Ez a cikk a Ősnövénytan témával foglalkozik, egy olyan témával, amely ma nagyon fontos, és amely széles körű vitát és kérdéseket váltott ki különböző területeken. Annak érdekében, hogy átfogó és gazdagító képet adjunk erről a témáról, különböző szempontokat elemezünk, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy megértsük a témának fontosságát és a társadalomra gyakorolt hatását. A bemutatott információk révén kritikai és reflektív elemzést kíván létrehozni, amely hozzájárul a Ősnövénytan-ről szóló ismeretek gazdagításához, és arra ösztönzi a gondolkodást, hogy milyen hatással van a jelenlegi valóságra.
Az ősnövénytan (paleobotanika, fitopaleontológia) a növénytan (botanika, fitológia) egyik résztudománya, a növényrendszertannal (fitotaxonómia, fitoszisztematika) és a növény-törzsfejlődéstannal (fitofilogenetika) együtt alkotja a rendszertani (taxonómiai) tudománykört. Feladata a kihalt növények anatómiájának, életének vizsgálata, és ezzel a növényrendszertan tudományának segítése. Régebben a morfológia után következő legfontosabb rendszertani segédtudomány volt, mára még jobban nőtt a jelentősége, a genetika és a molekuláris biológia után a legfontosabb tudományág. Az ősnövénytan vizsgálati anyaga a növénymaradványok: kőbelek, kövesedett maradványok, lenyomatok. A rétegek sok esetben olyan hűen megőrzik a lenyomatokat, hogy azt mikroanatómiaialag is kitűnően lehet vizsgálni (például pikkelyfák levélripacsszerkezete, az ősharasztok sztómái, ősfenyők fatestszerkezete).