A posztumusz (a latin postumus szóból, gyakran előfordul a hibás poszthumusz alakban is) melléknévi jelzőt általában valakinek a halála után megvalósult jogosultságra, publikációra, elismerésre alkalmazzuk. Eredeti, főnévi értelme az öröklési jogban használatos. Határozói mondatrészként is alkalmazható, bár rag nem utal erre. Ilyenkor jelentése utószülött. Régies hangulatú, választékos kifejezés.
A posztumusz – utószülött, tehát apja halála után született gyermek. Az öröklési jogban jut jelentőséghez a római jog óta. A XII táblás törvény szerint a postumus öröklési képessége hiányzott mint bizonytalan személynek (persona incerta). Később már a római jogban is elismerték, hogy az örökhagyó apa halála után élve született gyermekét a törvényes öröklés szempontjából – ha ez számára előnyös – fogantatásáig visszamenőleg megszületettnek kell tekinteni.
Posztumusznak nevezik azt a szerzői művet, szellemi alkotást, ami csak alkotója halála után kerül nyilvánosságra. Ilyen értelemben beszélhetünk posztumusz regényről, kiadásról stb., így például Giuseppe Tomasi di Lampedusa A párduc című regénye posztumusz jelent meg.
Posztumusznak nevezzük azt az elismerést (díjat, kitüntetést stb.), amit valakinek a halála után ítélnek oda, esetleg az életében odaítélt elismerést, halála után adják át az örökösöknek. Bármely területen elért kiemelkedő teljesítmény esetén előfordul.
Példák: