Egyhajúvirág
Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk a Egyhajúvirág-et és életünkre gyakorolt hatását. A Egyhajúvirág ma is aktuális téma, és jelentőségét nem lehet alábecsülni. A történelem során a Egyhajúvirág döntő szerepet játszott a társadalomban, a kultúrában és a politikában. Ebben az összefüggésben elengedhetetlen, hogy megértsük a Egyhajúvirág különböző oldalait és mindennapi életünkre gyakorolt hatását. Ez a cikk átfogó elemzésen keresztül igyekszik megvilágítani a Egyhajúvirág-et és relevanciáját a modern világban.
 | ||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||
| Magyarországon fokozottan védett Természetvédelmi érték: 250 000 Ft[1] | ||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||
| ||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||
| Bulbocodium vernum L. | ||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Egyhajúvirág témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Egyhajúvirág témájú médiaállományokat és Egyhajúvirág témájú kategóriát. |
.png)
Az egyhajúvirág (Bulbocodium) a liliomvirágúak (Liliales) rendjében a kikericsfélék (Colchicaceae) családjának monotipikus nemzetsége. A 2000-es évekig egy nyugati, nagy termetű (B. vernum), és egy kisebb termetű keleti (B. versicolor) faj létezését valószínűsítették, de sem a morfometriai, sem a DNS-vizsgálatok[2] nem találtak a két vélt faj között különbséget. A nemzetség egyetlen faja az egyhajúvirág, illetve tavaszkikerics, tavaszi kikerics néven is ismert Bulbocodium vernum (Colchicum vernum).
Egy 2011-ben megjelentetett, a teljes Colchicum nemzetségre kiterjedő molekuláris filogenetikai vizsgálat[3] szerint az egyhajúvirág két alakja a kikericsek (Colchicum) hat DNS-régión alapuló molekuláris filogenetikai törzsfáján a nemzetség többi fajába ágyazódva jelenik meg, ezért helyesebb az egyhajúvirágot Colchicum bulbocodium Ker Gawl. néven tárgyalni.
Származása, elterjedése
A nemzetség elterjedési területe diszperz, a Volgától az Atlanti-óceánig húzódik, méghozzá úgy, hogy a nyugati populációk montán-alpin jellegűek (az Alpokban, Pireneusokban, Appenninekben), míg a keletiek a pontuszi sztyeppek síksági-kollin régióra korlátozódnak. Valószínűsíthető, hogy az egyhajúvirág elterjedési területe az éghajlat számára kedvezőtlen változásának eredményeként összezsugorodott és fragmentálódott. A szétváló populációk az új éghajlati feltételek között eltérő területekhez alkalmazkodó ökotípusokká váltak, és idővel valóban két külön fajjá alakulhatnak.
Magyarországon pontuszi reliktum erdős sztyepp flóraelemnek tartják.[4]
Magyarországon 36 kisebb-nagyobb élőhelyét tartják nyilván, főleg az Észak-Alföldön, a Hatvani-síkon és a Duna–Tisza köze déli részén. Meglévő állományai két nagyobb foltba rendeződnek:
- Debrecentől délkeletre,
- Szegedtől nyugatra, az országhatárhoz közel,
- Kiskunhalas külterülete (Felsőszállás)
A Hatvani-síkon Tura közigazgatási határában élőhelyét 1987-ben Turai-legelő Természetvédelmi Terület néven nyilvánították védetté. A Mezőföldről valószínűleg kipusztult, egykori Adony melletti előfordulását bizonyító herbáriumi lapot a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (Kolozsvár) herbáriuma őrzi. Az adonyi példányt Tauscher Gyula Ágoston gyűjtötte 1879. március 10-én. A Nyírség nyugati részéről kipusztult.
A Kárpát-medencében jelentősebb állománya nő még Kolozsvár közelében, a Szénafüvek természetvédelmi területen és Morgó (Morgondo) mellett; egy kisebb előfordulását írták le a Kolozsbós melletti Nagy-Strázsa hegyről — Romániában nem számít veszélyeztetett növénynek. Szerbiában a Szabadka környéki homokvidék (jelenleg: Subotička Peščara) meszes homokterületén 25 szubpopulációt sikerült kimutatni a szakembereknek, amelyek összegyedszáma becslések szerint eléri az 50 000 tövet.
Magyarországi állományi közül 27 nem természetes vegetációjú területen, főképp telepített akácosokban található. Természetközeli gyepekben a növény fennmaradása érdekében rendszeresen kaszálni, körültekintően legeltetni kell. A 36 ismert hazai állomány közül 30 fennmaradása bizonytalan.
Megjelenése, felépítése
Többnyire csak 4–20 cm magasra nő meg. A két-három, élénkzöld levél szálasak vagy szálas-lándzsásak, szétállók. A virágzás idején rövidek, csak a termés érése közben nyúlnak meg. A körülbelül 1 cm széle, barnás-rózsaszín levéllemez U alakban behajlik, a csúcsa csuklyás. Tőálló virágai rendszerint egyesével, kettesével, ritkán hármasával fejlődnek. A sötétlila vagy élénk rózsaszínű, 10–12 cm hosszú, 5–12 mm széles lepellevelek csaknem tövig szabadok, félig kinyíltan kelyhet, majd teljesen kinyílva csillagot formálnak, cimpáik szálas-lándzsásak. A porzószálak sárgák, rövidebbek a termőnél. A bibeszál magányos, háromhasábú. A termés háromcsúcsú tok.
Életmódja
Évelő. A Kárpát-medencében a meleg, laza, homokos talajú erdők tisztásain, illetve homokpusztákon nő.
Virágai tavasszal, a levelekkel együtt bújnak elő. Többnyire kevés magot hoz.
A többi kikericsféléhez (Colchicaceae) hasonlóan egy kolchicin nevű tropolon-alkaloid termel, és ettől mérgező. A legelő állatok elkerülik.
Felhasználása, védelme
Magyarországon a fajt először az 1700-as évek végén találta meg Debrecen közelében Földi János. Védetté nyilvánítását 1941-ben javasolták.[5] 1993-ban, a 12/1993. KTM miniszteri rendelettel fokozott védelmet kapott, de ez az intézkedés nem hozta meg a várt eredményt. Részben korábbi gyűjtése, legfőképpen azonban élőhelyeinek megszüntetése, legtöbbször felszántása miatt Magyarországon tőszáma kritikus szintre csökkent.
Valószínű, hogy hathatósabb védelem nélkül magyarországi állományainak nagy része ki fog pusztulni.
Jegyzetek
- ↑ A vidékfejlesztési miniszter 100/2012. (IX. 28.) VM rendelete a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről szóló 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet és a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet módosításáról. Magyar Közlöny, 128. sz. (2012. szeptember 28.) 20903–21019. o.
- ↑ florakonf.szie.hu Sramko et al. ; és akademiai.com
- ↑ ingentaconnect.com 2011
- ↑ Simon 1992
- ↑ Máthé & Tamássy 1941 182-183. oldal
Források
- ↑ akademiai.com: akademiai.com[halott link]
- ↑ Máthé & Tamássy 1941: MÁTHÉ I., TAMÁSSY G. (1941): Néhány érdekes koratavaszi növény az Érmelléken. – Botanikai Közlemények 38.
- ↑ Simon 1992: SIMON T. (1992): A magyarországi edényes flóra határozója. – Tankönyvkiadó, Bp., p.: 649.
- ↑ florakonf.szie.hu Sramko et al.: Sramkó Gábor et al.: Levélszélesség, nrDNS és kpDNS ITS szekvenciaváltozatosság közép-európai egyhajúvirág populációkban: valóban két taxon van?
- ↑ ingentaconnect.com 2011: http://www.ingentaconnect.com/content/iapt/tax/2011/00000060/00000005/art00011[halott link]
További információk
- Sramkó Gábor et al.: Levélszélesség, nrDNS és kpDNS ITS szekvenciaváltozatosság közép-európai egyhajúvirág populációkban: valóban két taxon van?
- Sramkó et al. (2008): "Leaf width, nrDNA and cpDNA ITS sequence variation within central European Bulbocodium vernum and B. versicolor (Colchicaceae) populations: Are there really two taxa?" cikk az Acta Biologica Hungarica folyóirat 59. évfolyam 1. számában[halott link]
- Karin et al. (2011): "A phylogenetic analysis of the genus Colchicum L. (Colchicaceae) based on sequences from six plastid regions." cikk a Taxon folyóirat 60. évfolyam 5. számában[halott link]
- D. Nagy Éva: Vadvirágok 2. Búvár Zsebkönyvek, Móra, 1976., p. 4.
- KVM Természetvédelmi Hivatal: Fajmegőrzési tervek
- Egyhajúvirág – Tavasz 2008 Archiválva 2015. május 24-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Tulipánvilág: Colchicum vernum - Egyhajúvirág
- Bulbocodium versicolor (Ker-Gawl.) Spreng. Egyhajúvirág
Kapcsolódó szócikkek
