Napjainkban a Kincstartó olyan téma, amely nagy aktualitást kapott a mai társadalomban. A Kincstartó hosszú ideje vita és kutatás tárgya, felkeltette az akadémikusok, a szakemberek és általában az emberek érdeklődését. Ennek a cikknek az a célja, hogy elmélyedjen a Kincstartó különböző aspektusaiban, és elemezze a mindennapi élet különböző területeire gyakorolt hatását. Kimerítő elemzéssel igyekszünk részletes és naprakész információkat nyújtani az olvasónak a Kincstartó-ről, hogy elősegítsük e jelenség teljesebb és gazdagabb megértését.
A kincstartó a középkori Magyarország legfőbb pénzügyi tisztviselője, kinek feladata a mindenkori uralkodó vagyonának és többek között okleveleinek őrzése volt, de a királyi és királynéi udvar pénzügyeinek ellenőrzését is ellátta. A kincstartó feladatai közé tartozott ekkor a budai tárnoki háznak (domus tavernicalis) nevezett kincstár őrzése, a városok adójának beszedése, valamint a kamaraispánok elszámolásának felügyelete is.
Károly Róbert idején bukkant fel először 1340-ben Magyar Pál személyében, mint az akkor még a pénzügyekért felelős tárnokmester alárendeltje, majd a kincstartó 1377-től már önálló tisztségviselő. Ernuszt János 1467-től 1476-ig volt I. Mátyás magyar király kincstartója.[1] Mivel a királyi kamara Hunyadi Mátyás 1467-es adó és pénzügyi reformjaiig nem volt egységes szervezet, ezért sok esetben csak elvileg volt a legfőbb pénzügyi vezető, az egyes kamarák csak lazán függtek tőle. A pénzverés, a nemesércbányászat, a vámok, a sóügyek, az adó kivetése, az uralkodók hitelügyletei az ő hatáskörébe tartoztak. 1377 után ugyan bárónak címezték, de nem számított az ország "igazi bárói" közé.