QAnon

QAnon
A Wikimédia Commons tartalmaz QAnon témájú médiaállományokat.

A QAnon (/ kjuːəˈnɒn /) vagy röviden Q egy amerikai mozgalom, amely 2017 óta terjeszt összeesküvés-elméleteket az interneten. Főleg a Republikánus Párt hívei között népszerű és sokan közülük szélsőjobboldali háttérrel rendelkeznek. A témában anonim módon különböző internetes felületeken eredetileg bejegyzést tevő(k) nevezi(k) magát/magukat „Q”-nak (technikailag kizárható, hogy egy személyről lenne szó).

A QAnon jele egy trumpista férfi pólóján

Nézetük szerint van egy globális sátánista elit, pedofilok összeesküvése, akik világméretű hálózatot működtetnek, elsősorban azért, hogy gyermekeket szexre kényszerítsenek, de esetenként, hogy megegyék szerveiket. Donald Trump amerikai elnök az, aki küzd ellenük.

Az elmélet támogatói úgy vélték, hogy Trump tervezi az elszámoltatást, a „Vihart” (Storm), amikor az összeesküvő hálózat tagjainak ezreit tartóztatják majd le. A QAnon hívei számos demokrata politikust és liberális hollywoodi színészt gyanúsítanak azzal, hogy tagjai ennek a sátánista összeesküvésnek. Szerintük Trump színlelte az együttműködést az oroszokkal, és az oroszok amerikai beavatkozását vizsgáló Robert Mueller valójában a szövetségese, akivel együtt akarják leleplezni az összeesküvést, és megelőzni Barack Obama, Hillary Clinton és Soros György puccsát. A QAnon elméleteit segítettek terjeszteni az orosz támogatású troll fiókok a szociális médiában, és az orosz hagyományos média is.

A QAnont megelőzték hasonlóan virtuálisan terjedő összeesküvés-elméletek, mint például a Pizzagate, amelyek aztán beleolvadtak. Maga a QAnon 2017 októberében született, és az eredete egy "Q" nevű felhasználó posztja volt a 4chan képküldő fórumon, akit eredetileg egy személynek tartottak, de legalábbis később csoporttá bővülhetett a név használói köre. A Q posztok stilometriai elemzése alapján legalább két különböző ember írt ezen a néven különböző időszakokban. Q azt állította magáról, hogy Q szintű hozzáférése van titkos adatokhoz. Az NBC News jelentése szerint három személy arra használta fel az eredeti Q posztot, hogy különböző internetes platformokon terjesztve profithoz jussanak. QAnonnak a 4chan posztolói közt számos elődje volt: FBIAnon, HLIAnon (High-Level Insider = Magas Szintű Bennfentes), CIAAnon és WH Insider Anon. A QAnon amerikai eredetű, de már Európában is számottevő mozgalommá nőtte ki magát.

A QAnon követői 2018 augusztusától kezdtek el feltűnni Donald Trump újraválasztási gyűlésein. Bill Mitchell bemondó, a QAnon támogatója, 2019 júliusában vett részt egy "szociális média csúcson" a Fehér Házban. A QAnon tagjai a #WWG1WGA hashtaget szokták a posztjaikhoz tenni, ami azt rövidíti: "ahová egyikünk megy, oda mindegyikünk megy" ("Where We Go One, We Go All"). A mottót egy férfi egy 2019. augusztusi tüntetésen használta, de később tagadta, hogy a QAnonra utalna. Ez órákkal azután történt, hogy az FBI közzétett egy jelentést, amelyben a QAnont a belföldi terrorizmus egy potenciális forrásaként nevezte meg - ez volt az első alkalom, hogy egy szélsőséges összeesküvés-elmélet ilyen minősítést kapott. A Media Matters for America elemzése szerint 2020 októberéig Donald Trump 265 alkalommal adott tovább a QAnonhoz köthető üzeneteket: 152 Twitter-felhasználó bejegyzését posztolta tovább vagy említette meg, volt, hogy egy nap többször is. Magát Trumpot a QAnon követői "Q+" néven kezdték el emlegetni.

A QAnon követőinek száma nem ismert, de széles online követői táborral rendelkezik. 2020 júniusában Q arra biztatta a követőit, hogy tegyenek "digitális katonai esküt", és sokan meg is tették, a #TakeTheOath hashtaget használva. 2020 júliusában a Twitter ezrével tiltotta le a QAnonhoz kötődő fiókokat, és algoritmusokat módosított, hogy lassítsa a konspirációs elmélet terjedését. Augusztusban a Facebook belső elemzése milliószámra talált QAnon-követőket oldalak és csoportok ezrein, még ugyanabban a hónapban a Facebook elkezdte a QAnonos tartalmak törlését és korlátozását, és októberben bejelentette, hogy teljesen kitiltja az összeesküvés-elméletet a platformjáról. A QAnon-követők saját platformokra is vándoroltak, mint az EndChan és a 8chan (később 8kun) üzenetfalak, ahol információs hadjáratot szerveztek a 2020-as elnökválasztás befolyásolására.

Jegyzetek

  1. Colby Itkowitz, Isaac Stanley-Becker, Lori Rozsa and Rachael Bade (August 20, 2020). Trump praises baseless QAnon conspiracy theory, says he appreciates support of its followers. The Washington Post.
  2. Associated Press (February 9, 2020). QAnon supporters sharing 'deep state' satanic sex trafficking ring/cannibalism theories at Trump rallies. Fox.
  3. Vox Staff. QAnon: The conspiracy theory embraced by Trump, several politicians, and some American moms. Vox.
  4. Roose, Kevin: What Is QAnon, the Viral Pro-Trump Conspiracy Theory?. The New York Times, 2020. augusztus 28. (Hozzáférés: 2020. október 4.)
  5. Marianna Spring, Mike Wendling. „The link between Covid-19 myths and QAnon”, BBC News, 2020. szeptember 3. (Hozzáférés ideje: 2020. szeptember 3.) 
  6. Sommer, Will: What Is QAnon? The Craziest Theory of the Trump Era, Explained. The Daily Beast , 2018. július 7. (Hozzáférés: 2020. október 2.)
  7. Laviola, Erin: QAnon Conspiracy: 5 Fast Facts You Need to Know. Heavy , 2018. augusztus 1.
  8. Stanley-Becker, Isaac. „'We are Q': A deranged conspiracy cult leaps from the Internet to the crowd at Trump's 'MAGA' tour”, The Washington Post, 2018. augusztus 1. (Hozzáférés ideje: 2018. szeptember 19.) 
  9. Ross, Jamie: Russia-Backed Twitter Accounts Pushed QAnon Theory Right From Its Start, Says Report (angol nyelven). The Daily Beast , 2020. november 2. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
  10. Russian troll accounts purged by Twitter pushed Qanon, other conspiracies (angol nyelven). NBC News . (Hozzáférés: 2021. január 7.)
  11. Menn, Joseph. „QAnon received earlier boost from Russian accounts on Twitter, archives show”, Reuters, 2020. november 2. (Hozzáférés ideje: 2021. január 7.) (angol nyelvű) 
  12. Congressman Krishnamoorthi Requests Information From DNI Ratcliffe On Russian Use QAnon In Disinformation Efforts (angol nyelven). Congressman Raja Krishnamoorthi , 2020. október 19. (Hozzáférés: 2021. január 7.)
  13. Russian Trolls Spread Baseless Conspiracy Theories Like Pizzagate And QAnon After The Election (angol nyelven). BuzzFeed News . (Hozzáférés: 2021. január 7.)
  14. Davis, Julia. „Russia Using QAnon Conspiracies to Help Get Trump Re-Elected”, The Daily Beast, 2020. augusztus 24. (Hozzáférés ideje: 2021. január 7.) (angol nyelvű) 
  15. Sullivan, Margaret. „As the bizarre QAnon group emerges, Trump rallies go from nasty to dangerous”, The Washington Post, 2018. augusztus 1. (Hozzáférés ideje: 2020. október 4.) 
  16. Greenspan, Rachel E.. „QAnon conspiracy theorists have been linked to a killing and multiple armed stand-offs. Here are the criminal allegations connected to the movement and its followers.”, Insider, 2020. szeptember 29. (Hozzáférés ideje: 2020. október 4.) 
  17. Brean, Henry. „Suspect in Hoover Dam standoff writes Trump, cites conspiracy in letters”, Las Vegas Review-Journal, 2018. július 13. (Hozzáférés ideje: 2018. július 14.) 
  18. Griffin, Andrew. „What is Qanon? The Origins of the Bizarre Conspiracy Theory Spreading Online”, The Independent, 2020. augusztus 24. (Hozzáférés ideje: 2020. október 2.) 
  19. Brandy Zadrozny, Ben Collins: How three conspiracy theorists took 'Q' and sparked Qanon. NBC News , 2018. augusztus 8. (Hozzáférés: 2019. november 11.)
  20. Europe's QAnon followers embrace US election conspiracy theories”, POLITICO, 2020. november 6. 
  21. Justin Bank, Liam Stack, Daniel Victor. „What Is QAnon: Explaining the Internet Conspiracy Theory That Showed Up at a Trump Rally”, The New York Times, 2018. augusztus 1. (Hozzáférés ideje: 2018. augusztus 1.) 
  22. Roose, Kevin. „Trump Rolls Out the Red Carpet for Right-Wing Social Media Trolls”, The New York Times, 2019. július 10. (Hozzáférés ideje: 2019. július 17.) 
  23. Durkee, Alison: Trump's "Social Media Summit" Is a Far-Right Troll Convention. Vanity Fair , 2019. július 8. (Hozzáférés: 2020. április 17.)
  24. What is the QAnon conspiracy theory?”, CBS News, 2020. szeptember 29. (Hozzáférés ideje: 2020. október 2.) 
  25. Kovensky, Josh: Ex-Dem Who Spouted QAnon Slogan At Trump Rally Disavows QAnon. Talking Points Memo , 2019. augusztus 2. (Hozzáférés: 2020. április 17.)
  26. Kaplan, Alex: Trump has repeatedly amplified QAnon Twitter accounts. The FBI has linked the conspiracy theory to domestic terror.. Media Matters for America . (Hozzáférés: 2020. október 18.)
  27. Nguyen, Tina: Trump isn't secretly winking at QAnon. He's retweeting its followers. Politico , 2020. július 12.
  28. LaFrance, Adrienne. „The Prophecies of Q”, The Atlantic, 2020. június 1.. (Hozzáférés ideje: 2020. október 4.) 
  29. Matthew Rosenberg, Jennifer Steinhauer. „The QAnon Candidates Are Here. Trump Has Paved Their Way”, The New York Times, 2020. július 14. 
  30. Conger, Kate. „Twitter Takedown Targets QAnon Accounts”, The New York Times, 2020. július 21. 
  31. Ari Sen, Brandy Zadrozny: QAnon groups have millions of members on Facebook, documents show. NBC News , 2020. augusztus 10.
  32. Seetharaman, Deepa. „Facebook Removes QAnon Groups as It Expands Anti-Violence Policy”, The Wall Street Journal, 2020. augusztus 19. 
  33. O'Sullivan, Donie: Three years later, Facebook says it will ban QAnon. CNN , 2020. október 6. (Hozzáférés: 2020. október 6.)
  34. Thomas, Elise: Qanon Deploys 'Information Warfare' to Influence the 2020 Election, 2020. február 17. (Hozzáférés: 2020. október 4.)