Marsz–5

A mai világban a Marsz–5 olyan nagy jelentőségű téma, amely minden korosztály és hátterű ember figyelmét felkeltette. A technológia fejlődésével és a globalizációval a Marsz–5 érdeklődési területté vált azok számára, akik szeretnék megérteni és kezelni a modern társadalom előtt álló kihívásokat. A történelem során a Marsz–5 tanulmányozás, vita és elmélkedés tárgya volt, és relevanciája a jelenlegi kontextusban tagadhatatlan marad. Ebben a cikkben a Marsz–5 különböző aspektusait fogjuk megvizsgálni, elemezzük a hatását különböző területeken, és megfontoljuk a lehetséges megoldásokat a következményeinek kezelésére.

Marsz–5
ŰrügynökségNPO Lavocskin
GyártóNPO Lavocskin
Típus
Indítás dátuma1973. július 25.
Indítás helyeBajkonuri űrrepülőtér, 81/24 indítóállás
HordozórakétaProton-K
COSPAR azonosító1973-049A
SCN06754

Marsz–5 a szovjet Marsz-program második generációjának Mars űrszondája. Az M–73SZ típusú űrszondát az NPO Lavocskin vállalat fejlesztette ki és építette meg.

Küldetés

A második generációs űrszondát 1973. július 25-én egy háromfokozatú Proton hordozórakétával a bajkonuri űrrepülőtérről indították Föld körüli parkolópályára, majd egy gyorsítófokozattal irányították a Mars felé. Automatikus pályakorrekciót hajtott végre. 1974. február 12-ig 202 napon át repült a céljáig. Az orbitális egység pályája 18 órás elliptikus pálya, perigeuma 1760 kilométer, apogeuma 32 500 kilométer volt.

Jellemzői

Feladata, méretei, műszerezettsége megegyezett ikertestvérével, a Marsz–4 űrszondával. Repülés közben mérte a kozmikus gamma-sugárzást, a napszelet, az interplanetáris mágneses teret és a meteoráramok jelenlétét. Leszállóegység nélküli kutató űrszonda volt. Keringési pályáról a Mars-bolygó felszínét és környezetét vizsgálta. Feladata volt még az érkező Marsz–6, Marsz–7 szondákkal hírkapcsolat létesítése.

Az orbitális egység műszerparkját képezte:

  • IR-radiométer – a 8-26 mikrométer tartományba eső infravörös sugárzás mérésére.
  • IR-fotométer – a 2 mikrométeres infravörös szén-dioxid-elnyelési sáv erősségének mérésére.
  • Fotométer a látható tartományra (320-900 nm) a felszín és a légkör igen szűk fénytartománybeli fényvisszaverő képességének mérésére.
  • Páratartalom-mérő berendezés az 1,38 mikrométeres színképvonalban történő vízpáraelnyelés alapján.
  • Rádióteleszkóp a felszín és a 3,5 centiméter vastag felszíni réteg rádiófényességi hőmérsékletének mérésére.
  • UV-fotométer a 121,5 nanométeres Lyman-alfa vonalban történő ultraibolya fényszórás vizsgálatára.
  • Két fotótelevíziós kamera különböző fókuszos fényképezésre.
  • Két koherens monokromatikus rádióadó 8 és 32 centiméteren a légkör rádiószondázására.
  • IR-spektrométer 2-5 mikrométerre.
  • UV-fotométer a 260 nanométerre, az ózontartalom méréséhez.
  • Két polariméter, amely 350-800 nanométer tartományban a felszíni talajréteg szerkezetét és a légkör aeroszoltartalmát vizsgálta.
  • Gamma-spektrométer a talaj összetételének vizsgálatára.
  • Magnetométer.
  • Plazmacsapdák.
  • Sokcsatornás elektrosztatikus analizátor.
  • Optikai-mechanikai letapogató rendszerű tv-felvevő kamera.

Források