Veszettség elleni védőoltás

Ebben a cikkben a Veszettség elleni védőoltás témáját fogjuk megvizsgálni, egy lenyűgöző témát, amely évek óta sokak figyelmét felkeltette. A Veszettség elleni védőoltás egy összetett téma, amely a szempontok széles skáláját fedi le, és több szempontból is megtekinthető. A Veszettség elleni védőoltás régóta vita és vita tárgya, ellentmondó véleményeket generált, és felkeltette a szakértők és a rajongók érdeklődését. A történelem során a Veszettség elleni védőoltás alapvető szerepet játszott a társadalomban, és különböző módon befolyásolta az emberek életét. Ezzel a cikkel igyekszünk megvilágítani a Veszettség elleni védőoltás-et, és átfogó és naprakész képet nyújtunk erről az izgalmas témáról.

A veszettség elleni védőoltás olyan vakcina, amely védelmet nyújt a veszettséggel szemben.[1] Számos olyan oltóanyag kapható, amely biztonságos és hatékony is egyben. Van olyan oltás, amelyet a vírusnak való kitettséget megelőzően kell beadni (preexpozíciós), és olyan is, amelyet bizonyos ideig azt követően (posztexpozíciós), például kutya- vagy denevérharapás után kell alkalmazni. Három oltás tartós immunitást biztosít. Az injekciót általában a bőr alá vagy az izomba adják. A posztexpozíciós oltást jellemzően veszettség elleni ellenanyaggal együtt adják be. Potenciálisan fertőzésnek kitett személyek esetében ajánlott az esetleges kitettséget megelőző beoltás. Az oltóanyagok emberek és állatok esetében egyaránt hatékonyak. A kutyák beoltása rendkívül eredményesen előzi meg a veszettség emberekre történő átterjedését.[1]

A veszettség elleni védőoltás minden korcsoportban biztonsággal alkalmazható. Az emberek körülbelül 35-40%-ánál a beadás helyén rövid ideig tartó bőrpír és fájdalom jelentkezhet. Az emberek 5-15%-ánál láz, fejfájás vagy hányinger léphet fel. A veszettségnek való kitettséget követően alkalmazása semmilyen esetben sem ellenjavallt, mert a betegség kezelés nélkül biztosan halálhoz vezet. A legtöbb vakcina nem tartalmaz tiomerzált. Bizonyos országokban, főként Ázsiában és Latin-Amerikában idegszövetből készített oltóanyagot használnak, de ezek kevésbé hatásosak, és komolyabbak a mellékhatásaik. Használatukat ezért az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nem ajánlja.[1]

A veszettség elleni első védőoltást Louis Pasteur 1885-ben mutatta be, majd 1908-ban megjelent egy javított változat.[2] A világon több millió embert oltottak már be, és a becslések szerint ez a gyakorlat évi 250 000 ember életét menti meg.[1] Az oltóanyag szerepel a WHO alapvető gyógyszereket tartalmazó listáján, amely az egészségügyi alapellátásban szükséges legfontosabb gyógyszereket sorolja fel.[3]

Jegyzetek

  1. ↑ a b c d (2010. augusztus 6.) „Rabies vaccines: WHO position paper”. Weekly epidemiological record 32 (85), 309–320. o. 
  2. ↑ Vaccine Analysis: Strategies, Principles, and Control. Springer, 63. o. (2014. április 11.). ISBN 9783662450246 
  3. ↑ WHO Model List of EssentialMedicines. World Health Organization, 2013. október 1. (Hozzáférés: 2014. április 22.)

Az itt található információk kizárólag tájékoztató jellegűek, nem minősülnek orvosi szakvéleménynek, nem pótolják az orvosi kivizsgálást és kezelést.
A cikk tartalmát a Wikipédia önkéntes szerkesztői alakítják ki, és bármikor módosulhat.

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Rabies vaccine című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.