Süvegcukor
Ez a cikk a Süvegcukor témával foglalkozik különböző nézőpontokból, hogy átfogó és teljes képet adjon erről a kérdésről. A Süvegcukor-hez kapcsolódó történelmi, kulturális, társadalmi és tudományos vonatkozások elemzésére kerül sor, azzal a céllal, hogy az olvasó számára részletes és gazdagító áttekintést nyújtson. Különböző véleményeket és megközelítéseket fogunk feltárni az elmélkedés és a vita ösztönzése érdekében, azzal a szándékkal, hogy bővítsük az ismereteket és elősegítsük a Süvegcukor mélyebb megértését. Ezzel a cikkel egy globális és gazdagító látásmódot kívánunk kínálni, amely gondolkodásra és kritikai gondolkodásra ösztönöz.
A süvegcukor a csúcsánál lekerekített kúp, azaz süveg formájú cukor. A 19. század végéig, a 20. század elejéig a cukrot elsődlegesen ilyen formában forgalmazták, és a háztartásokban cukortörővel darabolták fel. A 20. század második fele óta kis mennyiségben gyártják, elsősorban krampampuli készítéséhez használják.
Előállítása úgy történik, hogy a kristályosított, 95–99 °C-os cukorpépet süveg alakú formákba öntik, és 43–50 °C-ra hűtik. A hűtés folyamata alatt a kristályok összenőnek, a cukor megkeményedik. Ezután liker-nek nevezett hideg cukoroldatot öntenek a formákba, és centrifugálással eltávolítják a maradék szörpöt az öntőforma nyílásán keresztül. A formából kivett süvegeket vákuumos eljárással szárítják.
Források
- Nagy Józsefné: Öntött finomítvány gyártása. In: Szakágazati technológia: Cukoripar II. Budapest: Mezőgazdasági. 1978. 230-231. oldal
- Vavrinecz Gábor: A cukorgyártás. In: A kémia és vívmányai II. Budapest: Királyi Magyar Természettudományi Társulat. 1940.
|
Ez az élelmiszeripari témájú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |