Napjainkra a Dacia római limesei olyan témává vált, amely nagyon fontos és sok ember számára érdekes. Hatása és jelentősége a személyestől a szakmai szféráig terjed, befolyásolja a döntéseket, a viselkedést és a gondolkodásmódot. A Dacia római limesei nemcsak aktuális jelenség, hanem a történelem során jelen volt, fejlődött és alkalmazkodott a társadalom változó körülményeihez. Ebben a cikkben a Dacia római limesei különböző aspektusait vizsgáljuk meg, eredetétől a mai hatásig, hogy jobban megértsük fontosságát és hatókörét mindennapi életünkben.
A Pécsi Légirégészeti Téka és a székelyföldi múzeumok egyre bővülő körének közös kutatásaként 2008-ban elindult feltárások célja Dacia Superior római tartomány keleti határának (limes-szakaszának) felderítése, feltárása és a korábbiakban már kezdeményezett vizsgálatának újraindítása. A kutatási téma céljában és jellegében kapcsolódhat az UNESCO azon világörökségvédelmi törekvéseihez, amelyek – továbbiakban – a területileg elkülönült, de témájukban azonos, védelembe vonást igénylő objektumokat egységesen kezelje. Ennek egyik megvalósult projektje például az Alpok egységes világörökségi helyszíne, valamint a közelmúltban elkezdett „A Római Birodalom határai” című téma szervezése.[1] Ez a szócikk ezeknek az összevont világörökségi helyszíneknek a hajdani Dacia Superior területén felkutatott és felkutatásra váró limes-szakasz(okk)al foglalkozik. A jelen szócikk indításának időpontjában mind a világörökségi témakör szakmai kidolgozása, mind az érintett limes-szakaszok helyszíni felkutatása és szakszerű feltárása még kezdeti stádiumban van.[2]
Az erdélyi hegységekkel övezett térség – a leendő Dacia Tartomány (Dacia provincia) – római megszállásának hosszú előtörténete van. A dák törzsek folyamatos támadó betöréseinek veszélye, valamint az itt található nyersanyag lelőhelyek megszerzésének vágya, Julius Caesar óta a rómaiak napirenden tartották az érdeklődődést, sőt a térség annektálásának, megszerzésének kérdését. A területet – hosszas előkészület után – két véres hadjáratban (i.sz. 101–102 és 105–106) végül Traianus császár hódította meg. Az új tartomány azonban nem csak politikai és gazdasági lehetőségeket jelentett, hanem komoly stratégiai – védelmi és expanziós – feladatokat is hozott a római hadvezetésnek. Daciának, mint a birodalom új határmenti provinciájának (határ)védelme, a tartomány helyzetéből és formájából adódóan speciális feladatot jelentett. Itt ugyanis a védelmet nem lehetett a más területeken már sikerrel alkalmazott lineáris rendszerben megoldani: a terület mélységi védelmet kívánt. A provincia e vonatkozásban jobban kutatott térségei – mint például a Meszes-hegység vidéke – alapján ez a védelmi szerkezet ismert, s feltételezhető, hogy a földrajzi adottságok hasonlósága szerint Dacia Superior keleti határán, a mai Székelyföld területén is ezt az elvet alkalmazhatták.