Barbourofelidae

Ez a cikk a Barbourofelidae témával foglalkozik, amely számos területen érdeklődés és vita tárgyát képezte. A Barbourofelidae felkeltette azoknak a szakértőknek és rajongóknak az érdeklődését, akik igyekeztek megérteni a mai társadalomra gyakorolt ​​hatását. A történelem során a Barbourofelidae alapvető szerepet játszott különböző kontextusokban, és hatása ma is aktuális. A Barbourofelidae eredetétől egészen fejlődéséig a mindennapi élet különböző aspektusainak fejlődése előtti és utáni szakaszt jelölt meg. Ez a cikk különféle nézőpontokat és megközelítéseket vizsgál meg, amelyek lehetővé teszik az olvasó számára, hogy elmélyedjen a Barbourofelidae lenyűgöző világában.

Barbourofelidae
Evolúciós időszak: Miocén
Egy Barbourofelis-faj fejének a rekonstrukciója
Egy Barbourofelis-faj fejének a rekonstrukciója
Természetvédelmi státusz
Fosszilis
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Főosztály: Négylábúak (Tetrapoda)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülő emlősök (Theria)
Csoport: Eutheria
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Laurasiatheria
Csoport: Ferae
Rend: Ragadozók (Carnivora)
Alrend: Macskaalkatúak (Feliformia)
Család: †Barbourofelidae
Morlo, 2004
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Barbourofelidae témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Barbourofelidae témájú kategóriát.

A Barbourofelidae az emlősök (Mammalia) osztályába és a ragadozók (Carnivora) rendjébe tartozó kihalt család.

Elterjedésük

A Barbourofelidae család fajai Európa, Ázsia, Afrika és Észak-Amerika területén éltek, a miocén korban, 16,9-9 millió évvel ezelőtt. Körülbelül 7,9 millió évig maradtak fent.[1]

Rendszertani besorolásuk

1970-ben Schultz a Barbourofelidae-fajokat az ál-kardfogú macskák (Nimravidae) családjába sorolta, Barbourofelinae alcsalád névvel. 1991-ben Bryant megerősítette az idetartozásukat. 2004-ben Morlo az alcsaládot család rangra emelte,[2][3] így az ál-kardfogú macskák családja ketté oszlott. A Barbourofelis az új család típusneme.

Manapság a Barbourofelidae családot közelebbi rokonságba helyezik a macskafélékkel (Felidae). Az első fajok Afrikában, a miocén kor elején jelentek meg. A kora miocén korszak végén Afrika és Eurázsia között földhíd jelent meg, így létrejöhetett a két kontinens között a faunacsere. A Barbourofelidae-fajok legalább három alkalommal vándoroltak Afrikából Európába (Morlo 2006).[4] A Sansanosmilus nem Európában fejlődött ki, közben a Barbourofelidae-fajok Ázsiába is beköltöztek, és amikor lehetőségük adodott, a késő miocénben, egyik nemük, a Barbourofelis Észak-Amerikába is átvándorolt. Észak-Amerikában csak egy nem képviselteti magát.

Rendszerezésük

A családba az alábbi nemek és fajok tartoznak:

Jegyzetek

  1. ↑ PaleoBiology Database: Barborofelidae, basic info. . (Hozzáférés: 2009. december 1.)
  2. ↑ M. Morlo, S. Peigné, and D. Nagel. 2004. A new species of Prosansanosmilus: implications for the systematic relationships of the family Barbourofelidae new rank (Carnivora, Mammalia). Zoological Journal of the Linnean Society.
  3. ↑ H. N. Bryant. 1991. Phylogenetic relationships and systematics of the Nimravidae (Carnivora). Journal of Mammalogy.
  4. ↑ M. Morlo. 2006. New remains of Barbourofelidae from the Miocene of Southern Germany: implications for the history of barbourofelid migrations. Beiträge zur Paläontologie, Wien.

Források

  • MICHAEL MORLO, STÉPHANE PEIGNÉ and DORIS NAGEL (2004. January). „A new species of Prosansanosmilus: implications for the systematic relationships of the family Barbourofelidae new rank (Carnivora, Mammalia)”. Zoological Journal of the Linnean Society 140 (1), 43. o. DOI:10.1111/j.1096-3642.2004.00087.x. 
  • Lars W. van den Hoek Ostende, Michael Morlo & Doris Nagel. „Fossils explained 52 Majestic killers: the sabre-toothed cats”. Geology Today 22 (4), 150. o. 
  • Michael Morlo. „New remains of Barbourofelidae from the Miocene of Southern Germany: implications for the history of barbourid migrations”. Beiträge zur Paläontologie, Wien 30, 339-346. o.