Ebben a cikkben részletesen feltárjuk és elemezzük a CinemaScope témáját, amely az évek során érdeklődés és kutatás tárgyát képezte. A CinemaScope olyan téma, amely vitákat váltott ki különböző területeken és területeken, a tudománytól a politikáig, beleértve a kultúrát és általában a társadalmat. Az évtizedek során a CinemaScope fejlődött és új dimenziókat öltött, ami folyamatos érdeklődést váltott ki a következményeinek és következményeinek megértése iránt. Ebben az értelemben kulcsfontosságú, hogy kritikusan megvizsgáljuk a CinemaScope-hez kapcsolódó különféle nézőpontokat és megközelítéseket, hogy elmélyítsük megértésünket, és konstruktív vitát generáljunk a témáról.
A CinemaScope annak az anamorfikus, 35 mm-es filmes formátumnak az elnevezése, melyet a 20th Century Fox filmstúdió mutatott be – elsőként a világon – 1953-ban.
A CinemaScope eljárás az ún. anamorfikus nyújtási technológiát használja, minek következtében a szélesvásznú filmet „belegyömöszölik” a 35 mm-es film 1,33:1-hez képarányú filmkockájára, majd a moziban a kellő képarányra „nyújtják” azt. Sokan kísérleteztek ezzel az eljárással a 20. század első felében, de ez érdektelenségbe fulladt. Az 1950-es évek elején számos filmstúdió próbált versengeni a televíziókkal, emiatt sok technikai újítást bevetve, többek közt a 3D-s filmet. Korábban a Cinerama technológiával mutatták be az első szélesvásznú filmeket, de ez költséges megoldás volt, mellesleg csak speciális mozikban lehetett játszani. Az anamorfikus film egy sokkal egyszerűbb és olcsóbb megoldást jelentett. Miután megvásárolta azt eredeti szülőatyjától, a Fox „CinemaScope” névre keresztelte ezt a filmtechnikát, majd 1953-ban A Palást c. ókori eposzával mutatta be a nagyközönségnek. A CinemaScope hatalmas szenzáció és siker lett, az 1950-es és 1960-as évek legnépszerűbb filmes újításává nőve ki magát.
Számos filmstúdió nem bírt ellenállni a Fox sikerének és megvette tőlük az eljárást. Ezek közé tartozik a Metro-Goldwyn-Mayer, a Warner Bros. és a Universal Pictures. Sok filmstúdió inkább másfajta szélesvásznú eljárások kifejlesztésébe fogott, méltó rivális után kutatva, például Paramount Pictures – VistaVision, RKO Pictures – Superscope. Végül ők bizonyultak a veszteseknek. Külföldön – főképp Európában – a filmesek ugyanilyen anamorfikus eljárást használtak nagyobb szabású filmjeikhez, de hogy ne kelljen a Foxnak a névhasználatért fizetni a különféle cégek a saját eljárásaiknak különféle neveket találtak ki, például Franscope, Agascope. Végül a Panavision cég által kibocsátott Panavision formátum vezetett a CinemaScope és klónjainak eltűnéséhez.
A CinemaScope az 1960-as évek közepére teljesen eltűnt, tízéves uralkodása alatt azonban számos legendás filmet „nemzett”:
A CinemaScope-ot kezdetben, 1953-ban hangszalag nélküli filmre rögzítették, a hangot külön hangfalból sugározva. Ezáltal a néma 35 mm-es film 1,33:1 képarányából a 2-szeres anamorfikus nyújtással 2,66:1 arányú óriásfilmet csináltak. Egy évvel később már hangszalagra rögzítették a hangot, így a képarány lecsökkent 2,55:1-re. 1956-tól sztereofonikus hangot társítottak az anamorfikus képhez, így azóta – máig is – 2,35:1 az anamorfikus filmek képaránya.
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |