Júliusi tézisek

Ebben a cikkben a Júliusi tézisek témáját járjuk körül, amely koncepció már évszázadok óta foglalkoztatja az emberiséget. A Júliusi tézisek eredetétől a mai társadalomban való relevanciájáig számos területen vita tárgyát képezte és lenyűgöző. A történelem során a Júliusi tézisek döntő szerepet játszott a gondolatok, cselekvések és hiedelmek kialakításában a világ különböző kultúráiban. Ezenkívül befolyása olyan sokszínű területekre is kiterjed, mint a tudomány, a vallás, a politika és a populáris kultúra. Ebben a cikkben elmélyülünk a Júliusi tézisek lenyűgöző világában, feltárva annak számos oldalát és a kortárs társadalomra gyakorolt ​​hatását.

„Pártunk politikai-nevelő tevékenységének lényeges feladata, hogy az összes dolgozókat a szocialista hazafiság, a haza iránti szeretet és határtalan odaadás szellemében és annak az elhatározásnak a szellemében neveljék, hogy erőt nem kímélve védelmezzék meg forradalmi vívmányainkat, az ország függetlenségét és szuverenitását, biztosítsák a szocialista Románia állandó erősödését és virágzását. A sokoldalúan fejlett szocialista társadalom építésének folyamatában továbbra is szükség van arra, hogy még jobban erősítsük a román, magyar, német, szerb és más nemzetiségű dolgozók egységét és testvériségét, azokét, akik az azonos érdekektől és törekvésektől fűtve együttesen hozzák létre az ország valamennyi anyagi és szellemi értékét, lelkesen vesznek részt a közös haza, Románia Szocialista Köztársaság jólétéért folytatott harcban.”

Részlet a tézisekből[1]

A júliusi tézisek, hivatalos címén Propuneri de măsuri pentru îmbunătățirea activității politico-ideologice, de educare marxist-leninistă a membrilor de partid, a tuturor oamenilor muncii Nicolae Ceaușescu 1971. július 6-án elmondott beszéde volt, amelyre feltehetően a párttitkárnak a Kínai Népköztársaságban és Észak-Koreában tett látogatásai hatottak.[2] A beszéd egy kisebbfajta kulturális forradalom kezdetét jelezte a Román Szocialista Köztársaságban az 1960-as évek elején bekövetkezett enyhülés után.[3] A Román Kommunista Párt támadást indított a kulturális autonómia ellen, és visszatért a szocialista realizmus elveihez. A humán tudományok és társadalomtudományok területén szigorúan megkövetelték a rendszerkonformizmust, és a nem alkalmazkodó értelmiségiek támadásoknak voltak kitéve. A szakmaiságot és az esztétikát az ideológia helyettesítette, a szakembereket propagandisták váltották fel, és a kultúra a kommunista propaganda eszközévé vált.[4]

A júliusi tézisek végleges változata a Román Kommunista Párt hivatalos dokumentumaként jelent meg 1971. november elején.[5]

Előzményei

Az 1948-ban kezdődött kemény sztálinista korszak után az 1960-as évek elején kismértékű liberalizáció és desztalinizáció kezdődött.[6] Gheorghe Gheorghiu-Dej, a Román Kommunista Párt első titkára csendben egy nemzeti kommunista vonalat követett, hogy csökkentse a Szovjetunió befolyását. A román kormány nagyobb szabadságot kezdett engedni, és kezdett jobban bánni polgáraival, ideértve a politikai elítéltek amnesztiáját, és nagyobb teret engedett a szólásszabadságnak. Gheorghiu-Dej 1965-ben bekövetkezett halála után Nicolae Ceaușescu lett az utódja, aki eleinte folytatta a liberalizációt. Ez a folyamat felgyorsult az RKP 1965. júliusban tartott IX. kongresszusa nyomán.[7] Megjelent egy tehetséges ellenzéki író csoport, köztük Nichita Stănescu, Ana Blandiana, Gabriel Liiceanu, Nicolae Manolescu és Adrian Păunescu.[8] Ezen túlmenően, az RKP Központi Bizottságának 1968. áprilisi plénumán Ceaușescu elítélte Gheorghiu-Dejt és rehabilitálta Lucrețiu Pătrășcanut, akit két nappal azelőtt végeztek ki, hogy Ceaușescu tagja lett a Politikai Bizottságnak, így ártatlannak vallhatta magát és elmozdíthatta fontos riválisát, Alexandru Drăghici-ot.[9] A folyamat még több teret adott a műfészi kifejezésnek. Eugen Barbu Principele című, 1969-ben megjelent regénye, noha a fanarióta korban játszódik, világosan Gheorghiu-Dejre utal, még egy csatornaépítésről is szó van benne, aminek sokan áldozatul estek az építők közül, utalva a Duna–Fekete-tenger-csatornára. Dumitru Radu Popescu F című regénya a szövetkezetesítés során elkövetett visszaéléseket mutatja be. Augustin Buzura Absenții című, 1970-ben kiadott regénye odáig ment, hogy egy fiatal orvos lelki válságának leírása során kritizálta a kortárs társadalmat.[10]

A cenzúra továbbra is működött Romániában. Az 1956-os bukaresti diákmegmozdulásokban részt vevő és emiatt elítélt Alexandru Ivasiuc és Paul Goma mindketten regényt írtak börtönbeli tapasztalataikról és a szabadulás utáni beilleszkedésről. Goma Ostinato-ja a börtönélet mellett leírja a Securitate módszereit és a szövetkezetesítés túlzásait; a cenzor módosításokat kért, végül Goma 1971-ben Nyugat-Németországban jelentette meg a változatlan művet. Ivasiuc a Păsările című regényében eleget tett a cenzor kívánságának, hogy igazolja a főhős elítélését és pozitív színben tüntesse fel a titkosrendőrséget. Mindazonáltal a legtöbb író optimista módon úgy vélte, hogy az RKP szélesebb körű témaválasztást tesz majd lehetővé a szépirodalomban.[11]

A Szovjetuniótól való függetlenség jegyében 1968. augusztus 21-én Nicolae Ceaușescu Bukarestben százezres tömeg előtt elmondott beszédében elítélte a csehszlovák belügyekbe való beavatkozást;[12] ezzel egyrészt komoly népszerűséget szerzett, másrészt előrevetítette az elkövetkező időszak személyi kultuszát.[13]

Az Amerikai Egyesült Államokkal való kapcsolatban enyhülés következett be; 1969 augusztusában Richard Nixon első amerikai elnökként a hidegháború idején Bukarestbe látogatott.[14]

Keletkezése és tartalma

Kim Ir Szen és Ceaușescu találkozása 1971. június 15-én

1971-ben Ceaușescu állami látogatást tett a Kínai Népköztársaságban, Észak-Koreában, a Vietnámi Demokratikus Köztársaságban és a Mongol Népköztársaságban.[15] Az ott látottak nagy hatást tettek rá, különösen a Koreai Munkapárt programjában szereplő teljes nemzeti átalakülás eszméje, illetve a kulturális forradalom. Hatott rá Kim Ir Szen és Mao Ce-tung személyi kultusza is. A dzsucse ideológia hatására arra törekedett, hogy az észak-koreai rendszert Romániába is átültesse.[16][17][18][19]

Hazatérve Ceaușescu nyilvánosságra hozta téziseit, amelyek tizenhét javaslatot tartalmaztak.[5] Ezek között volt: a párt vezető szerepének folyamatos növekedése, a pártban és a tömegek között végzett politikai nevelőmunka jobbítása; a szocializmust építő román nép nagy vívmányainak ismertetése; az ifjúság bevonása nagy építkezési projektekbe „hazafias munka” címszóval; a politikai-ideológiai nevelés erősítése az iskolákban, egyetemeken, valamint a gyermek- és ifjúsági szervezetekben; a politikai propaganda kiterjesztése a rádió- és televíziós műsorok ilyen célú irányításával, valamint a könyvkiadók, színházak, mozik, opera- és balett-társulatok, művészeti egyesületek és művészeti produkciók „harcos, forradalmi” jellegének előmozdításával. Az 1965-ös liberalizációt elítélte; ennek nyomán újra létrehozták a betiltott könyvek jegyzékét.[20][21][22][23][24]

Noha „szocialista humanizmus” címkével illették, a tézisek valójában visszatérést jelentettek a szocialista realizmushoz, amely az irodalom ideológiai alapját jelentette.[25] A különbség annyi volt, hogy a történetírásba kevertek nacionalizmust is; egy másik júliusi beszédében Ceaușescu Nicolae Iorgát idézve kijelentette, hogy „„aki nem egész népének ír, az nem költő”, és magát a nemzeti értékek védelmezőjének állította be.[26]

Hatása

A tézisek közvetlen hatásaként számos alkotó (például Liviu Ciulei, Vlad Mugur, Szabó József, Taub János rendezők) az emigrációt választotta.[27]

Noha az RKP vezetésének már korábban is voltak konfliktusai a Romániai Írószövetséggel,[28] a csehszlovákiai intervenció elítélésével sikerült a párt oldalára állítani számos korábban apolitikus vagy éppenséggel ellenzéki értelmiségit,[29] így a neo-sztálinizmus ígéretét hordozó tézisek sokkhatást jelentettek. Az RKP-nak szorosan kellett felügyelnie a tézisek végrehajtását, de ezt már nem tudta ugyanolyan hatékonysággal végezni, mint az 1950-es években. A régóta rendszerhű Zaharia Stancu és Eugen Jebeleanu, valamint a fiatal írónemzedék tagjai (Augustin Buzura, Adrian Păunescu, Marin Sorescu) közösen tiltakoztak. Leonid Dimov és Dumitru Țepeneag a Szabad Európa Rádióban ítélték el a javaslatokat, és Nicolae Breban, a România literară főszerkesztője, Nyugat-Németországban tartózkodva lemondott és a Le Monde-nak adott interjúban támadta a téziseket.[30]

1971. decemberben megjelent egy törvény, amely megtiltotta minden olyan írás külföldi sugárzását vagy megjelentetését, amely sérthette az ország érdekeit. A román állampolgároknak megtiltották, hogy kapcsolatba lépjenek a külföldi médiával. Az államtitokról szóló, 1971-ben elfogadott törvény, illetve az 1974-es sajtótörvény rögzítette az újságírók és főszerkesztők személyes felelősségét a kiadványok tartalmáért. Tilos volt olyan anyagokat közzétenni és terjeszteni, amelyek támadást jelentettek a szocialista társadalmi rend, a Román Kommunista Párt és Románia Szocialista Köztársaság bel- és külpolitikájának elvei ellen vagy rágalmazták a párt és az állam vezetőségét.[31]

1971-ben megszűnt a kulturális minisztérium, helyét a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács vette át, amely a kormányon kívül az RKP Központi Bizottságának is közvetlenül alá volt rendelve; feladata a júliusi tézisekben meghirdetett kulturális forradalom megvalósítása volt a művelődési és oktatási létesítmények irányítása és ellenőrzése által. Alárendeltségébe a kiadói főigazgatóság, nyomdaipari főigazgatóság, filmközpont, valamint a műemlékvédelmi és művészeti igazgatóság.[32]

A homogén szocialista nemzet kialakításának céljával az oktatásban egyre inkább érvényesült az asszimilációs politika. 1973-tól a nemzetiségi nyelven oktató intézményekben kötelezővé vált a román tannyelvű osztályok indítása. A nemzetiségi nyelven oktató osztályok elindulását tanulói létszámhoz, ennek hiányában külön engedélyhez kötötték, a román nyelvű osztályok indításánál nem volt ilyen feltétel. A nemzetiségű tannyelvű iskolák tanári karában a megüresedő helyeket román nemzetiségű személyekkel töltötték fel.[33]

A román nemzeti érzés fejlesztése érdekében 1973-ban elindult az Adrian Păunescu-féle Cenaclul Flacăra, 1976-ban a Megéneklünk, Románia fesztivál, 1977-ben a Daciada sportrendezvény. A bukaresti párttörténeti intézet a dákoromán kontinuitáselmélettel foglalkozott. Ugyanakkor egy bizonyos szellemi fellendülés is tapasztalható volt, számos új intézmény alakult, ezen belül magyar és német sajtótermékek, a Kriterion Könyvkiadó, a Román Televízió nemzetiségi adásai.[34]

Az 1980-as években az életszínvonal romlott; ennek kompenzálására az ideológia a történelmi kiválóság és a nemzeti szuverenitás védelmét hirdette. A kötelező egyre nagyobb teret kaptak a folyóiratokban, kiadói tervekben és előadóművészetekben, kiszorítva az egyéb jellegű műveket; továbbá megszigorodott a kiadók ellenőrzése. 1985-ben megszűntek a Román Televízió kisebbségi nyelvű adásai, 1988-tól a településnevek kizárólag románul jelenhetnek meg a kisebbségi nyelvű kiadványokban.[35]

Az ország alkotmányában foglalt gyülekezési jog a júliusi téziseknek megfelelően csak a párt ideológiáját szolgáló népgyűlések, felvonulások, tömegrendezvények esetében működött, ugyanakkor az 1977. évi bányászmozgalmakat, illetve az 1987-es brassói tüntetést eltiporták.[36]

Jegyzetek

  1. ↑ Nicolae Ceaușescu elvtársnak az RKP KB Végrehajtó Bizottsága elé terjesztett javaslatai a politikai-ideológiai tevékenységnek, a párttagok, az összes dolgozók marxista- leninista nevelésének javítására vonatkozó intézkedésekről. Előre, XXV. évf. 7360. sz. (1971. július 8.) 1–2. o.
  2. ↑ Cioroianu : 489. o.; Liiceanu : xviii. o.; Tismăneanu : 241. o.
  3. ↑ Tismăneanu : 241–242. o.; Verdery : 107. o.; Cioroianu : 489–492. o.
  4. ↑ Bozóky : 57. o.
  5. ↑ a b Cioroianu : 489. o.
  6. ↑ Cioroianu : 489. o.; Hitchins : 1081. o.; Tismăneanu : 223-242. o.
  7. ↑ Tismăneanu : 223-242. o.
  8. ↑ Bozóki : 56. o.
  9. ↑ Cioroianu : 397–399. o.; Deletant : 182. o.; Tismăneanu  157-158. o.
  10. ↑ Deletant : 182. o.
  11. ↑ Deletant : 182–183. o.
  12. ↑ A fővárosi lakosság gyűlése: Teljes egyetértés pártunk politikájával, szolidaritás a testvéri csehszlovák néppel. Igazság, XXX. évf. 199. sz. (1968. augusztus 22.) 1. o.
  13. ↑ Kiss : 93. o.
  14. ↑ Anamaria Lepcaliuc: The Visit of President Richard Nixon in Bucharest, 2-3 August 1969. Acta Universitatis Danubius. Relationes Internationales, XI. évf. 1. sz. (2018)
  15. ↑ Cioroianu : 489. o.; Tismăneanu : 2412. o.
  16. ↑ Vladimir Tismăneanu: Gramatica obscurantismului. moldova.europalibera.org (2016. július 14.) (Hozzáférés: 2025. április 2.)
  17. ↑ Ileana Pintilie: Artă în spațiul public sau artă pentru sine: ipostaze ale artistului Ion Grigorescu în epoca comunistă și posttotalitară. Studia Politica: Romanian Political Science Review, XVII. évf. 3. sz. (2017) 399. o.
  18. ↑ Emilia Șercan: Cultul secretului. Mecanismele cenzurii în presa comunistă. București: Polirom. 2016. 95. o. ISBN 978-973-465-3386  
  19. ↑ Stelian Tănase: Anii comunismului târziu. O încercare de sinteză. Sfera Politicii, 126–127. sz. (2007) 16. o.
  20. ↑ Bodó : 184. o.
  21. ↑ Restalinizarea culturii. Tezele din iulie 1971, revoluția lui Ceaușescu inspirată de Mao. www.digi24.ro (2014. július 21.) (Hozzáférés: 2025. április 2.)
  22. ↑ Florin Jbanca: Cum a impus Ceauşescu educarea românilor în spirit comunist. Adevărul, (2012. április 14.)
  23. ↑ Andreea Lupșor: Tezele din Iulie, punctul de cotitură al regimului Ceaușescu. Historia, (2014. augusztus 14.)
  24. ↑ Caterina Preda: Proiectul cultural ceaușist și tezele din iulie 1971. Dilema Veche, 683. sz. (2017. március 23.)
  25. ↑ Kiss : 93. o.
  26. ↑ Steven D. Roper: Romania: The Unfinished Revolution. (hely nélkül): Routledge. 2000. 51. o. ISBN 90-5823-027-9  
  27. ↑ Bodó : 184–185.
  28. ↑ Verdery : 113. o
  29. ↑ Verdery : 185. o.
  30. ↑ Bozóki : 58. o.; Deletant : 185. o.
  31. ↑ Bozóki : 59. o.; Deletant 185. o.; Kiss : 96–97. o.
  32. ↑ Kiss : 82–83. o.
  33. ↑ Fazekas : 138. és 175. o.
  34. ↑ Kiss : 93. o.
  35. ↑ Kiss : 94–95. o.; Bodó : 185. o.
  36. ↑ Fazekas : 178. o.

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a July Theses című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

További információk