Balázsfalvi gyűlések

Megjelenés áthelyezés az oldalsávba elrejtés Balázsfalvi nemzeti gyűlés

A balázsfalvi gyűlések 1848-ban az erdélyi Alsófehér vármegyében, Balázsfalva mellett tartott román nemzetiségi gyűlések voltak, melyeken az erdélyi románság hangot adott követeléseinek.

Az első, még illegális gyűlést április 30-án tartották, ahol a román nemzetiségi mozgalom elindult a radikalizálódás útján. A következő, immár nemzeti gyűlés (általában ezt nevezik első balázsfalvi gyűlésnek) május 15. és 17. között követelte a román nemzet elismerését, egyenjogú képviseletét a törvényhozásban, és a magyar-erdélyi unió újratárgyalását a román képviselők részvételével. Szerepelt az első balázsfalvi petícióban ezen kívül az iparszabadság és a földfoglalások felülvizsgálatának igénye is. Megalakult a Román Nemzeti Komité.

Az időközben elszabaduló nemzetiségi ellenségeskedések hatására a második, szeptember 16–28-i gyűlés határozatában már Erdély különállását követelték közvetlen birodalmi kormányzat alatt, valamint az erdélyi kormányban és országgyűlésben a nemzetiségek népességarányos képviseletét.

A határozatokban megjelenő követelések változása jelzik a román nemzetiségi mozgalom szembefordulását a magyar szabadságharccal és kikövezték az utat a románok fegyveres felkelésének elindulásához.

Előzmények

George Bariț, a magyarbarát irányzat vezetője

A forradalmi események az erdélyi románság körében is felkavarta az érzelmeket. Az értelmiség kereste az új helyzetben követendő irányt, a nemzetiségi mozgalom korántsem volt egységes. Három nagyobb irányzat alakult ki, amelyeket főleg az Erdélyt és Magyarországot egyesítő törvények és a nemzetiségi követelések sürgősségének megítélésében tértek el.

Az első csoport azokból állt, akik kiálltak az unió mellett, vezetőik közül említésre méltó Ioan Lemeni fogarasi görögkatolikus püspök, a lapszerkesztő Timotei Cipariu és Alexandru Sterca-Șuluțiu szilágysomlyói vikárius. A párt hamar háttérbe szorult.

A második párt George Bariț, a Gazeta de Transilvania szerkesztője körül szerveződött, aki az erdélyi unió elfogadását a románság nyelvi jogainak kiterjesztéséhez kötötte. Ide sorolhatók a március 24-én a királyhoz folyamodványt benyújtó ifjú jogászok, akik a marosvásárhelyi királyi tábla mellett gyakornokoskodtak, és a folyamodványban erdélyi jobbágyfelszabadítást és minden nép nyelvének tiszteletben tartását kérték az unió kimondása mellett. Közéjük tartozott kezdetben Avram Iancu és Alexandru Papiu Ilarian is.

A harmadik, legradikálisabb irányzat vezetője a volt filozófiatanár Simion Bărnuțiu volt, aki tárgyalni sem volt hajlandó az unióról, míg a románságot államalkotó nemzetként el nem ismerik. Szerinte a nemzeti jogok kiharcolása előbbre való, mint a gazdasági-társadalmi átalakulás.

Március és április folyamán Bariț és Bărnuțiu irányzata hasonló támogatottsággal bírt, nem dőlt még el, hogy melyik irányt választja a román mozgalom.

Az április 30-i gyűlés

Az április 30-i gyűlést az erdélyi kormányszék tilalma ellenére rendezték meg. A jobbágyfelszabadításra váró parasztok tömegesen jelentek meg espereseik vezetésével. A szónokok többsége a románok nemzetként való elismerését követelte, Lemény püspök nyugalomra intette honfitársait. A mintegy kétezres tömeghez szólva a tanácskozás vége felé Bărnuțiu a hallgatósághoz igazodva nem csak a nemzetiségi kérdésekről, hanem a jobbágyfelszabadításról is beszélt. A gyűlés során egyre inkább előtérbe került, és a fiatalokat maga mellé állítva végül ő vált a román nemzetiségi mozgalom igazi vezetőjévé.

Az első román nemzeti gyűlés

A Gubernium engedélyével május 15-ére hívták össze azt a görögkeleti és görögkatolikus gyűlést, amely az erdélyi országgyűlés elé terjesztendő kérvényről volt hivatott tanácskozni. A gyűlésre 30-40 000 román, főként parasztok érkeztek

Május 14-én mintegy ezer ember részvételével előtanácskozást tartottak a balázsfalvi templomban, melyen Bărnuțiu elővezette követeléseit:

Az unióról beszélve kifejtette félelmeit:

„ Az unió a magyarok számára élet, a románoknak halál. A magyarokra nézve határtalan szabadság, a románokra pedig örökös szolgaság. Ha a román nemzet egyesülni fog Magyarországgal, nem lesznek sem nemzeti iskolái, sem tisztviselői, akik gondot viselnének nemzeti érdekeire. Még nemzeti egyháza sem lesz. ha nem lesz unió, megszakad az erdélyi és pannóniai magyarokat összekötő kapcsolat, és az erdélyi magyarok természetesen lassan el fognak enyészni. ”
– Simion Bărnuțiu március 14-én
Andrei Saguna ortodox püspök, a Román Nemzeti Komité elnöke

Bărnuțiu gondolatai meghatározták a tanácskozás további menetét is. A 15-én a Görög réten összegyűlt sokaság a román nemzet és az uralkodó iránti hűségre esküdött fel. Másnap hirdették ki a határozatokat. A 16 pontból álló irat legfontosabb elemei:

A petíció egyszerre mutat polgári átalakulás iránti igényt és az erdélyi rendi államba nagyobb beleszólással követelő, rendi jellegű nemzettudatot tükröző jegyeket is. Ez jól mutatja a román mozgalom megosztottságát.

A határozatot Andrei Saguna püspök vezetésével követség vitte Bécsbe, a császárhoz, és ezzel egyidőben egy másik példányt a Ioan Lemeni vezette küldöttség Kolozsvárra, az erdélyi országgyűlés székhelyére. A válaszlevelek fogadására nagyszebeni székhellyel állandó bizottságot hoztak létre, ebből alakult ki a Román Nemzeti Komitét, melynek elnökévé Saguna, alelnöke és tényleges irányítója pedig Bărnuțiu lett.

A második román nemzeti gyűlés

Ősszel Erdélyben felerősödött a románok elégedetlensége. A paraszti tömegekben felzúdulást keltett, hogy, bár a jobbágyfelszabadítást Erdélyben is kihirdették, az engedmény csak a telekhez kapcsolódó szolgáltatásokra vonatkozott. Súlyosbította a helyzetet, hogy szeptemberben megindult a honvéd zászlóaljak felállítása, és az összeírást megtagadó parasztokkal összetűzésekre került sor, különösen súlyos volt a szeptember 12-i aranyoslónai incidens, ahol 13 civil vesztette életét. A románok ügyeit kivizsgáló, a magyar országgyűlés által küldött unióbizottmány pedig csupán szeptember 27-ére készítette el törvényjavaslatát, ami túl későnek bizonyult.

A románok felfegyverzése eközben Karl von Urban, a naszódi határőrezred parancsnoka és Puchner Antal főhadparancsnok közreműködésével megkezdődött, a szeptember 16-i újabb balázsfalvi nemzeti gyűlésen már sokan fegyveresen jelentek meg.

A parasztok fő követelései a gyűlés elején az újoncozás és a rögtönítélő bíróságok felfüggesztése, román nemzetőrség felállítása és a megmaradt jobbágyi kötöttségek felszámolása voltak. A gyűlés akkor élénkült meg, mikor a Komité tagjai 25-én megérkeztek. Ekkor fogalmazták meg petíciójukat, amiben a magyar elnyomás elől menekülve a császárhoz fordulnak menedékért. Kinyilvánították az unió érvénytelenségét, egyben kijelentik, hogy csak a főhadparancsnokságot ismerik el felettes szervnek, a magyar kormányt nem. Kívánták ezen felül az uradalmi földön ülő jobbágyok terheinek és a robothátralékok eltörlését.

A határozatot követően az eddig mérsékelt Cipariu és Barit is a szélsőséges irányzathoz csatlakozott, Saguna is nyíltan magyarellenes nézeteket hangoztatva tért vissza Pestről.

Jegyzetek

  1. ↑ a b c d e f g h i j k l m n szerk.: Hermann R.: Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története, 79-81. o. 
  2. ↑ a b c d e f g szerk.: Hermann R.: Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története, 157-159. o. 
  3. ↑ A petíciót a Bukarestből visszatért August Treboniu Laurian olvasta fel. (lásd szerk.: Hermann R.: Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története, 81. o. )
  4. ↑ A hadseregben is
  5. ↑ A május 30-i kolozsvári országgyűlésen még a román képviselők is megszavazták az egyesülést erdélyi részről kimondó törvényt. (lásd szerk.: Hermann R.: Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története, 90. o. )
  6. ↑ Cipariu szövegezte, és Saguna is részt vett a szeptember 27-én benyújtott, az unióbizottmány által kidolgozott törvénytervezet tárgyalásain, amely Európában egyedülálló jogokat biztosított volna a románságnak. Nyelvhasználati jogot biztosított az egyházban és az iskolákban, a helyi (városi vagy megyei) tanácskozáson megengedte a román nyelvű felszólalást, amennyiben a jelenlevők legalább fele román anyanyelvű, lehetővé tette a községek román nyelvű igazgatását. Lehetővé tette volna a románok igazságos részesedését a közigazgatásból; a hadsereg román és magyar vezényleti nyelvéről is rendelkezett. (lásd szerk.: Hermann R.: Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története, 158. o. )

Források

Kapcsolódó szócikkek