Az utasítás az informatikában olyan tevékenység pontos megfogalmazása, amelyet tovább részletezni nem tudunk, vagy nem akarunk, és a végrehajtó számára egyértelmű jelentéssel bír.
Az adatok feldolgozásához a számítógépben tárolni kell azokat az utasításokat is, amelyek alapján a kijelölt feladat automatikusan, lépésről lépésre haladva megoldást eredményez. Szükséges tehát annak tisztázása is, hogy az utasítások ábrázolása és tárolása hogyan valósítható meg. Először azonban tisztázni kell, milyen utasításokat értelmezhetünk a számítógépnél.
A számítógépes utasítás nyilván szűkebb területre vonatkozik, a gép belső működéséhez, állapotváltozáshoz nyújt információt. A számítógépek központi feldolgozó egysége sok utasítást képes értelmezni és végrehajtani. Ezek az utasítások alkotják az adott processzor utasításkészletét.
A számítógép mint automata az utasítások hatására a kiinduló, kezdeti állapotból több közbülső állapoton keresztül eljut egy végső állapotba, melynek hatására az input adatokból eredményadatok állnak elő.
Egy-egy számítógépes utasítás alapvetően
1. műveletek elvégzését kezdeményezi, vagy 2. vezérlési feladatot lát el.Szemléletesen egy utasítássorozat:
A téglalappal jelzett utasítások az adatokkal valamilyen műveletet kezdeményeznek, és továbblépnek a következő utasításra. A rombusszal jelzett utasítások vezérlési feladatot kezdeményeznek, amelynek eredménye a továbblépés helyének megállapítása.
A műveleti utasításokat funkciójuk miatt még tovább pontosíthatjuk és (legalább) három csoportra bonthatjuk:
a, aritmetikai - logikai - karakteres műveletek, b, belső átviteli műveletek, c, input - output, be- és kiviteli műveletek.Ez az informatikai tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |