Pierre Curie

Pierre Cienter Curie
Életrajzi adatok
Született1859. május 15.
Párizs Franciaország
Elhunyt1906. április 19. (46 évesen)
Párizs Franciaország
SírhelyPanthéon
Ismeretes mint
Nemzetiségfrancia francia
Állampolgárságfrancia francia
HázastársMarie Curie
SzüleiSophie-Claire Depouilly
Eugène Curie
GyermekekIrène Joliot-Curie
Ève Curie
Iskolái
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény
Sorbonne
Pályafutása
SzakterületFizika
Kutatási területMagfizika - korpuszkuláris sugárzások, radioaktivitás, a polónium és rádium felfedezése, piezoelektromosság, mágneses szuszceptibilitás
Munkahelyek
Sorbonne, fizika laboratóriumasszisztens (1879–)
L'École de Physique et Chimiefizikatanár
Szakmai kitüntetések
  • Nobel-díj 1903
    Henri Becquerellel és feleségével, Marie Curie-vel megosztva
Hatással volt
  • Albert Laborde
  • Pierre Cienter Curie aláírása
    Pierre Cienter Curie aláírása
    A Wikimédia Commons tartalmaz Pierre Cienter Curie témájú médiaállományokat.

    Pierre Cienter Curie (Párizs, 1859. május 15.Párizs, 1906. április 19.) fizikai Nobel-díjas (1903) francia fizikus, kémikus.

    Élete

    Családja atyai ágon Elzászból származott. Apja tudós orvos volt, bátyja, Jacques Curie pedig fizikus.

    A fiatal Pierre nehezen tűrte az iskolai fegyelmet, ezért eleinte édesapja oktatta, majd magántanárt fogadott mellé. Az érettségit 16 évesen tette le, majd bátyját követve fizikusnak tanult a Sorbonne-on. Még húsz éves sem volt, amikor az egyetem fizika laboratóriumának asszisztense lett; itt érte el első tudományos felfedezéseit.

    Az egyetem elvégzése után sokáig a párizsi L'École de Physique et Chimie tanára volt; kutatásaihoz az intézmény szegényes fizika laboratóriumát használta. 1895 nyarán feleségül vette Maria Skłodowska varsói diáklányt. Ettől kezdve közösen dolgoztak; Curie azt ajánlotta feleségének, hogy doktori disszertációját a frissen felfedezett Becquerel-féle sugárzásról írja.

    Miután feleségével (és Becquerellel) közösen megkapta a Nobel-díjat, kinevezték a Sorbonne tanszékvezetőjévé, de a Francia Akadémia csak 1905-ben választotta tagjai közé. A Becsületrendet visszautasította. A rádium előállítását és gyógyászati alkalmazását feleségével nem voltak hajlandóak szabadalmaztatni, amivel nagy bevételtől estek el.

    Utcai balesetben hunyt el; egy lovaskocsi gázolta halálra, ahogy átment a fején.

    Munkássága

    1880-ban bátyjával felfedezte a piezoelektromosságot.

    A L'École de Physique et Chimie-ben eleinte korábbi munkáját folytatva a kristályok fizikáját tanulmányozta, majd érdeklődése mind inkább a mágnesesség, a mágneses anyagok tulajdonságainak vizsgálata felé fordult. Megállapította, hogy a paramágneses anyagok mágneses szuszceptibilitása hogyan függ a hőmérséklettől — ez a róla elnevezett Curie-törvény. Vizsgálta a ferromágneses anyagok mágnesezését és azt, hogyan változik ezek mágneses momentuma a hőmérséklettel. Felismerte, hogy a ferromágneses rend az adott anyagra jellemző hőmérsékleten — ez a róla elnevezett Curie-pont — felbomlik, és a ferromágneses anyag paramágnesessé alakul. Az általa megfogalmazott tapasztalati törvények elméletét honfitársa, Pierre Weiss alkotta meg. A mágnesességről szerzett ismereteit — kora kísérleti fizikájának csúcsteljesítményeit — doktori értekezésében foglalta össze.

    Elméleti általánosításokkal eljutott a modern fizika egyik sarkkövének számító szimmetriaelv kimondásához. Ez az elv kimondja, hogy az olyan okozatban, ami kettő vagy több ok következménye, csak az a szimmetria marad meg, amelyet mindkét ok tartalmaz. Ez azt jelenti, hogy a szimmetriák lecsökkenthetők.

    Külföldön ünnepelt eredményeit a francia tudományos közélet érdektelen közönnyel fogadta. Mivel Curie nem volt hajlandó megalázkodni, illetve elvtelen alkukba bonyolódni, rendkívüli anyagi nehézségek és méltatlanul mostoha körülmények között kellett dolgoznia feleségével.

    1897-ben egy, a Sorbonne udvarán álló, világítatlan és fűtetlen deszkabódéban (aminek egyetlen felszerelése egy egykori boncasztal volt) kezdték tanulmányozni az urán radioaktivitását. Ennek eredményeként 1898-ban felfedezték a polóniumot, majd a rádiumot is.

    Pierre Curie főként a korpuszkuláris sugárzások hatásait tanulmányozta, beleértve a fény- és vegyi hatásokat is. Vizsgálta, hogyan hatnak a mágneses terek a rádium által kibocsátott sugárzásra, majd bebizonyította, hogy ebben a sugárzásban vannak pozitív és negatív töltésű részecskék is; ezeket később Ernest Rutherford alfa-, illetve béta-sugaraknak nevezte el. A kémiai hatásokat kalorimetriás módszerekkel mutatta ki.

    1903-ban (Ernest Rutherforddal párhuzamosan) asszisztensével, Albert Laborde-dal megmérte, mennyi hőt termel a környezetétől teljesen elszigetelt rádium. Kiderült, hogy 1 g tiszta rádiummal 1,3 g víz hőmérséklete 0-ról 100 °C-ra növelhető. Ez az eredmény nagy nyugtalanságot keltett, mivel úgy tűnt, hogy sérti az energiamegmaradás elvét. Különböző fantasztikus elképzelések után a radioaktivitás energiájának forrását Albert Einstein tisztázta.

    A rádium élettani hatásainak megfigyelésével megteremtette a rádiumkezelés alapjait. Felismerte a radioaktív sugárzás közvetlen károsító hatását is, hosszú távú élettani veszélyeivel azonban nem volt tisztában. Ernest Rutherford, aki feleségével 1903 nyarán látogatta meg Curie-éket, ezt szemléletesen érzékelteti:

    „…tizenegy óra tájt kivonultunk a kertbe, ahol Curie professzor elővett egy részben cink-szulfiddal bevont csövet, amelyben jókora adag oldott rádium volt. Káprázatos fényt árasztott a sötétben:egy nagyszerű nap feledhetetlen lezárása volt.” Eközben jól látta, hogy Curie keze „…a rádiumsugaraktól egészen gyulladt; igen fájdalmas állapotban van”.

    Művei

    Összegyűjtött műveit 1908-ban adták ki.

    Francia 500 frankos bankjegy Marie és Pierre Curie portréjával, a típust 1995 és 2001 között bocsátották ki.

    Jegyzetek

    1. Prof. Curie killed in a Paris street, 20 April 1906, <https://www.nytimes.com/1906/04/20/archives/prof-curie-killed-in-a-paris-street-the-discoverer-of-radium-run.html>
    2. John Gribbin: 13,8. A Világegyetem valódi kora és a mindenség elmélete nyomában. Icon Books, London, 2015. Magyarul: Akkord Kiadó, 2016. Talentum Könyvek, 267 old. ISBN 978 963 252 093 3; ISSN 1586-8419
    3. Richard Rhodes, 1986: Az atombomba története. Park Könyvkiadó, Budapest, 2013. ISBN 978-963-530-959-7 p. 54.

    Források

    További információk