Tengerszem

Ebben a cikkben a Tengerszem témáját különböző nézőpontokból és szögekből vizsgáljuk meg azzal a céllal, hogy átfogó és teljes képet adjunk az olvasónak erről a ma oly aktuális témáról. Elemezzük hatását a mindennapi élet különböző területein, valamint globális szintű következményeit. Kimerítő elemzéssel igyekszünk feltárni annak okait, következményeit és lehetséges megoldásait, releváns adatokkal és érveinket alátámasztó tudományos bizonyítékokkal. Hasonlóképpen a terület szakértőinek véleményére fogunk támaszkodni, hogy gazdagítsuk a vitát, és átfogó és gazdagító jövőképet kínáljunk a Tengerszem-ről. Olvasson tovább, hogy mélyebben elmélyítse ezt a lenyűgöző témát!

A „Tengerszem” lehetséges további jelentéseiről lásd: Tengerszem (egyértelműsítő lap).
A Nagy-Hincó-tó, a legnagyobb és legmélyebb tengerszem Szlovákiában

A tengerszem valamely hegységben kialakult, általában kis édesvizű tó. A tengerhez nincs köze, legfeljebb annak tiszta vize és emiatt gyakorta kék színe miatt mutat rokonságot vele. Az elnevezés a Magas-Tátra lengyel oldalán található Halas-tó lengyel nevéből (Morskie Oko) származik, annak tükörfordítása magyarul.

Kialakulása

A holocénben alakult ki, amikor a felmelegedés hatására a gleccserek visszahúzódtak. Nyomukban a kárfülkékben és a végmorénák mögött összegyűlt a víz: ezek a negatív felszínformák lettek a tengerszemek medrei.

Hasznosítása

A Bilea-tó Erdélyben

Ezek a tavak nagyon fontos turisztikai célpontok és üdülőhelyek.

A hegyi falvak fontos ivóvíz ellátói a tengerszemek.

Előfordulása

Az egykori gleccserek kárfülkéit Európában az Alpokban, a Pireneusokban és a Kárpátok magashegységi részein, főleg a Magas-Tátrában és a Déli-Kárpátokban töltik ki tengerszemek. A Balkán-félszigeten a hóhatár közeléig emelkedő Rilában és Pirinben is gyakoriak az ilyen kártavak.

Források

  • Nemerkényi Antal – Sárfalvi Béla: Általános természetföldrajz (Nemzeti Tankönyvkiadó, 2007)
  • Jónás Ilona – Kovács Lászlóné Dr. – Vízvári Albertné: Földrajz 9. Természetföldrajzi környezetünk (Mozaik, Szeged, 2010)
  • Révai nagy lexikona XVIII. kötet (Tarján–Vár). Budapest: Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság. 1925. 161. o.  
  • Magyar nagylexikon XVII. (Szp–Ung). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003. 327. o. ISBN 963-9257-17-6  
  • Új magyar lexikon VI. (S–Z). Szerk. Berei Andor és 11 tagú szerk.bizottsága. Budapest: Akadémiai. 1962. 404–405. o.
  • Természettudományi lexikon VI. (Sz–Z). Főszerk. Erdey-Grúz Tibor. Budapest: Akadémiai. 1968. 354. o.

Kapcsolódó cikkek