Pajzstagolás
Napjainkban a Pajzstagolás nagy jelentőségű és érdeklődésre számot tartó téma a társadalomban. A technológia fejlődésével és a globalizációval a Pajzstagolás fontosabbá vált az emberek mindennapi életében. Akár személyes, akár munkahelyi, akár társadalmi szférában, a Pajzstagolás meghatározó tényezővé vált, amely befolyásolja az emberek döntéseit és cselekedeteit. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Pajzstagolás hatását és jelentőségét különböző kontextusokban, valamint a jelenkori következményeit és kihívásait.
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
Névváltozatok:
fr: partition de l'écu, de: Schildteilung
Rövidítések
A pajzstagolás a címerpajzs részekre osztása osztóvonalak által. A legegyszerűbb mesteralakoknak számítanak, és a színek után a címerek következő szerkezeti elemét képezik. Ezért szerkezettani szempontból a címerek legfontosabb alkotórészei közé tartoznak.
A legrégibb fennmaradt címerábrázolások általában semmilyen címerábrát sem tartalmaznak (beleértve a mesteralakot is), hanem csak valamilyen tagolás útján létrejövő színösszetételt, mely a későbbi pajzstagolások elméleti alapja lett. Ez a korai heraldikusok számára lehetővé tette az azonos színű címerek megkülönböztetését, és a címerpajzs borításából kiindulva eljutottak más bonyolult címertani problémák helyes megértéséig.
A címerpajzson látható mindenféle ábrázolásmódot a színek kölcsönhatásának kell tulajdonítani. A szín-alakzat viszony dönti el, hogy egy pajzstagolás egyszerű vagy osztott címert eredményez-e. A mesteralakoktól eltérően pajzstagolások egyaránt állhatnak alap, mező és mesteralak funkcióban, míg a mesteralak sohasem hoz létre mezőt (azaz osztott pajzsot). Ez a kétféle mesteralak-típus alakjából következik, mert a pajzstagolás osztóvonalai egyfajta geometriai teret eredményeznek és csak a pajzs két szélét érintik, míg a mesteralak osztóvonalai egyfajta geometriai ábrát eredményeznek és a pajzs mind a négy szélét is érinthetik.
A fontosabb pajzstagolási módok a vágás, hasítás, harántolás, balharántolás, négyelés és harántnégyelelés. Ezeket páros számú osztóvonallal megrajzolva megkapjuk a fő mesteralakokat.
A pajzstagolások szerkezeti összefüggései
-
Vágott pajzs (pajzstagolás és potenciális kétmázú alap, valamint egy-egy potenciális ezüst, illetve fekete mező) -
Kétmázú alap (a kardok mindkét mezőre rá vannak helyezve, nem alkalmazkodnak a tagolás geometriájához, nincs kitüntetett mező, ezért együtt képezik a kardok kétmázú alapját és nem mezőjét, miként azt a címerleírás is megadja: ezüst-fekete vágott alapon két vörös kard harántkeresztesen) -
Két mező az osztott pajzsban (a kardok csak az egyik mezőben vannak elhelyezve /alkalmazkodnak a mezők geometriájához /, ezért itt osztott címer jön létre, mert az alap helyett mezőről van szó; mezője csak az osztott címernek lehet, de a mező rendelkezhet saját alappal, miként esetünkben a kardokkal ellátott mező alapja ezüst ; az osztott pajzsban a másik, fekete üres mező egyben alap is, hiszen abban is el lehetne helyezni valamilyen címerábrát) -
Tizenegyszer vágott pajzs (a vágások nem mező, hanem alap funkcióban állnak, azaz a címer egyszerű, osztatlan, mert a fekete oroszlán nem alkalmazkodik a vágások geometriájához , hiszen az ezüst-vörös vágások többségére rá van helyezve)
