A mai világban a Légvédelem példátlan jelentőségre tett szert. Legyen szó gazdasági, technológiai, társadalmi vagy kulturális szempontból, a Légvédelem olyan probléma, amely folyamatosan jelen van az életünkben. Hatása annyira széles, hogy elemzése és megértése elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük azt a kontextust, amelyben vagyunk. Ebben a cikkben megvizsgáljuk a Légvédelem-hez kapcsolódó különböző szempontokat és perspektívákat, hogy megvilágítsuk annak jelentőségét és befolyását társadalmunkra.
A légvédelem a repülő harci járművek elleni hadviselést jelenti. Két csoportra osztható: csöves légvédelem és légvédelmi rakétatüzérség.
1783 őszén a Montgolfier testvéreknek sikerült egy légballonnal a levegőbe emelkedniük. Egy év múlva porosz mérnökök felismerték a léggömb harcászati felhasználásának jelentőségét, és annak elhárítását is. Ennek gyakorlati kipróbálására az 1870–71. évi porosz–francia háborúban körülzárt Párizs adott lehetőséget. A városból hatvanhat léggömböt eresztettek fel, melyek híreket szállítottak a felmentő seregnek. Mivel ezek ellen a tábori tüzérség tüze hatástalan maradt, Alfred Krupp megszerkesztette a légvédelmi lövegek ősét, a 3,7 cm űrméretű ballonelhárító ágyút.
Az első világháborút követően a légvédelem két alapvető csoportra oszlott: az alacsonyan repülő vadászgépek ellen bevetett gépágyúkra és a magasan repülő bombázók megsemmisítésére alkalmas egylövetű légvédelmi ágyúkra. A második világháborúban használtak először nagyobb számban folyékony üzemanyaggal működő rakétákat. Napjainkra az egylövetű, nehéz légvédelmi ágyúkat teljesen felváltották a a rakétarendszerek, a gépágyúk azonban még mindig hasznos légelhárító eszközök maradtak.
A csöves légvédelmi lövegeknek számos hasonló tulajdonságuk van, mint
A páncéltörő rakéták megjelenése után a páncéltörő ágyúk elavultnak számítottak.
Napjainkra a légvédelmi lövegeket (általában gépágyúkat) már nem a tüzértiszt irányozza a cél felé, hanem a fegyverekbe légvédelmi radar van beépítve, így a közeledő légi járműveket egyből tűz alá tudják venni.
Léteznek kézi fegyverek is, amelyek hatásosak lehetnek a jellemzően 80 m alatt repülő járművek ellen, ilyen például az RPG–7 kézi páncélelhárító gránátvető.
A rakétatüzérség jellemzője, hogy a lövegekben alkalmazottaktól eltérően rendszerint nem irányított, reaktív hajtású lövedékeket alkalmaz a tűzcsapás végrehajtásához. Általában mozgó platformra szerelt, relatíve kicsi rakétavető állványt alkalmaznak. A rakéták lőtávolsága igen nagy, a tűzvezető rendszer pedig erősen integrált. Nem alkalmaznak előretolt tüzérségi felderítőket, a célzási pontosságuk és tűzgyorsaságuk hosszabb távon elmarad a csöves tüzérségi fegyverekétől.
A rakéták kiválóan alkalmazhatóak légvédelmi feladatokra, egyes típusok több tíz/száz kilométerről képesek bemérni a gyorsan repülő célpontokat.
A légvédelmi rakétáknak egy típusa az úgynevezett követőrakéta. Ez azt jelenti, hogy a rakéta képes a kiválasztott célt követni, majd felrobbantani azt.