Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Bodor Lilla hatását a jelenlegi környezetben. A Bodor Lilla már régóta vita és elemzés tárgya, és relevanciája a jelenlegi forgatókönyvben is érvényes. Az évek során a Bodor Lilla kulcsfontosságú szerepet játszott különböző területeken, a társadalomtól a gazdaságig, a kultúráig és a politikáig. Ezzel a cikkel a Bodor Lilla különböző aspektusaival kívánunk foglalkozni, megvizsgálva annak hatását és időbeli alakulását. A kezdetektől a jelenlegi helyzetig elemezzük, hogy a Bodor Lilla hogyan alakította és alakítja tovább világunkat helyi, nemzeti és nemzetközi szinten.
Bodor Lilla | |
![]() | |
Bodor Lilla | |
Született | 1979 (46 éves) Dunaújváros |
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Bodor Lilla témájú médiaállományokat. |
Bodor Lilla (1979 –) festőművész.
Valós domború tükrön és saját képzeletének görbe tükrén keresztül szűrve mutatja be életünk tereit.
2001-2007 között a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója volt. 2006-ban Erasmus-ösztöndíjjal festő szakon tanult az Edinburgh College of Art, Nagy-Britannia[1]
Bodor Lilla domború tükrön keresztül láttatott terekbe vezeti tekintetünket. A lineáris perspektívát csavarva görbe tükröt mutat a világnak, ez dekorativitásában kritikát is feltételez, olyan alkotói gyakorlatot valósít meg, mely az érzékelésre reflektál, játékot űz vele.
Képeinek témáját főleg belső terek és női figurák adják, és gyakran alkalmaz tondó, azaz kerek képformátumot. A tárgyak és a tér szinte teljesen absztrakt képi motívumokká válnak, egyes esetekben át is változnak, és elrendezésük figurális képzetet kelt. A művész valós konvex- és saját képzeletének görbe tükrén keresztül szűrve mutatja be életünk tereit.
Konvex tükröt és tondó formát használt fiatalkori önarcképén a manierista Parmigianino is. Gondolkodásmódja, a mimézis ütköztetése a képzelet képeivel egy optikai törvény felhasználásával szintén a reneszánszot túlhaladó festészeti vívmányokat idézi.
A valóságrészleteket azonban nem csak mimetikusan leképezi, hanem élénk színeivel és pasztózus festésmódjával egyéni hangot kölcsönöz képeinek. Gyakran már-már absztrakcióba hajló ábrázolása ez ennek az amúgy sem hétköznapi világnézetnek. A festő korábbi képein ez a konstruktív absztrakció síkszerűséghez vezetett, újabb képein azonban elmozdult a térábrázolás irányába.
„A festő tanítómestere a tükör”. Leonardo da Vinci bizonyára nem domború tükörre gondolt, inkább a világ megmutatásának, és annak módjának problematikájára vonatkozik ez. A tükör, mint minden képi ábrázolás előképe, tükröt tartani a világnak: a művészet legősibb metaforája. Ezt Bodor Lilla továbbgondolva, görbe tükröt tart, majd ezt a látványt tovább interpretálva szerkeszti és festi képeit.[2][3]