Fólió
A mai világban a Fólió jelentős relevanciára tett szert. A Fólió mind a mindennapi életben, mind a különböző szakmai területeken jelentős hatást váltott ki. Ez a trend felkeltette a szakértők és a rajongók érdeklődését, akik igyekeznek jobban megérteni hatását és hatókörét. Ebben a cikkben a Fólió-hez kapcsolódó különböző szempontokat vizsgáljuk meg, az eredetétől és fejlődésétől a jelenlegi kontextusban való relevanciájáig. Részletes elemzéssel átfogó képet kívánunk nyújtani a Fólió-ről és a mai társadalomra gyakorolt hatásáról.
A fólió (latinos helyesírással: folio) latin eredetű szó, a magyar szakirodalomban ívrétnek is nevezik. Rövidítése: f, több folio esetén: ff.
Ez a legnagyobb könyvforma, amely az ívek egyszeri összehajtásából (tehát kétrét hajtott) származik, így a fólió egy lapnyi íróanyag-mennyiséget jelent. A fólió méret azonban nem utal a könyv centiméterekben kifejezett nagyságára, hiszen a kézzel merített papírív nagysága és alakja nem volt egységes. Az elülső oldal neve recto (rektó; rövidítése: r), a hátulsó verso (verzó; rövidítése: v vagy b). A fólió a bifolium (kettős fólió) fele. A könyvnyomtatás feltalálásakor főleg ilyen formátumban készítették a könyveket. Ezeket foliánsoknak hívták, bibliográfiai jelölésük: 2°.
A könyvnyomtatás gyermekkorában a kódexhagyomány folytatásaképpen az egyes oldalakat nem számozták, hanem csak a fóliókat, a lapokat.
Manapság a fólió és kvartó (quarto, negyedrét) megnevezés – helytelenül – nagy könyvméretet is jelölhet, például az albumokra használják előszeretettel.
Első fólió néven hivatkoznak William Shakespeare darabjainak első gyűjteményére.
Lásd még
Források
- Fólió, Kereszt és félhold: A török kor Magyarországon (1526-1699). Budapest: Enciklopédia Humana Egyesület (1999)
- szerk.: Biró Miklós, Kertész Árpád, Novák László: Nyomdászati Lexikon. Budapest: Biró Miklós (1936)
- Prókai Margit (2004). „Klasszikus könyvtári szókincsünk”. Tudományos és Műszaki Tájékoztatás 51. évfolyam (7). . (Hozzáférés: 2007. január 5.)