Nyugati-főcsatorna

Ebben a cikkben részletesen megvizsgáljuk a Nyugati-főcsatorna témáját és a mai társadalomra gyakorolt ​​​​hatásait. A kezdetektől a mindennapi élet különböző területeire gyakorolt ​​hatásáig a Nyugati-főcsatorna felkeltette a kutatók, szakértők és minden korosztály figyelmét. Egy részletes elemzésen keresztül foglalkozunk a Nyugati-főcsatorna különböző aspektusaival, a történelmi relevanciától a kortárs kultúrára gyakorolt ​​hatásáig. Hasonlóképpen megvizsgáljuk a Nyugati-főcsatorna körül létező különféle perspektívákat, és egy olyan átfogó látásmódot kínálunk, amely lehetővé teszi az olvasó számára, hogy megértse ennek a ma oly fontos témának a fontosságát és összetettségét.

A Nyugati-főcsatorna a Hortobágy nyugati felének vízellátását szolgáló, 70 kilométer hosszú öntözőcsatorna. 1965. december 30-án nyitották meg; közkedvelt horgászhely. Tiszavasvárinál ágazik ki a Keleti-főcsatornából, Újszentmargitánál találkozik a Halastói-tápcsatornával, végponti műtárgya pedig Hortobágy határában található. A 33-as főút keresztezésétől a végponti műtárgyig tartó szakaszát nevezik Nyugati-övcsatornának is. Halastavak vízellátását és szántóföldek öntözését teszi lehetővé, továbbá elvezeti a környező települések belvizeit.

Hídjai

A 2000. évi ciánszennyezés

2000. január végén, február elején a Tiszán levonuló cianid- és nehézfémszennyezés megérkezésekor a Keleti-főcsatorna tiszalöki zsilipje nem tudta kizárni a ciánt, az alvízi oldalon is megemelkedett annak koncentrációja. Ezt látva a torkolatban 24 órán belül szádfalas elzárást építettek, amivel sikerült megakadályozni, hogy a nem sokkal később odaérkező nehézfémszennyezés bejusson a csatornába. A cianidtartalmú vizet a Nyugati-főcsatornán és a Halastói-tápcsatornán át vezették vissza a Tiszába.[1]

Jegyzetek

  1. Keleti-főcsatorna. Szoboszló Képeskönyve. . (Hozzáférés: 2019. július 25.)

Források