Nagykároly

Nagykároly (Carei, Großkarol)
Károlyi-kastély
Károlyi-kastély
Nagykároly címere
Nagykároly címere
Nagykároly zászlaja
Nagykároly zászlaja
Közigazgatás
Ország Románia
Történelmi régióPartium
Fejlesztési régióÉszaknyugat-romániai fejlesztési régió
MegyeSzatmár
Rang municípium
Községközpont Carei
Beosztott falvakSzentjánosmajor
Polgármester Kovács Jenő (RMDSZ), 2016
Irányítószám 445100
SIRUTA-kód 136526
Népesség
Népesség20 775 fő (2011. okt. 31.) +/-
Magyar lakosság8714 (46%, 2021)
Község népessége18 957 fő (2021. dec. 1.)
Népsűrűség130 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság139 m
Terület102 km²
Időzóna EET, UTC+2
Elhelyezkedése
Térkép
é. sz. 47° 41′ 24″, k. h. 22° 28′ 12″47.69, 22.4747.690000°N 22.470000°EKoordináták: é. sz. 47° 41′ 24″, k. h. 22° 28′ 12″47.69, 22.4747.690000°N 22.470000°E
Nagykároly weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Nagykároly témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Nagykároly (románul: Carei, korábban Careii Mari, németül: Großkarol, jiddisül קרולי/ קראלע Krole, Kruli) megyei jogú város (municípium) Romániában, Szatmár megyében.

Fekvése

Szatmárnémetitől 34 km-re nyugat-délnyugatra, 130 m tengerszint feletti magasságban fekszik. A legközelebbi magyarországi település a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Vállaj (11 km-re), a legközelebbi magyarországi város pedig Csenger (20 km-re).
A természetes növénytakaróját jelentő mocsári erdőket a 1819. században pusztították ki. Határának ma 73%-a szántó, 9%-a legelő és 3%-a rét. Talaja északon és keleten fekete öntéstalaj, nyugaton és délen csernozjom.

Nevének eredete

Neve az ótörök eredetű ómagyar karuly (mai karvaly) köznévből származik, valószínűleg személynévi áttétellel. Középkori névalakjai: Karul (1320), Karol (1385), Nagy-Károly (1428). Előtagja a középkorban Szaniszló határában létezett Károlypusztától való megkülönböztetésére szolgált.

Története

Címer a kastély falán

1264-ben már létezett és a Kaplon nemzetségbeli Károlyi család első birtokközpontja volt. Eredeti településmagja a mai kastély és a római katolikus templom között állhatott.

1346-ban a Károlyiaktól szombatonként hetivásár tartására kapott engedélyt, 1387-ben Zsigmond királytól ispánságot és pallosjogot kapott. Ennek dacára 1398-ban még mindössze három utcából állt. Az 1400-as években Károlyi Simon kezdte nagyobb településsé fejleszteni. 1418-ban királyi parancs rendelte el, hogy az ideköltözött jobbágyokat földesuraik nem követelhetik vissza. 1482-ben két országos vásár tartására nyert szabadalmat.

Károlyi Lancz László 1482-ben kezdte építeni várkastélyát. 1526-ban a várból indult el a Károlyiak bandériuma a mohácsi csatába.

Lakossága 1554-ben áttért a protestáns hitre. 1567-ben esperese aláírta a kálvini hitvallást. Református főtanodája működött. 1591-ben református zsinat székhelye volt, amely a Gergely-naptár bevezetése ellen tiltakozott.
Károlyi Mihály 1592-ben a török ellen a várat négy védőbástyával látta el, a vizesárkokat kiszélesítette, a megemelt védősáncot palánkokkal erősítette meg. A törökök egyszer ostromolták a várat, sikertelenül.

1598-ban még 276 adófizető család lakta, de a 17. században a császári katonaság többszöri pusztítása nyomán népessége megcsappant. 1615-ben II. Mátyás és Bethlen Gábor követei tanácskoztak a várban a Szatmár vidéki ellenségeskedések megszüntetéséről. 1622-ben ugyancsak a várban kezdte meg II. Ferdinánd és Bethlen Gábor a nikolsburgi béke tárgyalását.

Miután a Károlyiak a katolikus hitre tértek, hosszú pereskedések kezdődtek közöttük és a város református többségű iparos és nemes lakossága között. 1649-ben jezsuiták telepedtek le a városban.

1703-ban az erdélyi hadjáratából visszatérő II. Rákóczi Ferencet Barkóczi Krisztina feltartóztatta, és csak férje, az időközben a kurucok oldalára állt Károlyi Sándor parancsára nyitották meg előtte a vár kapuit. Rákóczi ezután 28 napig tartózkodott a várban, amely a továbbiakban a kurucok egyik központja lett. 1711-ben Károlyi Sándor és Pálffy János itt kezdték meg a tárgyalásokat a szatmári békéről. A béke után Károlyi megkezdte a település újranépesítését. Már 1712-ben megpróbálkozott 124 württembergi sváb család letelepítésével, de ők öt év alatt szétszóródtak. 1714-ben a Bobáld faluból 1672-ben odaköltözött románoknak a mai Hajdúvárosban családonként 27 hold földet és hajdúszabadságot adott. 1720 körül evangélikus szlovákok és görögkatolikus ruszinok települtek be. 1741-ben 49 román és 43 ruszin család lakta. 1720-tól költöztek be Galíciából zsidók is, akiknek már Károlyi Sándor alatt saját bírójuk volt, 1741-ben pedig Károlyi ötven telket adományozott nekik a későbbi Zsidóköz helyén.

1743-tól Károlyi Ferenc családonként 30-40 holdas birtokkal és kedvezményekkel csábította a sváb telepeseket. 1744-ben még csak hét sváb mesterember lakta. 1745 és 1747 között 31 württembergi és 31 környékbeli sváb gazda, 1748 és 1752 között 91 németországi és 38 Szatmár vármegyei sváb gazda költözött be. 1762-ben már 132 sváb családfőt számlált. 1774-ig újabb 17 sváb jobbágy és 49 zsellér érkezett Németországból, 31 jobbágy és 19 zsellér pedig a környékről.

Először 1717-ben a csizmadiák, szabók és szűcsök céhe alakult meg, majd 1735-ben a tímárcéh. 1765-ben gyógyszertárat alapítottak. 1784-ben a városban 370 kézműves 54 különféle iparágat gyakorolt, a leghíresebbek a gubacsapók és a tímárok voltak. A céhek nemzetiségi alapon különültek el: főként kisnemesi származású magyarok voltak a csizmadiák, tímárok, gubások és szabók, svábok a kovácsok, lakatosok és kerékgyártók, szlovákok a fazekasok és kelmefestők, zsidók a pékek, mészárosok, gyertyaöntők és szappanfőzők. 1774-ben 372 egésztelkes gazda (közülük 231 sváb), 18 örökös jobbágy, 347 zsellér (közülük 121 sváb) és 148 inquilinus lakta.

A Károlyi-kastély

1725-ben a piaristák gimnáziumot alapítottak; neves rektorai között: Keszthelyi László, valamint boldogfai Farkas Lajos, aki 1796 és 1799 között töltötte be ezt a tisztséget. 1754-ben a Károlyiak védnökségével Szatmárnémeti Pap István nyomdát állított föl Nagykárolyban. 1838-ban Gőnyei Gábor sajtója alól került ki az első román nyelvű nyomtatvány Szatmár vármegyében, Constantin Alpini Ioan Lemenyhez intézett üdvözlő versezete.

1780-tól Szatmár vármegye székhelye. 1828-ban 11 ezer lakosa volt, közülük 1800 zsidó. 1834-ben földrengés sújtotta. 1836-ban kaszinó, 1840-ben aggmenház, 1845-ben kórház létesült. A 19. század közepén évi hét országos vásárt rendezett. A sváb, ruszin, román és szlovák lakosság a 19. század folyamán nyelvében elmagyarosodott.

1858-ban alapították a dohánybeváltót és a dohányfermentáló üzemet ("fábrika"), amely egészen a 20. századig a város egyik fontos üzeme maradt. 1871-ben rendezett tanácsú város címet nyert, ugyanezen évben elkészült a Nagykárolyt Szatmárral és Debrecennel összekötő vasútvonal (1887-ben ehhez csatlakozott a Nagykároly–SarmaságZilah, majd 1905-ben a Nagykároly–Mátészalka vasútvonal). 1887. május 6-án a város nagy része leégett, ezután alakult ki a belváros mai, rendezett képe. A híres piarista algimnázium mellett 1883-tól leányipariskola, 1893-tól polgári leány-, 1913-tól pedig polgári fiúiskola is működött. 1885-ben alapították a Nagykároly és Vidéke című politikai hetilapot, 1886-ban a városi ipartestületet, 1900-ban a Kölcsey Múzeumot, 1901-ben a város állandó színtársulatát (1908-tól önálló épülettel), 1905-ben a papírgyárat. 1904-ben vezették be a villanyvilágítást.

A zsidóság 1869-ben a status quo ante irányzathoz csatlakozott, de közülük 1881-ben kivált egy ortodox hitközség, amely 1883-tól egy később híressé vált jesivát is üzemeltetett. 1925-ben az ortodox hitközségből is kivált egy haszid csoport. 1934-től két híres jesivája is működött.

A román hadsereg 1919. április 18-án vonult be. 1923-ban megszüntették a piarista gimnáziumot, helyette felállították a román–magyar, majd román–német tannyelvű Vasile Lucaciu Líceumot, a polgári leányiskolát román tannyelvű algimnáziummá alakították, a polgári fiúiskolát pedig megszüntették, helyette inasiskolát hoztak létre. 1930-ban román tanítóképző is létesült. A két világháború között a szatmári svábok "visszanémetesítése" céljából itt működött a Gau-Amt elnevezésű német propagandaegylet. 1926-ban elveszítette megyeszékhelyi rangját és Szilágy megyéhez csatolták (1968-ban került vissza Szatmár megyébe).

Víztorony

A két világháború között új ipari üzemek alakultak. Így 1928-ban a Rekord gombgyár, amely 1960-ig működött. 1933-ban hozták létre az Ardealul olaj-, szappan- és vegyigyárat, amely a kommunista hatalom alatt is az egyik legfontosabb üzeme maradt. 1960-tól fő termékei az étolaj, az ipari olaj és az olajpogácsa voltak. A második világháború előtt ezeken az üzemeken, a papírgyáron és a dohányfermentálón kívül még három téglagyára, három malma és egy vajgyára is működött.

1936-ban a helyi Törekvés sportegyesület futója, Nemes Ferenc egyedüli atlétaként képviselte Romániát a berlini olimpián.

1944. október 25-én vonult be a román és a szovjet hadsereg. A háború után még hat évig határzár alatt állt. 1948-ban egy mindössze néhány évig működő magyar tanítóképzőt, 1952-ben pedig egy magyar líceumot alapítottak, amelyet 1959-ben összevontak a román líceummal.

A kommunista hatalom évtizedei alatt több új lakótelepet, összesen mintegy ötezer lakótelepi lakást építettek föl. Legfontosabb új ipari üzemei az Unio gépgyár (1977, kazánok, vasöntvények) és a Kraszna bútorgyár (1972) voltak, de létesült kekszgyár (1971), fonoda (1971), kender- és lenfeldolgozó (1972), konzervgyár (1977), tejporgyár (1977) és cukorgyár (1986) is. Az 1981-ben alapított juhtenyésztési kutatóközpontban Romániában egyedül foglalkoztak az erdélyi merinó juhfajta nemesítésével.

1995-ben kapott municípiumi rangot.

Lakossága

1911-ben 16 078 lakosából 15 772 volt magyar és 216 román anyanyelvű, 5932 római katolikus, 3893 görögkatolikus, 3500 református, 2491 zsidó és 230 evangélikus vallású.

2002-ben 23 182 lakosából 12 596 magyar (55,29%), 9 634 román, 524 német és 385 cigány nemzetiségű, 8235 római katolikus, 8057 ortodox, 4809 református és 1688 görögkatolikus vallású.

A városon belül a magyarok aránya a régi városközpontban a legmagasabb, a Mihai Viteazul lakótelepen a legalacsonyabb, a többi városrészben viszonylag egyenletes.

2011-ben Szentjánosmajorral együtt 20 181 lakosából 12 119 (60,1%) magyar, 7916 román (39,2%), 73 német és 21 cigány anyanyelvű. Nemzetiség szerint: 11 054 magyar, 8098 román, 476 német és 473 cigány.

Oktatás

Nagykároly a vidék oktatási központjának tekinthető. 6 tanintézmény várja a diákokat. A magyar anyanyelvű tanulók 70%-a végzi tanulmányait anyanyelvén. A 2020/21-es tanévben az előkészítő osztályba beíratott 205 kisdiákból 105 magyarul kezdte tanulmányait, ami enyhe emelkedés az elmúlt évek átlagához képest.

2020/21-es tanév tanulói összesítése
Iskola Neve Iskola típusa Tanulók száma Magyar nyelvű osztályok Román nyelvű osztályok Német nyelvű osztályok
Kalazanci Szent József 0-12 osztály 457 457
1-es számú Iskola 0-8 osztály 380 137 167 76
Elméleti Líceum 0-12 osztály 1 540 610 880 50
Vasile Lucaciu 0-8 osztály 413 180 233
Iuliu Maniu 9-12 osztály 560 64 496
Simion Bărnuțiu 9-12 osztály 749 245 504
Összesen 0-12 osztály 4 099 1 693 2 280 126

Gazdasága

Legfontosabb ipari üzemei vegyiáru- és olajgyár, a gépgyár, a bútorgyár, a takarmánygyár, az üdítőitalgyár és a tejgyár. 2006-ban német tőkével autóalkatrész-üzem is létesült.

Közlekedés

A települést érinti a Nagyvárad–Székelyhíd–Érmihályfalva–Nagykároly–Szatmárnémeti–Halmi–Királyháza-vasútvonal.

Magyarország felől a Mátészalka-Vállaj mellékúton elérhető, a Vállaj-Csanálos közötti határátkelőnél átlépve a határt. De Nyírábrány-Érmihályfalva irányából is könnyen elérhető. Szatmárnémetivel is összeköti út.

Látnivalók

Római katolikus (volt piarista) templom A régi városháza Meghívó a Városi Színházba - 1922.05.22

Képgaléria

Híres emberek

Itt születtek

A volt Arany Szarvas fogadó A református templom Az Ecsedi Láp Lecsapoló Társaság volt székháza Evangélikus templom

Itt éltek

Testvérvárosai

Jegyzetek

  1. 2021-es romániai népszámlálás
  2. Populaţia stabilă pe judeţe, municipii, oraşe şi localităti componenete la RPL_2011 (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet. (Hozzáférés: 2014. február 4.)
  3. 2021-es romániai népszámlálás (román nyelven). Nemzeti Statisztikai Intézet, 2023. (Hozzáférés: 2024. január 21.)
  4. Tátrai Patrik: Az etnikai térszerkezet változásai a történeti Szatmárban. Bp., 2010, 159–161. o.
  5. Archivált másolat. . (Hozzáférés: 2013. február 27.)
  6. Szatmár Megyei Tanügyi Hivatal. (Hozzáférés: 2020. szeptember 12.)
  7. lexikon.adatbank.ro
  8. Uo.
  9. Uo.
  10. International Jewish Cemetery Project. . (Hozzáférés: 2009. augusztus 24.)

Források

További információk

Kapcsolódó szócikkek