyfelület54,50 m²
SzárnyprofilNACA 64A209.65 mod a szárnytőben
NACA 64A208.91 a törővégnél
Szárnynyilazás20 fok és 60 fok (hátranyilazva)
Keréknyomtáv5 m
Keréktengelytáv7,02 m
Tömegadatok
Szerkezeti tömeg19 000 kg
Max. felszállótömeg32 805 kg
Hajtómű
Hajtómű2 db Pratt & Whitney TF30 utánégetős kétáramú gázturbinás sugárhajtómű (A)
2 db General Electric F110–GE–400 utánégetős kétáramú gázturbinás sugárhajtómű (B és D)
Tolóerő2×73 kN
2×126 kN utánégetővel
Repülési jellemzők
Max. sebességMach 2,34 (2485 km/h) nagy magasságban
Hatósugár927 km
Hatótávolságkb. 1700 km
Legnagyobb repülési magasság16 000 m felett
Emelkedőképesség230 m/s felett
Szárny felületi terhelése553,9 kg/m²
Avionika
RádiólokátorAN/AWG–9
KatapultülésMartin Baker Mk. 10
Fegyverzet
Beépített fegyverzet1 db M61A1 Vulcan gépágyú
Fegyverfelfüggesztő pontok8 darab
Levegő–levegő rakétákAIM–7 Sparrow,
AIM–9 Sidewinder,
AIM–54 Phoenix,
AIM–120 AMRAAM
Háromnézeti rajz
Az F–14 Tomcat háromnézeti rajza
Az F–14 Tomcat háromnézeti rajza
A Wikimédia Commons tartalmaz F–14 Tomcat témájú médiaállományokat.

Az F–14 Tomcat negyedik generációs, kéthajtóműves, szuperszonikus, változtatható szárnynyilazású vadászrepülőgép, melyet a Grumman fejlesztett ki az Amerikai Egyesült Államokban, az Amerikai Haditengerészet repülőgép-hordozóinak légvédelmére, az F–4 Phantom II és az F–8 Crusader repülőgépek leváltására. Katapulttal indítható, fékhoroggal felszerelték, levegőben utántölthető. A tömeges bombázó- és robotrepülőgép-támadások ellen kifejlesztett gép a világon először rendelkezett szimultán célleküzdési képességekkel, az általa alkalmazott AIM–54 Phoenix rakéta volt a világ első aktív lokátoros önirányítású rakétája, melynek segítségével egyszerre hat légi célt tudott támadni.

Csak Iránba exportálták, ezek a repülőgépek ma is szolgálatban állnak. Az 1980-as években felderítő feladatok ellátására is képessé tették, az 1990-es évektől irányított bombák segítségével földi célokat is támadhatott. Az Amerikai Haditengerészetnél 2006 szeptemberéig állt szolgálatban, utódja az F/A–18E Super Hornet. Az F–14 több filmben (Top Gun, Végső visszaszámlálás) kapott főszerepet, nem utolsósorban emiatt nagyon népszerű, szinte kultikus repülőgépnek számít.

Történet

A kezdetek

A VFX program

Gyártás

Modernizációs programok

Szerkezeti felépítés és tervezési sajátosságok

Sárkány

Szárny és vezérsíkok

Hajtómű

Belső tüzelőanyag rendszer

Katapultülés

Futómű

Avionika és fegyverrendszer

Fedélzeti rádiólokátor

Fegyverzet

Légiharc-rakéták AIM–7 Sparrow AIM–9 Sidewinder AIM–54 Phoenix Az Irán légierejének leszállított mennyiségből legalább 270 darab sértetlen maradt. Az amerikai kivonuláskor csak 18 darabot sikerült megrongálnia a „Hughes-csapatnak” a Katami támaszponton (TFB.8) deponált hadra fogható készletből. Később azonban a megrongált példányokat az irániak kijavították, részben az USA-ból megvásárolt alkatrészekkel. Emiatt az iráni Tomcat-flotta képes volt Phoenix rakéták bevetésére az Irakkal szemben viselt háború teljes időtartama alatt. Földi célok elleni rakéták Bombák Egyéb függesztmények TARPS Póttartályok Üzemanyag-utántöltő konténerek

Típusváltozatok

F–14A Az első sorozatgyártott változat, 1973-tól gyártották az amerikai haditengerészetnek, 554 darabot. F–14A/TARPS Az F–14A alváltozata, melybe integrálták a TARPS felderítőrendszert harcászati felderítések elvégzésére, 50 darab épült. F–14A (Plus) A legfőbb eltérés az elődtől a F110–GE–400 gázturbinás sugárhajtóművek alkalmazása. A hajtóműtípus cseréjét a TF30-asok üzemidejének lejárta indokolta, és a nagyobb tolóerő és egyszerűbb karbantartás miatti költségcsökkentés. A legtöbb Tomcat a TF30-asok meghibásodása miatt zuhant le. 1987. november 14-től kezdték meg a gyártását, összesen 85 darab állt hadrendbe, melyből 38 darab új építés, 47 darab pedig átépítés. 1991-ben az F–14A (Plus)-t F–14B-re nevezték át. F–14B Egy darab prototípus, amit az F401–P–400 gázturbinákkal teszteltek. Ez 1973. szeptember 12-én szállt fel először, a második építését nem fejezték be, költségtúllépések miatt a programot leállították. Közel húsz évvel később, 1991-ben az F–14A (Plus)-t átnevezték erre a B jelölésre. F–14C Tervezett változat a továbbfejlesztett PW TF30–P–414A gázturbinákkal, azonban költségvonzatai miatt ezt is törölték. F–14D 1990-től gyártott változat, meglévő A-k átépítésével és újak legyártásával, összesen ötvenöt állt hadrendbe. A modernizációs folyamatot behatárolták a költségkeretek, azok korlátozott terjedelme elsősorban a rádiólokátor-rendszert érintették: új AN/APG–71 radart, digitális repülésvezérlő rendszert, továbbfejlesztett, kiterjedt önvédelmi rendszert építettek be, éjszakai bevetések végrehajtására tették képessé, hálózati szintű célpont-adatátvitelre lett képes, továbbá precíziós csapásmérésekre is fel lett készítve (ezt az eredeti VFX koncepcióban elvetették). Az ötvenöt gépből 37 darab új építés volt, 18 darabot pedig A-k átépítésével kaptak. Super Tomcat21 A típuskivonás megoldásaként a fejlesztők a D kétszeresére tervezték növelni a hatósugarat, két alváltozatban, melyek között az egyik a támadó alváltozat lett volna. Ezt a programot azonban az F/A–18 Hornet továbbfejlesztésével létrejövő F/A–18E/F Super Hornet miatt törölték.

Megrendelő és üzemeltető országok

Az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete Az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete

Iráni Légierő Iráni Légierő

Irán összesen 80 darab Tomcat-et rendelt két sorozatban 1974 elején. Az első 30 darabból, a másik 50 darabból állt. Az első gép 1976 januárjában érkezett meg a perzsa légierőhöz, az első két alakulat 1977 nyarán érte el a hadrafoghatóságot, az üzemeltetők kiképzése nagy ütemben folyt. A gépek TSC-k nélkül kerültek leszállításra, az orr alá később sem építettek be elektro-optikai berendezéseket. A gépek számozása a függőleges vezérsík tetején látható: 3–6001 – 3–6079.

Az utolsó, 80. gép 1978 végén készült el, azonban nem szállították le az irániaknak, ugyanis azt az USA-ban az USAF-szabványú merev tankolócsöves repülési teszteknek vetették alá. Addig több mint 120 iráni pilótát és 80 rádióoperátort képeztek ki a típusra. Komeini hatalomátvételét követően a 80. gépet végül nem szállították le. 1977-ben az iráni F–14-esekkel több tesztsorozatot hajtottak végre, melyek alatt a típus fegyverrendszerét extrém terheléseknek vetették alá, melyben AIM–54-et is többször indítottak. Ezek közül kettő nem hivatalos világrekordot ért el hatótávolság, sebesség és magasság terén. Az 1979. február–április között lezajlott iráni forradalom után az amerikai kongresszus bojkottálta az országot, mégis néhány korai gépet a Komeini-éra elején (1981) nagyjavítottak amerikai „fedett műveletekben” beszerzett alkatrészekkel (pl. a 3–6001 lajstromú első gépet). Az 1979-es kitoloncolások előtt az amerikai üzembentartók a legtöbb gép avionikáját tervezett módon megrongálták, illetve harcászati kapacitásukat az eredeti töredékére csökkentették. 1986-tól a gépek sárkányszerkezetét teljesen felújították (a 3–6032 volt az elsők egyike).

Harci alkalmazása

Amerikai üzemeltetés

Amerikai Haditengerészet Repülési tesztfeladatok

Iráni üzemeltetés

1978 októberében két iráni gép – az egyik a 3–6024 – elfogott egy nagy magasságban és sebességgel repülő MiG–25RBSZ-t a Kaszpi-tenger felett, iráni felderítő bevetésének megszakítására kényszerítve azt. Azt követően több szovjet behatolás nem történt. Rendszerint póttartályok nélkül, csökkentett üzemanyag-mennyiséggel használták őket, a minél nagyobb tolóerő-tömeg arány elérése és a földi készültségből indított gyorsabb reakcióidő és az eredményesebb nagy sebességű elfogások érdekében.

Alakulatok:

A gépek több repülőtéren települtek:

Több mint ötven iraki repülőgépet lőttek le az iráni Tomcatek az irak–iráni háború első fél évében. A háború középső és végső szakaszában pedig őrjáratokat teljesítettek (pl. Teherán és a Khark-sziget közelében), a légi utántöltő flottát védték, akár 10 órás folyamatos bevetéseket is teljesítettek. Az irakiak 1987-ben súlyos veszteségeket szenvedtek az iráni Tomcatektől, így 1988-ra francia F.1EQ–6 változathoz már Super 530D és Magic 2 rakétákat rendeltek Franciaországból. Az 1988. február–május közötti veszteségeik mellett az iraki légierőnek júliusban sikerült lelőniük egy F–14A-t.

Összességében Tom Cooper összesítése szerint az iráni Tomcatek legalább 160 darab iraki repülőgépet semmisítettek meg a háború alatt. Számszerűen 58 darab MiG–23-at, 23 darab MiG–21-et, 9 darab MiG–25-öt, 33 darab Mirage F.1-et, 23 darab Szu–17-et, 1 darab Mi–24-et, 5 darab Tu–22-t, 2 darab MiG–27-et és 1-1 darab Mirage 5-öt, B-6D és Aérospatiale Super Frelon, továbbá két azonosítatlan repülőgépet.

Jegyzetek

  1. ↑ Tom Cooper & Farzad Bishop: Fire in the Hills: Iranian and Iraqi Battles of Autumn 1982 (angol nyelven). ACIG.org, 2007. augusztus 26. (Hozzáférés: 2014. július 29.)
  2. ↑ Tom Cooper & Farzad Bishop: Persian 'Cats (angol nyelven). ACIG.org, 2007. augusztus 26. (Hozzáférés: 2011. január 23.)

Források

További információk

Iráni F–14-esek

Harmadik generációs vadászrepülőgépek
Nemzetközi katalógusok
Ez a hadtudományi vagy haditechnikai tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!