A Manjósú (japánul: 万葉集 Hepburn-átírással: man'yōshū, "Tízezer Levél Gyűjteménye") a legfőbb japán történeti versantológia, amely i. sz. 759-ben a Nara-kor közepén (710 – 794) jelent meg. A mű egyike Japán nagyra becsült könyvgyűjteményeinek. Valószínűleg nem egyszerre lett összeállítva, hanem hosszú időn keresztül több ember gyűjtötte a különböző verseket. Jelenlegi formáját Ótomo no Jakamocsinak (大伴 家持 Ōtomo no Yakamochi, ?718 – 785) tulajdonítják, aki egybegyűjtötte a sorozat részeit. A gyűjteményben található versek költői különböző társadalmi rétegekből kerültek ki: találhatunk verseket uralkodóktól, parasztoktól, de örömlányoktól is. A dalok keletkezési idejüket tekintve kb. 300 évet ölelnek fel, a legutolsó darab 759-ből származik. A versekből megismerhetjük a korabeli emberek gondolkodásmódját és szokásait.
Széles körben úgy tekintenek a Manjósúra, mint elsősorban egyedi Japán munkára. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a versek és az antológia részei sokban különböznek a tudományos sztenderd kínai irodalomtól és verseléstől. A Manjósú több versében lehet felismerni a Konfucianizmus és a Taoizmus jellegzetességeit, ill. vannak művek, amelyek a buddhista tanokat tükrözik vissza.
Híres korabeli költők: • Kakinomoto no Hitomaro • Jamabe no Akahito • Jamanoue no Okura
A Manjósú szó szerint azt jelenti, hogy „Tízezer levél gyűjteménye” vagy „Számtalan levél gyűjteménye”, de más-más tudósok különbözőképp értelmezték a címet. Szengaku (仙覚 Sengaku), Kamo no Mabucsi (賀茂 真淵 Kamo no Mabuchi) és Kada no Azumamaro (荷田 春満 Kada no Azumamaro) a 葉 jó (yō) karakter jelentését úgy értelmezték, mint a kotoba (szavak), így emiatt a „számtalan szavak gyűjteménye” névvel illeték a versgyűjteményt. Keichú (契沖 Keichū) és Kamocsi Maszazumi (鹿持雅澄 Kamochi Masazumi) úgy gondolták, hogy a cím jelentése „az utolsó tízezer év gyűjteménye”. Okada Maszajuki (岡田正之 Okada Masayuki), a kanbun tudós szerint a versantológia a mű oldalainak a mennyiségére utal. Megint mások szerint a név a mű rengeteg oldalára utal.
A versantológiát 4 részre szokás osztani:
A gyűjtemény 20 részből/ könyvből áll, amely összesen 4516 verset tartalmaz. Ebben 4163 tanka (短歌 tanka, "rövid dal"), 260 csóka (長歌 chōka, "hosszú dal"), 62 szedóka (旋頭歌 sedōka) és 21 nagauta (長歌 nagauta) található. Ez a temérdek mennyiség 561 szerzőtől származik, akik közül 70 nő volt. Azokban az időkben, nagy tiszteletnek örvendtek nemtől és társadalmi helyzettől függetlenül azok, akik átlagon felüli verseket tudtak írni. Azok a nők, akik a társadalmi hierarchiában alacsony pozíciót foglaltak el, gyakran a költészetet használták eszközként státuszuk javítására. Az arisztokrácia gyakori szórakozásai közé tartoztak a műfelolvasások és a művészeti versenyek.
A Nara-korban jelent meg Japánban a kínai írásrendszer, amely alapján legelőször a Kodzsiki (古事記 Kojiki, Régi idők feljegyzései) jelent meg 712-ben, majd nem sokkal később a Manjósú. Már a Kodzsiki, de leginkább a Manjósú mutatja a japán írás folyamatos fejlődését. A versantológia Manjó-ganában (万葉仮名 Man'yō-gana) íródott. Ennek lényege, hogy a japán morák (szótagok) leírására a kínai írásjegyeknek csak a fonetikai hangalakjait használták fel, függetlenül azok eredeti jelentésétől. Ez a fajta verselés rendkívül nehézkes volt, viszont a japán stílusú verselés (vaka, 和歌 waka) nagyon jól tudta alkalmazni, mivel a költemények többsége rövid volt.
Dzsómei tennó, aki a Szóga-klán országlása alatt uralkodott, így írt Aszuka környékéről:
Yamato hegyei, számotok bár végtelen,
Kagu mennyet ostromló bérce különb mindőtöknél!
Ha felhágok bércére, s birodalmam kémlelem,
a tágas síkot lát szemem, hol füstkígyók kúsznak felfelé,
s a széles tó felett sirályok szelik a levegőeget.
Három Manjósú töredéket tártak fel, amelyeket fából készült mokkanra jegyeztek fel:
A mű angol nyelvű fordítását J. L. Pierson készítette el, míg az oroszt A. J. Gluskina. Alexander Vovin (1961–2022) orosz származású nyelvész 2009-ben jelentetett meg kommentárokkal ellátott angol nyelvű fordítást.
Idegen nyelvű források:
Magyar nyelvű források:
Nemzetközi katalógusok |
---|