Szilágyi László | |
Született | 1965. augusztus 29. (58 éves) Nyíregyháza |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása | politikus |
Tisztsége |
|
Iskolái | Eötvös Loránd Tudományegyetem (–1991) |
A Wikimédia Commons tartalmaz Szilágyi László témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Szilágyi László (Nyíregyháza, 1965. augusztus 29. –) környezetvédő aktivista, volt országgyűlési képviselő.
A rendszerváltás után 20 évet környezetvédő aktivistaként dolgozott.
Biológia–kémia szakos tanárként végzett 1991-ben, az ELTE Természettudományi Karon, később újságíróképzésen vett részt. Középiskolában tanított, Vácott három évig, majd Újpalotán négy évig. Környezeti kémia, biológia és média tantárgyakat írt és oktatott.
1989-től civil környezetvédő aktivistaként tevékenykedett. Évekig volt a Göncöl Szövetség munkatársa, majd a Hulladék Munkaszövetség alapítója volt. 2003-tól részt vett a környezeti nevelési központot működtetésében. Számos szakmai program koordinátora, környezetpolitikai szakértője volt. 1995-ben alapította a KukaBúvárt, 15 évfolyamot szerkesztett. Szórványosan dolgozott különböző folyóiratok és hetilapok számára szakújságíróként, két évig pedig a Magyar Rádió külső munkatársaként, évekig környezetvédelmi műsort vezetett a Civil Rádióban.
2004-től 2008-ig tagja volt az Országos Környezetvédelmi Tanácsnak, és számos más szakmai testületnek.
2010-ben az LMP jelöltjeként bekerült az országgyűlésbe képviselőnek. A pártszakadás után, 2013 elejétől a Párbeszéd Magyarországért tagjaként folytatta a politizálást. Környezet- és egészségpolitikával, ágazati jogszabályokkal foglalkozott a parlamentben.
2014 óta a Zuglói Önkormányzatnál dolgozik, környezetvédelmi és népegészségügyi feladatai vannak.
A Zöld Műhely Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Az LMP országgyűlési képviselői 2010–2014 között | |
---|---|
Dorosz Dávid1 (budapesti területi lista) · Ertsey Katalin (országos lista) · Ivády Gábor2 (országos lista) · Jávor Benedek1 (budapesti területi lista) · Karácsony Gergely1 (budapesti területi lista) · Kaufer Virág3 (országos lista) · Kukorelly Endre4 (Pest megyei területi lista) · Lengyel Szilvia5 (Pest megyei területi lista) · Mile Lajos (országos lista) · Osztolykán Ágnes (budapesti területi lista) · Scheiring Gábor1 (országos lista) · Schiffer András (országos lista) · Szabó Rebeka1 (országos lista) · Szabó Tímea1 (országos lista) · Szél Bernadett6 (országos lista) · Szilágyi László1 (országos lista) · Szilágyi Péter1 (országos lista) · Vágó Gábor (országos lista) | |
1 a Párbeszéd Magyarországért (PM) párt alapítójaként 2013. február 12-én kilépett a frakcióból 2 2010. október 21-én kilépett a frakcióból 3 2012. február 1-jei hatállyal lemondott mandátumáról 4 2012. szeptember 23-ai hatállyal lemondott mandátumáról 5 2012. október 8-án tette le hivatali esküjét, Kukorelly Endre mandátumát vette át 6 2012. február 13-án tette le hivatali esküjét, Kaufer Virág mandátumát vette át |