Jekelfalussy Zoltán

A mai világban a Jekelfalussy Zoltán olyan téma, amely a mindennapi élet számos területén aktuálissá vált. Mind személyes, mind szakmai szinten a Jekelfalussy Zoltán nagy érdeklődést és vitát váltott ki a szakértők és a lakosság körében. A technológia fejlődésével és a globalizációval a Jekelfalussy Zoltán állandó vita tárgyává vált, mivel hatása egyre nyilvánvalóbbá válik a különböző területeken. Ebben a cikkben tovább vizsgáljuk a Jekelfalussy Zoltán mai szerepét és a társadalom különböző aspektusaira gyakorolt ​​hatását.

Jekelfalussy Zoltán
Született1862. június 4.
Variháza
Elhunyt

Budapest
Állampolgárságamagyar (1862. június 4. – 1945. február 5.)
Foglalkozása
  • politikus
  • hivatalnok
Tisztsége
  • Fiume kormányzója (1917. augusztus 1. – 1918. október 29.)
  • a magyar főrendiház tagja (1917. szeptember 13. – 1918. november 16.)
A Wikimédia Commons tartalmaz Jekelfalussy Zoltán témájú médiaállományokat.

Jekel- és margitfalvi Jekelfalussy Zoltán (Variháza, 1862. június 4. – Budapest, 1945. február 5.) fiumei kormányzó, főrend, császári és királyi kamarás, Nagy-Küküllő vármegye főispánja, főrendi- majd felsőházi tag.

Életútja

Középiskoláit Budapesten végezte, majd a bécsi és a budapesti tudományegyetemek jogi karának hallgatója volt, ahol jogi és államtudományi államvizsgát tett. A 4. számú ulánusezredben szolgálta önkéntesi évét és ennek az ezrednek volt tartalékos tisztje. Közszolgálati pályáját a földművelésügyi minisztériumban kezdte 1895-ben, mint segédfogalmazó. Másfélévi működés után átlépett a pénzügyminisztériumba, ahol 1897-ben miniszteri fogalmazónak nevezték ki. 1905-ben osztálytanácsosi, majd miniszteri tanácsosi ranggal a belügyminisztérium elnöki osztályát vezette és a koalíció bukása után kivándorlási kormánybiztosnak nevezték ki. A Tisza-kormány távozása után, 1917-ben, gróf Wickenburg István fiumei kormányzó utóda lett. Jekelfalussy volt a magyar Fiume utolsó kormányzója. A forradalmak után nyugdíjba vonult. Torontál vármegyei földbirtokát a román megszállás következtében elvesztette és ezután Budapesten élt.

1886. február 15-én Budapesten a belvárosi plébánián házasságot kötött a szabadkai születésű Ehrenheim Schytra Ilonával.[1][2] 1895-ben elváltak.

Kitüntetései: Szent István-rend kiskeresztje, Lipót-rend, I. osztályú polgári érdemkereszt stb.

Több közgazdasági vállalatnak részben vezetője, részben igazgatósági tagja volt. Az alkotmányos élet helyreállítása után miniszteri eskütételeknél ismét betöltötte zászlósúri szerepét. Valóságos belső titkos tanácsos, császári és királyi kamarás.

Jegyzetek

  1. ↑ Budapest-belvárosi római katolikus plébánia házassági anyakönyve, 62/1886.
  2. ↑ Bejegyezve a Budapest-józsefvárosi római katolikus plébánián is 1886. február 4-ei dátummal, 82/1886.

Források