Katy Perry-diszkográfia

Katy Perry-diszkográfia
Kiadványok
Stúdióalbumok6
Koncertalbumok1
Válogatásalbumok1
Középlemezek2
Kislemezek34
Videóklipek34

Katy Perry amerikai énekesnő diszkográfiája ezidáig hat nagylemezből, egy koncertalbumból, egy középlemezből (EP), huszonkettő kislemezből és öt promóciós kislemezből áll. 2015 októberéig Perry 83,5 millió kislemezt és 6 millió albumot adott el az Egyesült Államokban. Az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége (RIAA) szerint ő az USA harmadik legsikeresebb digitális előadója a kislemezeladásokban. 2013 novemberéig világszerte 11 millió albuma és 81 millió kislemeze kelt el, valamint az Egyesült Államokban jelenleg ő tartja a rekordot a legtöbb ötmilliós eladással rendelkező dalok között, miután hat kislemeze is átlépte ezt a határt: ezek a Hot n Cold, a California Gurls, a Firework, az E.T., a Roarés a Dark Horse. Ezenkívül a hatmilliós eladással rendelkező dalok rekordja is Perry-hez tartozik, mivel összesen három dala is elérte ezt a szintet: Firework, Roar és Dark Horse.

2001 márciusában jelentette meg első stúdióalbumát Katy Hudson címen, azonban a lemez egy ország eladási listájára sem került fel. Miután Perry 2007-ben leszerződött a Capitol Records kiadóhoz, kiadta második nagylemezét One of the Boys címen 2008 júniusában. Első és második kislemeze, az I Kissed a Girl és a Hot n Cold listavezetők voltak Ausztriában, Kanadában, Németországban és Svájcban, míg az Egyesült Államokban többszörös platinaminősítéssel rendelkeznek. Az album bejutott a Top 10-be az Egyesült Államokban, Ausztriában, Kanadában, Franciaországban, Németországban és Svájcban is. 2009 és 2010 között Katy Perry két további kislemezen működött közre. Perry az MTV Unplugged során készült felvételeit egy koncertalbumon keresztül adta ki 2009 végén.

Harmadik nagylemeze Teenage Dream címet kapta, mely 2010 augusztusában jelent meg, majd listavezetővé vált az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Ausztriában, Kanadában, Új-Zélandon és az Egyesült Királyságban is. California Gurls, Teenage Dream, Firework, E.T. és a Last Friday Night (T.G.I.F.) kislemezeivel megszerezte az amerikai Billboard Hot 100 lista első helyét, ezzel az első olyan női előadóvá vált, akinek egyazon albumáról öt kislemezes dala is listavezető pozícióban volt az Egyesült Államokban. Legutóbb Michael Jacksonnak sikerült hasonló sikereket elérnie. 2012 márciusában újra kiadta nagylemezét egy bővített kiadásban, Teenage Dream: The Complete Confection címen. Az album két új dalt tartalmaz, a Part of Met és a Wide Awake-et. Negyedik stúdióalbuma Prism címen jelent meg 2013 októberében. Világszerte nagy siker övezte, első helyezést ért el Ausztráliában, Kanadában, Új-Zélandon, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is. Roar és Dark Horse kislemezei több hétig vezették a slágerlistákat az Egyesült Államokban és Kanadában is. Az Egyesült Királyságban a Roar az énekesnő második olyan dala lett a Firework után, ami több mint egymillió példányban kelt el. A 2016-os Rio de Janeiróban megtartott nyári olimpiai játékok alkalmából felvette a Rise című dalt.

Albumok

Nagylemezek

Cím Album adatok Legjobb helyezések Minősítések Eladások
US
AUS
AUT
CAN
FRA
GER
ITA
NZ
SWI
UK
Katy Hudson
  • Világszerte: ~200
One of the Boys
  • Megjelenés: 2008. június 17.
  • Kiadó: Capitol
  • Formátumok: LP, CD, digitális letöltés
9 11 6 6 10 7 23 17 6 11
  • RIAA: Platina
  • ARIA: 2× Platina
  • BPI: 2× Platina
  • BVMI: 3× Arany
  • FIMI: Arany
  • IFPI AUT: Platina
  • IFPI SWI: Arany
  • MC: 3× Platina
  • RMNZ: Arany
  • Világszerte: 7,000,000
  • US: 1,710,000
  • UK: 697,000
Teenage Dream
  • Megjelenés: 2010. augusztus 24.
  • Kiadó: Capitol
  • Formátumok: LP, CD, digitális letöltés
1 1 1 1 3 5 3 1 4 1
  • RIAA: 3× Platina
  • ARIA: 4× Platina
  • BPI: 4× Platina
  • BVMI: Platina
  • FIMI: Platina
  • IFPI AUT: Arany
  • IFPI SWI: Arany
  • MC: 4× Platina
  • RMNZ: 3× Platina
  • Világszerte: 6,000,000
  • US: 3,000,000
  • UK: 1,300,000
Prism
  • Megjelenés: 2013. október 18.
  • Kiadó: Capitol
  • Formátumok: LP, CD, digitális letöltés
1 1 3 1 4 4 5 1 2 1
  • RIAA: 2× Platina
  • ARIA: 5× Platina
  • BPI: Platina
  • BVMI: Arany
  • FIMI: Arany
  • IFPI AUT: 2× Platina
  • IFPI SWI: Arany
  • MC: 2× Platina
  • RMNZ: 2× Platina
  • Világszerte: 4,000,000
  • US: 1,700,000
  • UK: 433,000
Witness
  • Megjelenés: 2017.június 9.
  • Kiadó: Capitol
  • Formátumok: LP, CD, digitális letöltés
1 2 6 1 4 10 6 2 7 6
  • ARIA: Arany
  • BPI: Ezüst
  • IFPI AUT: Arany
  • MC: Platina
  • SNEP: Arany
  • Világszerte: ~900,000
  • US: 311,000
  • AUS: 7,863
  • CAN: 23,000
  • FRA: 30,000+
  • UK: ~60,000
Smile
  • Megjelenés: 2020. augusztus 28.
  • Kiadó: Capitol
  • Formátumok: LP, CD, kazetta, digitális letöltés
5 2 8 5 17 14 10 4 8 5 US: 35,000
"—" nem szerepelt listán, vagy nem jelent meg az országban.

Bővített kiadás

Cím Album adatok Legjobb helyezések Eladások
US
AUS
BEL
(FL)

BEL
(WA)

FIN
FRA
NLD
NZ
SWE
UK
Teenage Dream: The Complete Confection
  • Megjelenés: 2012. március 23.
  • Kiadó: Capitol
  • Formátumok: CD, digitális letöltés
7 5 14 29 18 4 44 2 47 6
  • Világszerte: 1,000,000

Koncertalbumok

Cím Album adatok Legjobb helyezések Eladások
US
FRA
SWI
MTV Unplugged
  • Megjelenés: 2009. november 17.
  • Kiadó: Capitol
  • Formátumok: DVD, CD, digitális letöltés
168 192 82
  • US: 55,000

Középlemezek

Cím Album adatok
The Hello Katy Australian Tour EP
  • Megjelenés: 2009. augusztus 7.
  • Kiadó: Capitol
  • Formátum: Digitális letöltés

Kislemezek

Önálló kislemezek

Cím Év Legjobb helyezések Minősítések Album
US
AUS
AUT
CAN
FRA
GER
ITA
NZ
SWI
UK
"I Kissed a Girl" 2008 1 1 1 1 5 1 1 1 1 1
  • RIAA: 5× Platina
  • ARIA: 3× Platina
  • BPI: Platina
  • BVMI: Platina
  • IFPI AUT: Platina
  • IFPI SWI: Platina
  • MC: 7× Platina
  • RMNZ: Platina
  • SNEP: Arany
One of the Boys
"Hot n Cold" 3 4 1 1 10 1 2 5 1 4
  • RIAA: 6× Platina
  • ARIA: 5× Platina
  • BPI: Platina
  • BVMI: Platina
  • FIMI: Arany
  • IFPI AUT: Platina
  • IFPI SWI: Platina
  • MC: 6× Platina
  • RMNZ: Platina
"Thinking of You" 2009 29 34 18 24 11 19 14 45 27
  • RIAA: Platina
  • MC: Platina
"Waking Up in Vegas" 9 11 26 2 33 9 69 19
  • RIAA: 2× Platina
  • ARIA: Arany
  • BPI: Ezüst
  • MC: Platina
  • RMNZ: Arany
"If We Ever Meet Again"
(együttműködik Timbaland)
2010 37 9 10 4 5 9 10 1 7 3
  • ARIA: Platina
  • BPI: Arany
  • FIMI: Arany
  • IFPI SWI: Arany
  • RMNZ: Platina
Shock Value II
"California Gurls"
(közreműködik Snoop Dogg)
1 1 3 1 5 3 3 1 4 1
  • RIAA: 7× Platinum
  • ARIA: 6× Platinum
  • BPI: Platina
  • BVMI: Platina
  • FIMI: Platina
  • IFPI AUT: Platina
  • IFPI SWI: Platina
  • MC: 4× Platina
  • RMNZ: 2× Platina
Teenage Dream
"Teenage Dream" 1 2 2 2 75 6 9 1 8 2
  • RIAA: 7× Platina
  • ARIA: 6× Platina
  • BPI: Platina
  • BVMI: Arany
  • FIMI: Arany
  • IFPI AUT: Gold
  • MC: 4× Platina
  • RMNZ: Platina
"Firework" 1 3 3 1 7 4 4 1 3 3
  • RIAA: 10× Platina
  • ARIA: 8× Platina
  • BPI: Platina
  • BVMI: Arany
  • FIMI: 2× Platina
  • IFPI AUT: Arany
  • IFPI SWI: Arany
  • MC: 6× Platina
  • RMNZ: 2× Platina
"E.T."
(közreműködik Kanye West)
2011 1 5 7 1 10 9 9 1 14 3
  • RIAA: 8× Platina
  • ARIA: 3× Platina
  • BPI: Arany
  • BVMI: Arany
  • FIMI: Platina
  • IFPI AUT: Arany
  • MC: 4× Platina
  • RMNZ: Platina
"Last Friday Night (T.G.I.F.)" 1 5 7 1 22 15 9 4 20 9
  • RIAA: 4× Platina
  • ARIA: 3× Platina
  • BPI: Arany
  • FIMI: Platina
  • IFPI SWI: Arany
  • MC: 4× Platina
  • RMNZ: Platina
"The One That Got Away" 3 27 19 2 30 34 39 12 33 18
  • RIAA: 3× Platina
  • ARIA: 2× Platina
  • BPI: Arany
  • FIMI: Arany
  • MC: 2× Platina
  • RMNZ: Arany
"Part of Me" 2012 1 5 18 1 13 20 14 1 33 1
  • RIAA: 3× Platina
  • ARIA: 3× Platina
  • BPI: Arany
  • FIMI: Arany
  • MC: 3× Platina
  • RMNZ: Platina
Teenage Dream:
The Complete Confection
"Wide Awake" 2 4 28 1 33 39 11 1 21 9
  • RIAA: 4× Platina
  • ARIA: 6× Platina
  • BPI: Ezüst
  • FIMI: Platina
  • MC: 3× Platina
  • RMNZ: Platina
"Hummingbird Heartbeat" Teenage Dream
"Roar" 2013 1 1 1 1 5 2 4 1 3 1
  • RIAA: 9× Platina
  • ARIA: 11× Platina
  • BPI: 2× Platina
  • BVMI: Platina
  • FIMI: 2× Platina
  • IFPI AUT: Platina
  • MC: 5× Platina
  • RMNZ: 4× Platina
Prism
"Unconditionally" 14 11 16 13 38 22 6 26 27 25
  • RIAA: Platina
  • ARIA: Platina
  • FIMI: Platina
"Dark Horse"
(közreműködik Juicy J)
1 2 1 6 6 5 2 4 4
  • RIAA: 10× Platina
  • BPI: Platina
  • BVMI: Platina
  • FIMI: 3× Platina
  • MC: 3× Platina
  • RMNZ: 2× Platina
"Birthday" 2014 17 25 51 7 57 69 17 22
  • RIAA: Platina
  • ARIA: Platina
  • FIMI: Arany
"This Is How We Do" 24 18 14 9 41 34 41 13 41 33
  • RIAA: Platina
  • ARIA: Platina
  • FIMI: Arany
"Rise" 2016 11 1 23 13 3 49 51 26 15 25 Nem került albumra
"Chained to the Rhythm" 2017 4 4 7 3 8 6 10 8 6 5
  • ARIA: Platina
  • BPI: Ezüst
  • FIMI: Arany
Witness
"Bon Appétit"
(közreműködik Migos)
59 35 64 14 9 47 48 36 37
  • ARIA: Arany
  • BPI: Arany
  • FIMI: 2x Platina
"Swish Swish"
(közreműködik Nicki Minaj)
46 22 69 13 24 76 73 46 19
  • ARIA: Platina
  • BPI: Arany
  • FIMI: Arany
"Hey Hey Hey" 2018
"Never Worn White" 2020
"—" nem szerepelt listán, vagy nem jelent meg az országban.

Közreműködés kislemezekben

Cím Év Legjobb helyezések Minősítések Album
US
AUS
AUT
BEL
(FL)

BEL
(WA)

CAN
DEN
NZ
SWE
UK
"Starstrukk"
(3OH!3 featuring Katy Perry)
2009 66 4 48 21 2 31 39 16 55 3
  • RIAA: Platina
  • ARIA: 2× Platina
  • BPI: Platina
  • RMNZ: Arany
Want
"Who You Love"
(John Mayer featuring Katy Perry)
2013 48 95 70 Paradise Valley
"—" nem szerepelt listán, vagy nem jelent meg az országban.

Promóciós kislemezek

Cím Év Legjobb helyezések Minősítések Album
US
AUT
BEL
(FL)

BEL
(WA)

CAN
DEN
FRA
ITA
NZ
UK
"Ur So Gay" 2007
  • RIAA: Arany
One of the Boys
"Not Like the Movies" 2010 53 41 Teenage Dream
"Circle the Drain" 58 30 36
"Walking on Air" 2013 34 35 44 30 12 35 25 20 12 80 Prism
"Every Day Is a Holiday" 2015 Nem került albumra
"—" nem szerepelt listán, vagy nem jelent meg az országban.

Egyéb slágerlistás dalok

Cím Év Legjobb helyezések Minősítések Album
US
Bub.

AUS
CAN
NLD
NZ
UK
"If You Can Afford Me" 2008 28 One of the Boys
"One of the Boys" 40
  • ARIA: Arany
"Peacock" 2010 5 56 125
  • RIAA: Platina
Teenage Dream
"Dressin' Up" 2012 109 Teenage Dream:
The Complete Confection
"Tommie Sunshine's Megasix Smash-Up" 183
"By the Grace of God" 2013 10 179 Prism
"It Takes Two" 180
"Legendary Lovers" 33
"—" nem szerepelt listán, vagy nem jelent meg az országban.

Jegyzetek

  1. Gold & Platinum - RIAA (amerikai angol nyelven). RIAA. (Hozzáférés: 2016. március 20.)
  2. Katy Perry To Headline Day One Of 2013 Jingle Bell Ball | MTV UK. www.mtv.co.uk. . (Hozzáférés: 2016. március 20.)
  3. Chart Watch: MJ Makes Hot 100 History. www.yahoo.com. (Hozzáférés: 2016. március 20.)
  4. Ask Billboard: Lady Gaga First Artist With Two 7-Million-Selling Downloads. Billboard. (Hozzáférés: 2016. március 20.)
  5. Katy Hudson - Katy Hudson | Songs, Reviews, Credits | AllMusic. AllMusic. (Hozzáférés: 2016. március 20.)
  6. Katy Perry's Sixth 'Teenage Dream' Single Will Be.... Billboard. (Hozzáférés: 2016. március 20.)
  7. Katy Perry’s Roar hits one million UK sales. www.officialcharts.com. (Hozzáférés: 2016. március 20.)
  8. http://www.billboard.com/articles/news/7446613/katy-perry-rise-music-video-olympics
  9. a b c d . AllMusic. Rovi Corporation. (Hozzáférés: 2011. szeptember 21.)
  10. a b c d e Australian Discography Katy Perry. Australian-charts.com. (Hozzáférés: 2011. szeptember 21.)
  11. a b c d Austrian Discography Katy Perry (german nyelven). Austriancharts.at. (Hozzáférés: 2011. szeptember 21.)
  12. a b c d Discographie Katy Perry (french nyelven). lescharts.com. Hung Medien. (Hozzáférés: 2009. február 14.)
  13. Chartverfolgung / Perry, Katy / Longplay (german nyelven). musicline.de PhonoNet. . (Hozzáférés: 2010. november 27.)
  14. a b Discography Katy Perry. italiancharts.com. (Hozzáférés: 2014. augusztus 11.)
  15. a b c d e f New Zealand Discography Katy Perry. Charts.org.nz. Hung Medien. . (Hozzáférés: 2011. szeptember 21.)
  16. a b c Swiss Discography Katy Perry (german nyelven) (Click on the tab named "Charts"). Hitparade.ch. (Hozzáférés: 2011. szeptember 21.)
  17. a b c d Artist: Katy Perry. Official Charts Company. (Hozzáférés: 2014. augusztus 1.)
  18. Summers, Kimberly Dillon (2012). Katy Perry: A Biography. ABC-CLIO. p. 10. ISBN 978-1-4408-0100-6.
  19. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v Gold & Platinum - RIAA (amerikai angol nyelven). RIAA. (Hozzáférés: 2016. március 20.)
  20. ARIA Charts – Accreditations – 2010 Albums. Australian Recording Industry Association, 2010. december 31. (Hozzáférés: 2011. január 19.)
  21. a b c d e f g h i j k l m n o p q r Certified Awards Search: Katy Perry (To access, enter the search parameter "Katy Perry" and select "Search by: Keyword", with the other two set to "All"). Brit Hanglemezgyártók Szövetsége. . (Hozzáférés: 2011. március 12.)
  22. a b c d e f g h i j k Gold-/Platin-Datenbank (Katy Perry) (német nyelven). Bundesverband Musikindustrie. (Hozzáférés: 2013. február 16.)
  23. a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u FIMI: Certificazioni Archivio. FIMI. . (Hozzáférés: 2014. augusztus 11.) Note: To retrieve the certifications, 1) type in Katy Perry in the box of "Artista", 2) select "--" in the box of "Seleziona settimana e anno", 3) select "Album e Compilation" in the box of "Scegli la sezione" for albums or "Online" for singles, 4) click on "Avvia la Ricerca"
  24. a b c d e f g h i j Gold & Platin (To access, user must enter the search parameter "Katy Perry" as Interpret). International Federation of the Phonographic Industry. (Hozzáférés: 2011. április 7.)
  25. a b c d e f g h i The Official Swiss Charts and Music Community (To access, enter into the search parameter "Katy Perry" or the item you are looking for.). Swiss Hitparade. (Hozzáférés: 2011. február 18.)
  26. a b c d e f g h i j k l m n o p Gold Platinum Database (To access certifications, enter either the artist or the title of the item you are looking for into one of the search parameters.). Canadian Recording Industry Association. . (Hozzáférés: 2011. szeptember 21.)
  27. NZ Top 40 Albums Chart. Recorded Music NZ. (Hozzáférés: 2014. március 8.)
  28. Katy Perry, Fantasia Look To Unseat Eminem On Charts. MTV News. (Hozzáférés: 2016. március 20.)
  29. a b c Ask Billboard: Katy Perry's Career Song & Album Sales. Billboard, 2017. február 20. (Hozzáférés: 2017. április 9.)
  30. a b c Katy Perry's biggest songs and albums revealed. Official Charts Company, 2017. február 8. (Hozzáférés: 2017. április 9.)
  31. ARIA Charts – Accreditations – 2011 Albums. Australian Recording Industry Association, 2011. április 30. (Hozzáférés: 2011. május 3.)
  32. NZ Top 40 Albums Chart. Recorded Music NZ. (Hozzáférés: 2014. március 8.)
  33. Michaels, Sean: Katy Perry announces new album, Prism, on side of golden lorry. the Guardian, 2013. július 30. (Hozzáférés: 2016. július 15.)
  34. ARIA Charts – Accreditations – 2015 Albums. Australian Recording Industry Association. . (Hozzáférés: 2015. február 11.)
  35. KATY PERRY "PRISM". Music Canada. . (Hozzáférés: 2014. január 10.)
  36. NZ Top 40 Albums Chart. Recorded Music NZ. (Hozzáférés: 2014. október 10.)
  37. Third Annual Capitol Congress Presents New Projects, Media Notables. All Access. (Hozzáférés: 2016. március 20.)
  38. a b c d Discografie Katy Perry (dutch nyelven). ultratop.be. Hung Medien. (Hozzáférés: 2014. július 11.)
  39. Katy Perry: Teenage Dream: The Complete Confection (finnish nyelven). Musiikkituottajat – IFPI Finland. . (Hozzáférés: 2013. október 24.)
  40. a b Zoekresultaten: Katy Perry (dutch nyelven). MegaCharts. Radio 538. (Hozzáférés: 2011. május 10.)
  41. Discography Katy Perry. swedishcharts.com. (Hozzáférés: 2014. április 3.)
  42. https://web.archive.org/web/20130409080309/http://www.aria.com.au/documents/RIN2013.pdf
  43. Katy Perry dans les charts français. Lescharts.com. Hung Medien. (Hozzáférés: 2010. november 27.)
  44. MTV Unplugged – Katy Perry. AllMusic. Rovi Corporation. (Hozzáférés: 2011. szeptember 22.)
  45. Ask Billboard: Who's Sold More, Katy Perry Or Lady Gaga?. Billboard. (Hozzáférés: 2016. március 20.)
  46. Australian Tour EP – Katy Perry. iTunes Store. Apple Inc.. (Hozzáférés: 2011. szeptember 22.)
  47. Katy Perry – Chart history: The Hot 100”. . (Hozzáférés: 2014. június 26.)  
  48. a bKaty Perry – Chart history: Billboard Canadian Hot 100”. . (Hozzáférés: 2014. június 26.)  
  49. Charterfolge von Katy Perry. officialcharts.de. (Hozzáférés: 2011. május 10.)
  50. Peak positions for Katy Perry singles in Italy:

Fordítás