Kamerun-vonal

Ebben a cikkben a Kamerun-vonal témáját járjuk körül, amely az elmúlt években nagy érdeklődést váltott ki. A Kamerun-vonal egy olyan téma, amely sokféle véleményt és vitát váltott ki különböző területeken, a tudományos köröktől a nagyközönségig. Ebben a cikkben a Kamerun-vonal-hez kapcsolódó különböző szempontokat elemezzük, az eredetétől a jelenlegi társadalomra gyakorolt ​​hatásáig. Megvizsgáljuk továbbá a probléma megoldása érdekében elfogadott különböző nézőpontokat és megközelítéseket, valamint ezek hatását a különböző összefüggésekben. Átfogó és tárgyilagos elemzéssel igyekszünk megvilágítani a Kamerun-vonal-et, és átfogó képet nyújtani, amely lehetővé teszi annak fontosságának és relevanciájának jobb megértését napjainkban.

Kamerun-vonal
Magasság4095 m
Ország
Legmagasabb pontKamerun-hegy
Hosszúság1600 km
Szélesség100 km
Elhelyezkedése
Kamerun-vonal (Kamerun)
Kamerun-vonal
Kamerun-vonal
Pozíció Kamerun térképén
é. sz. 3° 30′, k. h. 8° 42′3.500000°N 8.700000°EKoordináták: é. sz. 3° 30′, k. h. 8° 42′3.500000°N 8.700000°E
Térkép
A Manengouba krátertava
A vulkánok és az árkos süllyedék
A kamerun-hegy Buea városa felől

A Kamerun-vonal egy regionális tektonikai egység Nyugat-Afrika keleti peremén, Kamerunban és a Guineai-öbölben. Mivel egy köpenycsóva felett helyezkedik el, egyfajta forrópontnak is tekintik a geológusok.[1] Ugyan a vulkanizmus lényegében megszűnt a vonalon, az elmúlt száz évben a Kamerun-hegy öt kitörést is produkált.

Felismerése, első leírása

A nagyszerkezeti vonalat Siegfried Passarge német geográfus és geomorfológus azonosította 1909-ben.[2]

Földrajzi helyzete

A vonal Kamerunban kezdődik a Csád-tótól délnyugatra.[2]. Északkelet–délnyugat csapással Tiko mellett éri el az Atlanti-óceánt. Itt magasodik a Kamerun-hegy, Nyugat-Afrika legmagasabb hegye. A Guineai-öbölben változatlan csapással folytatódik Bioko (korábban: Fernando Poó), Príncipe és São Tomé szigeteken át, majd Annobón (újabban: Pagalú) szigeténél ér véget,[3] tehát Kamerun után még két ország:

területén halad át.

A vonal tulajdonképpen egy kissé furcsa forró pont, mivel egy köpenycsóva felett helyezkedik el, azonban ez nem a szokásos, körkörös alakot mutatja, valószínűleg az Afrikai lemez alatti szupercsóva miatt. A vonal felett 13 jelentős vulkáni csúcs van, ebből hat tengeri helyzetű, hét pedig a szárazföldön található. A sor iránya az Afrikai-lemez mozgási irányához szögben hajlik, és azzal azonos korirányú.

Tengeri kúpok

  1. Annobón szigete;
  2. Pico de São Tomé és
  3. Pico do Príncipe, mindkettő São Tomé és Príncipe területén található;
  4. Santa Isabel;
  5. Biao és
  6. San Carlos ulkáni kúpjai Bioko szigeten.

Szárazföldi kúpok

  1. Etinde;
  2. Kamerun-hegy;
  3. Rumpi;
  4. Manengouba;
  5. Bambouto;
  6. Mbam és
  7. Oku.

A Csád-tó melletti 69 millió éves riolitömlések a vonal legészakibb határát jelölik ki.

Szerkezete, felépítése

A mintegy 1600 km hosszú vulkanotektonikus sáv hegycsoportok sorozata,[4], északi oldalán egy árkos süllyedékkel.[2] A vonulatot harántvetők sora tagolja.[4] A legészakibb hegység a Mandara, majd délnyugatnak sorra az Atlantika-hegység, a Shebshi-hegység, az Adamaoua (Kamerun-fennsík), az Oku-hegy, a Mekoua hegység és a Kamerun-hegy következik. A Guineai-öböl szigetei ugyancsak vulkánok csúcsai.[2]

A vulkáni működés ezelőtt 60–80 millió évvel ezelőtt volt jellemző. A vulkánok mára a kb. 11 000 000 éves Kamerun-hegy kivételével kialudtak, ennek viszont a 20. században öt kitörését is feljegyezték (és 2001-ben is volt egy).[4]

A vulkanizmus többnyire alkáli bazalt jellegű. A magma ritkább differenciátumai a bazanit és a trachibazalt, amelyek mellett különleges kőzetváltozatok is fellelhetők, mint például a monchikit és a kamptonit.[4]

A kialudt vulkánok kürtőiben krátertavak alakultak ki. Ezek a környéken bőségesen hulló csapadékból kapják utánpótlásukat. Közülük a sekélyek mára feliszapolódtak, a mélyebbek vize az áramlás hiánya miatt jól rétegzett. Ennek köszönhetően itt található Afrika három „robbanó”, azaz limnikus kitöréseket produkáló tava közül kettő: a Nyos-tó és a Monoun-tó.[3]

A vulkáni kőzetek málladéka kiváló termőtalajjá alakul. A környék fő terményei a manióka, a kukorica és a jamszgyökér.[3]

Jegyzetek

  1. ↑ sciencedirect
  2. ↑ a b c d Enciklopédia.eu
  3. ↑ a b c A Föld titkai
  4. ↑ a b c d Sági Tamás: Kamerun

Források

Irodalom

  • Alfred Wegener: Die Entstehung der Kontinente und der Ozeane. Europäischer Hochschulverlag, Bremen 2011, ISBN 978-3-86741-639-9, 68–69. oldal (először 1915-ben jelent meg)
  • Franz D. Hutter: Landschaftsbilder aus Kamerun. In: Geographische Zeitschrift. 10. Jahrgang, Leipzig 1904.